Az év legtrendibb bulijával ünnepelte a Heineken 141. születésnapját

Hirdetés

Celebek köszöntötték a 141 éves Heinekent és Budapestet

Budapest, 2014. november 21 – Csütörtök este világszínvonalú partihelyszínné változott egy elhagyatott belvárosi épület, amelyet a Heineken vett birtokba, hogy a lehető legkülönlegesebb módon ünnepelje meg saját és Budapest városának 141. évfordulóját. Az egész estés buli alatt hazánk népszerű Dj-i váltották egymást a keverőpult mögött, a falakat pedig a fővárosra és a Heinekenre utaló fényfestés díszítette. Ráadásul a KLM jóvoltából egy szerencsés vendég kétszemélyes exkluzív hétvégét is nyert New Yorkba, ahová hamarosan el is indulhat.

heinekenbuli

Hirdetés

141 évvel ezelőtt, Gerard Heineken megvásárolt egy XVI. századi sörfőzdét és 1873-ban megalapította a Heineken vállalatot. A kivételesen lágy ízéről és azóta védjeggyé vált ikonikus üvegeiről híres sörrel azóta több mint 200 országban találkozhatunk. Mivel Budapestet szintén 1873-ban alapították (Pest, Buda és Óbuda összeolvadásával), ezért nem volt kérdés, hogy a tavalyi jubileumi közös születésnaphoz hasonlóan a Heineken idén is köszönti a fővárost.

heinekenistenesb

Rendhagyó módon a buli helyszínét az utolsó pillanatig titokban tartották a szervezők, amelyen így csak a meghívóval rendelkező szerencsések vehettek részt. A titkos buli VIP meghívottjai között volt Éder Krisztián, Istenes Bence, Lakatos Márk, a Mary PopKidses Bártfalvi Sándor, akik a Facebookon, Instagramon vagy Snapchaten regisztrált közel 600 résztvevővel együtt hajnalig táncoltak a jobbnál jobb magyar DJ-k ritmusaira. A születésnapi bulin exkluzív, közös produkcióval köszöntötte a Heinekent és Budapestet Julia Carpenter és a Hooligansből ismert Kiss Endi, illetve fellépett az underground klubok népszerű fiatal DJ csapata, a LavaLava és DJ Gomes is.

A különleges buli díszlete az alkalomhoz illően szintén trendi és kreatív volt: a falakat egész éjszaka Budapest és a Heineken közös történelmére utaló 3D-vetítés díszítette, a táncosok mozdulatait egy hatalmas kivetítőn, a B-Dayp-a-lizeren csodálhatták a jelenlévők, éjfélkor pedig milliónyi konfetti is színezte a teret. Az est fénypontja azonban a Heineken és a KLM közös ünnepi meglepetése, nyereményjátéka volt. A vendégek éjfélig szavazhattak, hogy a Heineken palackokon szereplő öt világváros közül hova utaznának el legszívesebben. A legtöbb voksot szerző célállomásra egy szerencsés szavazó, kétszemélyes, exkluzív utazást nyerhetett az este folyamán. A szavazás bár szoros eredményt hozott, de végül a legtöbben New Yorkra voksoltak, így Abai Róbert kísérőjével már készülhet is egy fantasztikus tengerentúli utazásra.

Mondd el a véleményed

Ördög Nóráéknál nem volt Jézuska

Liptai Claudia mindig is címlapra vágyott