Angyali Fülbe Vali

Hirdetés

Angyali Fülbe Vali

Hajdan Vali, a Közönség által 2010-ben színpadra emelt közönségszerető szervező, ahogy önmagát nevezi, szórakosgató szórakoztató művész.  Egyedi, színes, játékos stílusában ott van a hit, szóra bír, mosollyal nyit, másokat is arra indít, bátorít, közvetlenséggel szólít, az életre igent bólint.  A szavak erejével szeretne hatni, hogy ne legyen benne semmi hakni! Szeret, nevet, de meg nem vet. Egyetlen elvet el nem vet: “Ne csak ízlés, legyen az elv: Ne csak ízlelésre legyen a nyelv!” Tehetsége vagyon az Égből, bővelkedik az elégből! Verseket ír, előad, eldalol,  leginkább szeretetével tarol.

11.jpg

– Figyelve a facebook-os oldaladat, az fogalmazódott meg bennem, hogy bár sok “követőd van” szinte követhetetlen vagy, egymást érik az események, jössz-mész, semmitől nem ódzkodsz, “fotózkodsz”, verselsz, énekelsz, szerepelsz, két szóval, de nem végszóval: jelen vagy!

Hirdetés

 – Köszönöm a megállapítást, valóban jelen vagyok, na meg Hajdan is, a vezetéknevemből adódóan. De, hogy nyelvtanilag is helyesen legyen, ezért így szoktam bemutatkozni, kicsit hosszabban, hogy: Kis Vali voltam hajdan, csak majdan lettem Hajdan.

R3ART-ban.jpg

– Ennél kicsit pontosabban..? Akkor ez most, hogyan is van?

– Na, igen,  van, aki ettől egy kicsit összezavarodik,  de a játékos hangzás és a rímelés miatt ezen a bemutatkozáson mindenki elmosolyodik. Minden esetre viszonylag sok információt rejt magában. Kis Vali voltam lány koromban, tehát hajadonként. Férjem neve volt Hajdan, az Ő nevét viseltem majdan és viselem jelenleg is.

Szeretek játszani a szavakkal és elgondolkodtatni is azokkal… ok nélkül vagy okkal… versekkel, dalokkal..

aa.jpg

– Egy egyszerű bemutatkozás alkalmával már ennyi mindent elárulsz magadról, ezek szerint Te kitárulkozó vagy az emberek előtt?

– Igen, megtalálom a hangot kicsikkel, nagyokkal, pasikkal, csajokkal, vidáman, ám mégis foglalkozva a gondokkal, bajokkal, mások által ki nem mondott gondolatokkal. Szeretetek érintés nélkül megérinteni és ölelni tárt karokkal, szóba elegyedni az utcán a gyalogosokkal, járművön utazókkal, utasokkal. Elárulom, mit árulok, előtted is kitárulok! Kereskedek, adok-veszek, s tán zsákbamacskát is árulok, ha verselek, kedves leszek, Isten elé így  járulok!
Kínálok sok színházjegyet, közben pedig verselgetek. Pillantok verseim mögé, kit gyűjthetek azok köré?
játszótéren.jpg

– Ezt úgy értsem, hogy az utcán megszólítasz embereket, spontán ismerkedsz, beszélgetsz?

– Igen, szeretem fürkészni az embereket, rejtőző szemeket, nyílt tekinteteteket! Tengernyi csodát, titkot rejteget. Van, ki magában szövöget terveket, sokan hordoznak fájdalmat, terheket. De talán csak egy pillantásra vár mindenki, amiben ott van a szeretet. Egy pillantást az ember, ugye, ingyen is megtehet!? Bár nem szeretetem a nagy szavakat, csak döntögetem a falakat, hogy lépjünk egymáshoz közelebb, alkossunk így egy tömeget. Legyünk őszinték, mi a fontos? A  szeretet! S hogy ne tartsunk benne szünetet, ne lássunk benne üzletet! Jó bor követ jó szüretet, jóból még csak jó született! Lehet szent ügy egy üzenet: adjunk egymásnak hétköznap is ünnepet!

Kazi Artban.jpg

– De szép üzenet, de ugye, jól gondolom, hogy ez a vers nem most született? Olyan, mintha mindig rímben gondolkodnál, mit szólnak ehhez az emberek, szeretik ezt, hogy így kommunikálsz? 

– Ha te… így hogy muzsikálsz… Na, látod, máris rímelek a végszódra.. hát, persze, hogy meglepetésként hat ez a fajta beszéd stílus, és mivel nem mindennapi, ezért azt tapasztalom, hogy nagyon szeretik a társaságomat, és keresik is azt. De, kaptam lámpát, pirosakat, mitől arcom pirult sokat. Sárga szín villamosokat, leltem benne utasokat. Kérdeztem Urat, Hölgyeket, bejártam hegyet-völgyeket, nem számoltam mérföldeket, vártam lámpát, még zöldeket.  Láttam én, ki mint nevetett, álltam én tekinteteket. Egyik-másik integetett, harmadik megint etetett. Megértettem a nemeket, okosat, eszteleneket, kérdezték, ez kell-e Neked, vártak is rá feleletet..!

