Álomból Valóság

Hirdetés

Jánoki Márió látássérült zongoraművész, színpadi főszerepet kapott 

 5.jpg

Márió élete a zene.

– Mit jelent számodra a zene?

– Gyermekkoromban felfigyeltem arra, hogy a zenével mennyi mindent lehet kifejezni, ezért bátran mondhatom, hogy a zene a mindenem. Sok akadályon átsegített már, ha kudarc ért az életben, a zene erőt és bátorságot adott és ez a mai napig sem változott. Sokféle jelenséget, tájakat, embereket, csupa olyan dolgot mutat meg, melyeket az ember gyakran a szemével nem lát, mint például a szerelem.

Hirdetés

 6.jpg

– Milyen történet ért gyermek korodban, ami olyan hatással volt rád hogy énekelsz is?

– Már az óvodában kitűntem a többi gyermek között az énekhangommal, bátorítottak, hogy énekeljek. Első sorban édesanyám intelmeit követtem, aki ráébresztett arra, hogy a zene az énekhanggal, sokkal többet ér.

marió (3).jpg

– Hogy indult, hogy zongoraművész lehess, kik segítettek, hogy idáig eljuss?

– Születésemkor édesanyám elhatározta, hogy bármi áron zenei pályát biztosít nekem, 5 éves koromtól szakemberekkel képeztetett. Felkerestük azokat az intézményeket, melyek segítettek abban, hogy bebizonyítsam, hogy látássérülten is lehet teljes életet élni. Természetesen még sokan támogattak ebben, mint a Magyarországi Lions klubok Szövetsége, Major Zoltán, aki iskolás korom óta figyelte minden lépésemet. Továbbá az Üvegásvány KFT vezérigazgatója, Paksi Zoltán, akinek nagyon sokat köszönhetek. Első sorban két éve megjelent komoly zenei Cd ami mára már szinte mind el is fogyott. Tavaly Fehérvár csurgón rendezett egy koncertet nekem aminek a bevételét zenei eszközökre fordítottam. Akik még sokat segítettek azok a Cosmopolitan Lions klub Key Mária vezetésével jobb életkörülményeket biztosítottak azzal, hogy idén a házunk felújításában jeleskedtek. Még sok ismerős, jó barát van körömben, akiknek köszönhetem, hogy idáig eljutottam. Fő támogatómnak köszönhetem a legtöbbet, aki ezután is segítségemre lesz mindenben.

12.jpg

– Több Országos Kulturális Fesztiválokon, versenyeken hoztál első díjakat és külön díjakat, amikhez gratulálok, ebből kiemelnék két legfontosabb művészi állomásodat:

– A Szívből jövő hangok” című, Vakok számára kiírt Első Lions Dalverseny részt vehettél. A rendezvény szervezői így vélekedtek tehetségedről:

„ A 10 ország 26 vak énekesének részvételével megrendezett, Sound from the Heart című, 1st Lions World Song Festival for the Blind rendezvény szervezőinek nevében, örömmel tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Magyarországról érkezett, igen tehetséges Jánoki Márió előadását a nemzetközi zsűri kiemelkedőnek ítélte. És a krakkói Slowacki Színházban tartott gála-koncerten nyújtott teljesítményéért a Malepolskai Vajdaság Kormányzójának különdíjában részesült 2014-ben.”

 A fesztiválon készült fotók a következő linken érhetők el: http://lionsfestival.jordan.pl/galeria/ ”  

 16.jpg

– A MARSHALL és a FalForgatók stábja megajándékozott a Bécsi Filharmonikusok koncertjével. Milyen volt számodra az élmény? Mesélnél kicsit a kalandról?

– Nagyon meglepődtem, váratlanul ért az egész, de nagy örömöt szereztek azzal, hogy másodszor is elutazhattam Bécsbe, de most, mint meghívott vendégként kísérhettem figyelemmel ezt a csodálatos koncertet. A műsor alatt mindent elmeséltek és úgy éreztem, mint ha én is láttam volna. A kedvenc részem az volt, mikor a zenekar tagjai sorra eltűntek a színpadról, elsötétült minden, már csak egy hangszer hallatszott, de nem lehetett látni, hogy melyik, majd szépen visszatért mindenki.

Ráadásként, egy zongorát is kipróbálhattam a Mozart teremben.
11.jpg

– Felléptél az Ének Iskolájának Döntőjében is a Read All About it c. dallal, amit zongorán kísértél. Mit jelentett számodra ez a műsor, s mit kaptál általuk? Ki lett a kedvenced a műsorból?

– A tehetségkutató műsorok közül ez volt a kedvencem.

               Márió előadása linkre kattintással megnézhető:

http://tv2.hu/neoplayer/tv2/embed/178078_janoki_mario_read_all_about_it.html

– Amikor figyelemmel követtem egyfelől én is visszagondoltam azokra az időkre, amikor gyermekként kezdtem a pályámat, másfelől próbáltam szakmailag értékelni a kisdiákokat. A legjobban az tetszett benne, hogy, akik nem lettek győztesek, nem keseredtek el, mert nem kudarcként fogták fel, hanem egy újabb állomásként a jövőjük felé.

A kedvencem Janca Áron volt, önmagamat láttam meg benne. Érző szívű fiatalember és olyan típusú dalokat énekel, amilyeneket én szeretek.

 marió (4).jpg

– A MaxLine Media Group-ot Kristóf Maximilian tulajdonos főszerkesztő képviselte a Hungarian Talent Show versenyén, ahol szervezőként, támogatóként és a zsűriben is szerepet kapott. Már az elődöntőn szinte az első pillanatban megragadtad előadásoddal a figyelmét. Azonnal kaptál a MaxLine és a Kazán István Kamaraszínház jóvoltából egy főszerepet Stevie Wonder életét feldolgozó címszerepre. Gratulálok hozzá. Milyen érzés színészként helyt állni? Mikor lesz látható a darab és hol lesz a bemutató?

