Kedden este színültig megtelt az IMAX-terem. Rengetegen voltak kíváncsiak a két legenda harcára, sokaknak gyerekkori álmuk teljesült e film elkészültével. Mindenki letette voksát valamelyik szuperhős oldalán, nekem személy szerint mindkét figura szimpatikus, nehéz lenne dönteni, melyikre fogadjak. Persze Batman halandó ember, Superman-en meg nemfog semmi, csak az a fránya kryptonit, ami annyi történetben előjött. Ennek fényében mégsem olyan világos, melyik győzi le a másikat.
No de térjünk a “lényegre”. Zack Snyder olyan rendező, aki nagy alapossággal veti bele magát filmjeinek készítésébe. A 300 mestermunka lett, újszerű látványvilága letaglózta a közönséget. A Watchmen-Az őrzők is pozitív kritikákat kapott, a Sucker Punch-Álomháború viszont megosztotta nézőket. És innentől ez a megosztottság jellemző munkásságával kapcsolatban. Számomra legalábbis mindenképpen. Ez volt az a pont, ahol rendezőként valamit elveszített, ami kezdetben teljessé tette filmjeit. Zavaros, összevissza történetmesélés, melynek érzetét látványorgiával enyhítette. Azután következett a nagy bejelentés, új Superman-film készül, melynek rendezője Snyder lesz. A Man of Steel-Az acélember 2013-ban nagy reményekkel kecsegtetett. Sok DC-rajongó megörült annak a ténynek, hogy egy ilyen kaliberű rendező kezébe kerül egy ekkora horderejű projekt. De volt sok DC-rajongó, aki pont ettől tartott. A végeredményre pedig elmondható a nézői reakciókból, hogy a mérleg pozitív irányba mozdult ugyan, de sokan mondták azt, finoman szólva: ez nem az igazi. Látványos, kolosszális, mindenen túlmutató akar lenni, mégis hiányzik belőle valami. Ez a valami mindenkinél mást jelent. Szerintem sokakban a Christopher Reeve-féle Superman-kalandok sora él, bevallom, nekem is ő jut eszembe elsőre, ha Supermant emlegetik. De az a világ már elmúlt. Azt a színes, poénokkal átitatott, mégis szórakoztató, vidámabb hangulatú filmsorozatot (Reeve 4 részben játszotta Kent szerepét) fel kellett váltania egy másik, sötétebb tónusú, teljesen új ötletnek. Christopher Nolan nagy sikerű Batman-trilógiája után nem volt kérdés, milyen irányba kell elmenni.
Tehát Az acélember teljes mértékben nem győzte meg a rajongókat, viszont tudták, hogy ezzel elkezdődött a DC-univerzum felemelkedése, amire oly régóta vártak. Nem emlékszem pontosan, mikor röppent fel először Batman és Superman közös filmötletének híre, de azonnal találgatások indultak: ki lesz Batman? Az nyilvánvalónak látszott, hogy Henry Cavill Supermanként beváltotta a karakterhez fűzött reményeket, viszont Christian Bale kijelentette, csak akkor marad Batman, ha ezt a soron következő filmet is Christopher Nolan rendezi. Mivel Nolan nemet mondott, Snydert pedig kinevezték, Bale passzolta a denevér szerepét. És innentől jöttek a különböző pletykák: Ryan Gosling, Jude Law, Gerard Butler, Josh Brolin neve mind-mind felmerült az esélyesek között. Aztán jött Ben Affleck, nevének hallatán pedig egységesen hördültek fel a lelkes mozirajongók, mondván Affleck tehetséges rendező, de csapnivaló színész. Bevallom, most, hogy láttam a filmet, véleményem szerint Affleck lejátszotta Cavillt a vászonról. És ezzel nem azt mondom, hogy Keatont és Bale-t utolérte, de követi az elődöket a jó úton. Igaz, ez a Batman Bale-hez hasonlóan egy komor természetű ember, egy minden eddiginél sötétebb világban, de valljuk be, a film atmoszférájába pont ez illik. Mint minden eddigi Batman-filmben, Bruce Wayne-t most is rémálmok kínozzák, de ezúttal nem csupán az a bizonyos kettős gyilkosság, hanem újabb, látomásra hajazó képek sorai. És ezekben a víziókban Snyder igencsak kiélhette vizuális fantáziáját. A gyakorlott nézők szinte azonnal tudták, hogy ez vagy az a jelenet nem lehet más, csak álom, annyira elütött a történet előző jeleneteitől, de a későbbiekben mégis ezek adnak majd útmutatást Batmannek.
Mikor Az acélember végén Henry Cavill Clark Kentként jelent meg a Daily Planet irodájában, mint kezdő újságíró, azzal a jóleső tudattal jöttem ki a moziból, hogy a folytatásban már nemcsak a szuperhőst, hanem a jól ismert újságírót is megszemélyesíti majd. Eme nagy elvárásom nem teljesült, mivel a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala nem ezt a vonalat tartotta fő szempontként. Igen, Kent újságíróként van jelen sok helyszínen, de ez a karaktere elenyésző szerepet kap. Az előzetesből mindenkinek, aki látta, ismerős az a jelenet, mikor egy partin összefut Bruce Wayne Clark Kenttel. Fontos momentum, mert itt találkozik a két címszereplő először egymással, amit beárnyékol az ifjú Lex Luthor felbukkanása. Míg Cavill Supermanje azt hozza, amit Az acélemberben megszokhattunk, addig a Luthor bőrébe bújó Jesse Eisenberg fényévnyi távolságra van a klasszikus, Gene Hackman által megformált kopasz gonosztevő karakterétől. Persze nem lehet elfelejteni Kevin Spacey alakítását sem, de számomra ismételten a Christopher Reeve-féle Supermanekből megismert Hackman az alap, ezt a hibámat pedig nem fogom tudni levetkőzni. Ezért elnézést kérek mindenkitől, akinek a képregény jelenti az alapot. Nos, míg Hackman egy briliáns bűnözőelme, akinek minden percben eszébe jut valami grandiózus, ámbár mégis megmosolyogtató ötlet, addig Eisenberg Luthorja a kezdeti zseniképből építkezve elér egy Rébuszhoz hasonló (itt konkrétan az 1995-ös Jim Carrey által játszott karakterre utalok), elmeroggyant, őrült szintre.