Az RS9 pincében.jpg

– Ez egy általad írt vers részlet volt, ha nem tévedek?

– Igen, csak saját tollal ékeskedem, azért bátran kezeskedem… 🙂 Egyébként több versem dalszöveg is lett, mivel jött hozzá a zenei ihlet, ez a versem is általam megzenésített.

Hirdetés
A Játékszín Pódium Színpadán.JPG

– Öltözöl-vetkőzöl bármit magadra tetkőzöl, mit szeretsz ölteni magadon mutatni amivel szeretsz másokat ámulatba ejteni?

Miként szeretek verseket,- magamra is szeretnék- költeni, de nem tudok drága holmikat magamra ölteni. Viszont szeretem a színeket és az összhangot, úgy érzem igazán jól magam, ha valami újdonságot is kitalálok az öltözékemben. Talán, hogy felfigyeljenek rám, hogy aztán kíváncsiak legyenek a belsőmre is. Külső ékességem, a belső békességem! Fülbevaló és egyéb kiegészítők nélkül meztelennek érzem magam. Nem indulok el otthonról esztelenül, sem meztelenül.. sem nemeztelenül..

hajdan_vali_fulbe_vali_iroja_is_szinre_lepett.jpg

– Szép alaknak széplélek modell fellépésen is szépséges. Szeretnél még kifutni és ruhákat mutatni?

Köszönöm, igen, viccesen így is mondhatnám: szeretnék a kifutón befutni! Szeretem a szép ruhákat és szeretek rátalálni az az egyéniségemnek megfelelőre, sok kiegészítővel, ami rám szabottan egyedi stílusú. Nem követem a divatot, inkább stílust teremtek.

33.jpg

– Hová tűntél szerelem, szeretet kis szívedben mit rejtesz?

Szeretek nevetni és  nevettetni, s a mosolyt nem tettetni, a  bánatot feledtetni. Nem akarok köteléket, se rabságot, szelídséget örököltem, nem vadságot!
S nemcsak játszani a szavakkal, de szeretnék elgondolkodtatni is azokkal. Társakat lelni szeretettel, nagyszerű dolog minden témában és számomra életformává is lett.
Hála Istennek, a foglalkozásomból adódóan (közönségszervezőként) sok-sok beszélgetésre van alkalmam, amin keresztül jobban megismerhetem más emberek belső világát.
Próbálom beleélni magam a problémáikba, örömeikbe, összevetve azokat az enyéimmel, aztán újra átgondolva, rímekbe csomagolva, sokszor humor köntösbe öltöztetve, kiírni magamból, feldolgozva így a fájdalmas és örömteli témákat is.
Az évek során megismerve a színházba járók igényét, ízlését, ami engem is formált, egyszer csak azt vettem észre, hogy kialakult egy saját kis közönségem, akikkel lett egy lelki közösségem.  Ez indította el bennem, hogy megosszam másokkal is írásaimat, verseimet, melyeket útjaim során különböző élethelyzetekben, legtöbbször a mobiltelefonomba írtam, míg egyik helyről a másikig jutottam.

 fulbevali-felolvashow-let-original-47268.jpg

-Mi az álmod s vágyad, ami eddig még nem adatott meg?
Az öröm megosztva megsokszorozódik, minél több ember felé eljuttatni az örömet és a szeretetet, amit én is kapok, ez a vágyam!

– Megélem a mélységet és magasságot, vágyom én a szépséget és szabadságot! Nem akarok köteléket, se vadságot, szelídséget örököltem, nem vadságot! Az álmom, hogy egyszer külföldön élő magyaroknak is bemutathassam verseimet, dalaimat. És hogy amit Isten tervez velem, azt elvégezzem. (Istenem, add, hogy hiába valóvá ne tegyem, amit mára terveztél Te velem!) Aztán, ha azt tervezi, jöhet a szerelem! 🙂 Szeretnék könyvet írni eddigi életemről és egy színdarabot is szeretnék, csak idő kellene mindezekhez.
Vágyok adni, otthagyni magamból mindenütt egy színt, egy darabot! Mondtam is magamnak, hogy írnom kéne már egy színdarabot!

 

Cikkíró:

Napsugár Anna

siket fotóriporter

Fotó:

Napsugár Anna, facebook

Mondd el a véleményed

FOGJUNK ÖSSZE BENCE ÁLMÁÉRT! JÓTÉKONYSÁGI BÁL A MOZDULJ! KÖZHASZNÚ EGYESÜLET SZERVEZÉSÉBEN

Sürgős felújításra szorul a Big Ben