Most, hogy lezajlottak az ünnepek és talán mindenki kezd visszarázódni a munkába, iskolába, vizsgaidőszakba, nem árt, ha egy kisebb csodát belecsempészünk a napjainkba. Ebben a szürke, havas és ködös időben is még mindig megmelengeti a lelkemet az egy hónapja látott mesés musical.
A Padlást a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban 2014. november 29-én mutatták be. S bár már másodszorra néztem az előadást nagyon vártam. Talán mondanom se szükséges, hogy a karácsonyi fényekben úszó Fehérvár, a vásári forgataggal igazi ünnepi hangulatot nyújtott már a produkció előtt is, ehhez pedig pluszban az is társult, hogy Mikulás is volt.
A színházba nagyon sok kisgyermekes család látogatott el a musicalre. A kihelyezett szórólapokon olvashatjuk: “Félig mese – félig musical”. Nem szabad elfelejtenünk egyúttal azt sem, hogy ez a mese legalább annyira szól felnőtteknek, mint a kicsiknek.
A díszlet, a gyönyörű, apró gondossággal megtervezett jelmezek varázslatosak voltak, a szellemek öltözéke pedig valóban úgy volt megálmodva, mintha a legszebb mesekönyvek egyikéből léptek volna ki szórakoztatni minket.
A történet sokaknak ismerős, csakúgy, mint a dalok, amik nagyon is fülbemászók, nem egyszer csalnak mosolyt arcunkra, mint ahogy a viccesebb prózai részek is. Vannak viszont olyan momentumok is, amik elgondolkodtatnak és esetleg néhány könnycseppet is elmorzsolunk közben.
A szereplők közül mindenkit kiemelhetnék.
A Rádióst alakító Keller Jánost mindig nagy örömmel látjuk színpadon, ezen az estén sem volt ez másképp. A több műfajban bizonyító és helyét megálló színművészt nem régiben Fejér Megyei Príma Fő- és Különdíjjal jutalmazták.
Nagy kihívásnak tartom Kricsár Kamill karakterét (Meglökő szellem), aki csodálatosan játszotta a kissé beszédhibás, igazán szerethető kísértetet.
Sághy Tamás tehetsége mindig nagy hatással van rám, hiszen őt az ismert tévés sorozat “főgonoszaként” láthatjuk estéről-estére. Most ismét Barabásként/Révészként láthatta a közönség, viccelődve, táncolva, vagy éppen menekülve a rendőrség elől.
Meg kell említeni a többi három szellemünket is: Törőcsik Franciskát (Kölyök), Lábodi Ádámot (Lámpás) és Kelemen Istvánt (Herceg), akik igazán hűek voltak karakterük nevéhez, jelleméhez.
Mint már írtam, “humorbon-bonokban” sem volt kevés. Ezeket a pillanatokat többnyire Kozáry Ferenc (Témüller), a rend szorgos őrei Tűzkő Sándor (Detektív) és Kuna Károly (Üteg), és a mosolygós, vidám Závodszky Noémi (Mamóka) prezentálta nekünk. Semmiképpen sem hagyhatjuk ki az egyik kulcsfigurát, Robinsont (Juhász Illés) sem és persze senkit nem láttunk olyan ügyesen egyensúlyozni a tetőn, mint a Sünit alakító Pálya Pompóniát.
Összegezve úgy gondolom, hogy a közönséget mindenképpen elvarázsolta az, amit aznap este látott, hallott, amit a nagyszerű színművészektől kaphattunk. Szívesen időznék még többet egy ilyen padláson és úgy hiszem több ilyen helyre lenne szükség… így, ha a színház újra műsorra tűzi A Padlást, hatványozottan javaslom megtekintésre. 🙂
2016. Január 06. Szerda
Írta: Badicz Adrus
Fotók: Medvigy Gábor