– Még soha nem próbáltam, de álmaim között szerepelt, hogy az ének mellett a színészetbe is belekóstoljak.

10.jpg

Már nagyon várom az előadást, de még át kell esnem egy színész képzésen és egy beszédtechnikán. Egyébként az egyik nagy példaképem Stevie Wonder, mert, ahogy a neve is mutatja, csodahangja van. Támogatásban mellettem áll az énektanárom, Csík Sándor, akinek nagyon sokat köszönhetek.

14.jpg

Az idő és a helyszín még tárgyalás alatt áll, bővebb tájékoztatást jelenleg nem tudok adni, de remélem, minél hamarabb kiderül minden pontosan.

 10.jpg

– A Hungarian Talent Show Budapesten rendezett versenyében második helyen végeztél Katona Dya után és Orbán Borbála előtt, aki szintén a MaxLine OKJ-s színészképzőnk hallgatója. Mit adott neked lelkileg a Hungarian Talent Show?

– Szeretek versenyekre járni, de nem kimondottan a verseny miatt. Első sorban azért, hogy új kapcsolatokat teremtsek, barátokat, ismerősöket szerezzek és persze minél több ember tudjon rólam. A nemzetközi versenyeket is azért szeretem, mert ezáltal több ország is ismeretséget szerez személyiségemről és tehetségemről.

8.jpg

Ez itt sem történt másképp. Még több barátom lett, támogatókat szereztem, akik fellépéseket biztosítanak és az új dalom + a lemezem létrejöttét is segítik.

 7.jpg

– Most Egyetemre készülsz, hogy jut idő a tanulásra?

– Még rengeteg feladatom van az életben, egy nagy versenyre készülök, ami sok munkát vesz igénybe és rendesen fel kell készülnöm, ezért a tanárommal úgy döntöttünk, hogy az egyetemmel a következő évben próbálkozom meg.

9.jpg

– Jut idő a szerelemre? Mi a legszebb abban amikor szerelmes vagy?

– A fellépések és a tanulás mellett nem igazán jut idő, persze szoktam lányokkal barátkozni, de ezek a kapcsolatok még nem annyira komolyak.

Voltam már szerelmes, leírhatatlanul boldoggá tett az új érzés, amikor izgatottan, remegve és hevesen verő szívvel vártam a találkozást. Sajnos a munka és a tanulás a kapcsolatunk közé állt, de azóta is jó barátok vagyunk és nem bántam meg, mert a szerelem a zenei előadásomra is kihatott a zongora és az ének terén egyaránt. Lesz még időm a tanulmányaim után komolyabb kapcsolatokba belebonyolódni.

 20.jpg

– Mi az álmod, amit még nem értél el? Mit szeretnél többet csinálni: zongoraművészet, éneklés, színdarab vagy más céljaid is vannak még?

– Az idén szeretnék egy saját lemezt kiadni, már van egy dalom, amit Benkő László és Bródi János írt nekem, úgy döntöttem, hogy írok rá egy angol szöveget, emellett szeretnék még új dalokat.

A múlt év sok sikert hozott, kaptam egy tanári állást a BME Nemzetközi Gimnáziumban. Már az első találkozás után úgy éreztem, hogy megszerettek.

Van egy tanári és egy diák zenekar nem könnyű feladat, de minél többet gyakorlunk, annál nagyobb harmóniában dolgozunk együtt. Szeretem csinálni, mert jó érzés átadni azokat a tapasztalatokat, amiket szereztem tanulmányaim során és a diákok is nagyon élvezik az órákat.

A színészet mellett szeretném egyszer kipróbálni a filmszakmát is. Szívesen szinkronizálnék, vagy szerepelnék egy filmben.

 

Hirdetés
10401425_631862350225590_601475438969189978_n.jpg

– Ha fellépést felkéréssel fordulnának feléd hol vagy elérhető facebook, e-mail cím?

– Facebook oldalamon nevem alapján megtalálnak :

tel:06 30 692-5810, vagy pedig

[email protected]  e-mail címen elérhető vagyok.

 12440536_1714957038738300_1040607818703260353_o.jpg

– Látássérülten a kommunikációs eszközeidben számítógép, telefon elérhető akadálymentesen minden, ami a kommunikációról szól?

– Igen szerencsére a számítógépemet egy beszélő program segítségével tudom használni, ami nagy segítség nekem. Ezért a Facebook oldalt és e-mailt is tudom használni.

 17.jpg

 

– Min változtatnál Magyarországon a közlekedésben, hétköznapi életben, szórakozásban hogy könnyebben élhess, akadály mentesebb életed lehessen látássérülten?

– Közlekedésben nagy segítség lenne, ha több helyen jobbak lennének szélesebbek, és zebrákon bemondhatná, hogy át lehet kelni. Ez elég kevés helyen létezik. Szórakozni nem igazán járok, mert elfoglalom magam egyelőre itthon a feladataimmal.

 10866246_961279517216449_8200471620861378243_o.jpg

– A Zenei erő hatalmáról milyen bölcs gondolatot küldenél a Divatikon.hu olvasóinak?

– „ A zene ott kezdődik ahol a szó hatalma véget ér! „

 

Gratulálok sikereidhez.

További szerencsés életet kívánok álmaid megvalósításához.

 

Cikk író:

Napsugár Anna

Fotó:

Facebook

Mondd el a véleményed

Így viseld a kendőt – 12 egyszerű mód

Káli Patrícia – gyönyörű hangú tehetség: érdemes rá figyelni