Ami benned lüktet – új klippel jelentkezett a the Griffins

Hirdetés

 

Megújulva, tele ötlettel és energiával vág neki az Griffins a decembernek és a újesztendőnek. A zenekar a mögöttünk álló időszakban egy új rapperrel egészült ki, aki új színt hozott a banda életébe. Erről és a közeljövőről Baranyai Gergő így nyilatkozott a Divatikonnak: “Gáborral, a zenekar új repperével jelentősen felfrissült a banda, újult erővel álltunk neki a munkának, új tervekkel, egy kicsit más szemlélettel. Néhány próbán már túl vagyunk, minden szépen halad az útján, ahogy annak lennie kell. Már két új dal is készülőben van. Januárban valószínűleg már a dalok demói is kész lesznek és már biztos, hogy a következő évben legalább két új dallal jövünk, lesz köztük klipes is. terv az, hogy az egyiket tavasszal mutatjuk be. Az új dal fogadtatása pozitív és kezd beindulni a nézettség is. Természetesen egyben megosztó is lett az anyag, hiszen az egyik frontember változott. Nyilván vannak, akik nehezen fogadják és negatívan állnak a változáshoz, esetleg próbálják emiatt negatív színben feltüntetni a bandát. Ez most egy ilyen kör. Most azon vagyunk, hogy az új anyag minél több emberhez eljusson, minél jobbak legyenek az új dalok és minél előbb színpadra állhassunk.”

Mi pedig mi mást mondhatnánk? Izgatottan várjuk az új nótákat a megújult Griffinstől.

Hirdetés
Mondd el a véleményed

Sztárkarácsony 2016 – már elérhető a fellépők névsora

Új néven folytatódik a Morning Show! Részleteket közöltek