Talán nem titok elárulni, hogy a két szuperhős egymásnak esésében nagy szerep jut Lex Luthornak. Magyarán ő ugrasztja össze Gotham sötét lovagját és Metropolis hősét. Batman az önmagát marcangoló típus, Superman a másokon segítő, az igazi jó megtestesítője, Lex Luthor a velejéig romlott, és Lois Lane, akiről eddig nem beszéltünk, pedig mindenbe beleüti az orrát, ahogy azt megszokhattuk tőle. Mindenhol ott van, ahol nem kéne lennie, de róla nem is ejtenék több szót, mert nála fontosabb karaktert személyesít meg Gal Gadot: Wonder Woman alias Diana Prince. Ő az a nő (Gadot-ra értem elsősorban), aki ha valahol felbukkan, már az is érdekessé válik, ha csak néz és nem csinál semmit. Kisugárzása egyértelműen uralkodik a másik két hősön, holott karaktere nem kap túl nagy hangsúlyt. Viszont az mindenképpen örömhír, hogy jövő nyárra jön Wonder Woman saját filmje.
Számomra a nagy meglepetés mindenképp Alfred megformálója volt: Jeremy Irons. Vagy én nem voltam körültekintő, vagy teljesen elkerülte a figyelmem az Alfred karaktere körüli felhajtás, vagy valóban titokban tartották Irons felbukkanását. Nagyon örvendetes volt őt újra ekkora szuperprodukcióban látni, bár számomra mindig egy fiatalos középkorú férfinek marad meg, nem pedig egy pingvinnek öltözött, ősz hajú komornyiknak, ahogy az Michael Gough volt. Még Michael Caine is jobban hasonlított az eredeti Alfred-figurára, ennek ellenére kellemes volt látni Irons-t, miként támogatja az “ifjú úrfit”, sőt, nem egy viccesnek szánt megjegyzés hozzá köthető.
Ahogy az már kiderült a trailerekből, spoiler-gyanús jelenetek kerültek ki általuk a médiába: Lex Luthor óriási szörnyetege legyőzhetetlennek tűnik, ellene csak Batman, Superman és Wonder Woman együttes ereje lehet elég. Vagy az sem. Ahogy az lenni szokott, a nagy leszámolás után mérlegelik a veszteségeket és nyereségeket egyaránt, kellemes képek úsznak a szemünk elé, ezzel is lecsillapítva az intenzív akciósorozatot. Snyder és a DC nem titkolt célja az volt, hogy megágyazzon a folytatásoknak, erre utal a film vége, bár ezzel nem árulok el semmi újat, hiszen 2017-ben a Wonder Woman-en kívül mozikba kerül a Justice League Part 1-Az igazság ligája 1. rész, majd 2019-ben a 2. rész is.
Összegezve: akármennyire is Batmant tartjuk az egyik főszereplőnek, számomra ez a film Man of Steel utánérzés volt, nem hiába, Snyder személyisége ugyanúgy rányomta bélyegét erre is. Sokan fanyalognak, mikor a Marvelhez hasonlítgatják a DC-t, de lássuk be, mindkettő képregény, s mivel a Marvel előbb rukkolt elő az össznépi hősfilmmel, így nem lehet elmenni amellett, mennyi hasonlóság van a két franchise között. Aki úgy ül be a Batman v Superman: Dawn of Justice-ra, hogy nem elvakult rajongója ennek vagy annak az univerzumnak, és mindkét oldal érdekli, az észreveheti azokat a “koppintásokat”, amiket a spoilerezés miatt nem írok le, talán csak egy szót: lándzsa… Összegzéshez tartozik még, hogy számomra túl sok lett a fináléban lezajló akciójelenet, főleg látványra. A készítők minden idegszálukkal azon voltak, hogy übereljék az összes ilyen témájú filmet, s míg ez például az Avengers első részének végén sikerült, itt az az érzésem volt, hogy túl sokat akar a szarka. Holott a jelenetek valóban grandiózusak lettek, a madártávlatból fényképezett CGI-képsorok mégis ennek épp ellenkezőjét érték el. Annyira nagyok a robbanások, hogy a közeli beállításokon nem látszódnak egészben, viszont “nagytotálból” nevetségesen aprónak tűnnek. Ez a kétfajta beállítás váltakozik, szerencsére a közelik vannak többségben.
DC, Batman, Superman, sőt, sci-fi-rajongóknak ha nem is kötelező, de erősen ajánlott a megtekintése, viszont a két és fél órás játékidő nem kevés, ezt mindenki tartsa szem előtt!
Batman v Superman: Dawn of Justice – Batman Superman ellen: Az igazság hajnala
Hazai bemutató: 2016.03.24.
Forgalmazza: InterCom
Főbb szereplők: Ben Affleck, Henry Cavill, Amy Adams, Gal Gadot, Jesse Eisenberg, Jeremy Irons, Laurence Fishburne, Diane Lane
Producer: Christopher Nolan
Zene: Hans Zimmer és Junkie XL
Rendezte: Zack Snyder
Írta: Bártfai Balázs, 2016.03.24.
