Sikert, sikerre halmoz. Felejthetetlen pillanatok, amivel megajándékozott bennünket. Zenéjével megannyi helyen találkozhattunk, legyen szó színházról vagy egy jól ismert slágerről. Hogyan is kezdett bele? Ezúttal Czomba Imrével készítettem egy Pályaképet, ami igyekszik felölelni eddigi nagyszerű munkásságát.
Hogyan kerültél kapcsolatba a zene világával?
Nem zenész családban születtem, talán az anyai nagypapám játszott hegedűn, de sajnos őt nem ismerhettem. Valószínű valami valamilyen romantikus választ várnál erre a kérdésre, hogy már kis korom óta csak a zene és megérintett… Sajnos ettől sokkal földhöz ragadtabb, azokban az években, amikor kisiskolás voltam a hihetetlen demográfiai hullámnak köszönhetően egy évfolyamban 26 osztály és osztályonként 40-50 gyerek járt. Mindig is utáltam kiállni a többiek elé, főleg énekórán. Nem nagyon szeretek és tudok énekelni. Sajnos ez a mai napig elkísér, néha ha nagyon nincs más mód és valamit meg kell mutatni, akkor megteszem, de nem. Szóval láttam a többi gyereknél, hogy aki meg tudta mutatni egy hangszeren is azt a dalt, amivel készülni kellett, nem kellett utána elénekelnie. Kisírtam egy akkoriban divatos “triola” nevű kis billentyűs, de fújós hangszert. (Amit manapság a melódiákhoz tudnék hasonlítani.) Itt rájöttem, hogy igazából, kis erőfeszítéssel el tudok játszani mindenfélét hallás után. Mások fociztak én meg ezzel foglalkoztam. Rákattantam, később harmóniákat kaptam, majd zongora, zeneiskola.
Miként esett a választásod a hangszereidre?
Nem volt ez tudatos, Valahogy így alakult. Visszahúzódó gyerek voltam, a zongorával nem kellett nagy mutatványokat csinálni az első vonalban a színpadon. A másik, hogy azért mégis ez a hangszerek királya, meg tud szólaltatni az ember egy egész zenekart egy maga. Meg ugye a zeneszerzésnél elengedhetetlen. Később én saját szórakoztatásomra el kezdtem hangszereken tanulni, mert rájöttem, hogy egy zeneszerzőnek érteni kell minden hangszerhez. Tudni kell, hogy mi miért van. Nem csak üres kottafejekkel kell megbombázni a hangszerest, ismerni kell az egyes hangszerek lehetőségeit.
Melyiket szólaltatod meg legszívesebben és melyik az, amelyik a legnagyobb kihívást jelentette számodra?
Sok éve szerzek zenét színházi darabokhoz. Rájöttem, hogy például egy furulyával az adottságai miatt teljesen más dallamokat tudok írni, mintha zongorán próbálnám kitalálni, vagy eljátszani. Ez mindig az adott feladattól függ, de rá tudok kattanni bármelyik hangszeremre.
Mesélnél a Rock gyermekei tehetségkutatóról?
Ez nagyon régen volt… Gimnazista éveimben sok zenekarban játszottam, de volt ezek közt is egy kedvenc blues zenekar (Club de Blues). Ebben az időben ez a műfaj nagy reneszánszát élte, mindenhol alakult egy blues-t játszó zenekar. Ezzel a zenekarral nagyon sok tehetségkutatón játszottunk, így sikerült ezt a versenyt, ha jól emlékszem 1991-ben megnyernünk. A nyeremény egy lemez felvétel volt, a vicces, hogy ez a mai napig nem készült el. 🙂
Számos előadó mellett dolgoztál a legendás énekes nővel, Cserháti Zsuzsával. Miként gondolsz vissza erre a korszakra, munkafolyamatra?
Azt hiszem, egy zeneszerzőnek nem lehet ennél magasztosabb pillanat, mikor egy kvalitású énekesnővel dolgozhat. Ráadásul én nem Budapesten, hanem Miskolcon születtem, valahogy ha valakit tv-ben vagy rádióban hallottunk, máshogy éltük meg, sokkal elérhetetlenebb volt. Ezt most ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor találkozom egy világsztárral véletlenül egy hollywoodi stúdióban. Ez ott mindenkinek természetes, nekem a szívem áll meg… Nagyon jó érzés volt az, hogy tetszett neki, amit csináltam. Elfogadott és hallgatott rám a felvételeknél, talán ez volt az egyik legmeghatározóbb pillanata a dalszerzői pályafutásomnak.
Mennyivel másabb az Experidance-nek zenét szerezni, mint mondjuk egy filmhez?
Más. Elsősorban egy színházi darabnál, meg főleg egy táncos darabnál az én zeném a tájékozódási pont. Ehhez igazítanak mindent. Egy filmnél pont fordítva van, folyamatos szélmalomharc, mert ha egy jelenetet újravágnak, csinálhatok mindent előröl. Mindig a film a vezérfonál, ehhez alkalmazkodik mindeni. Egyébként, minél többen dolgoznak egy produkcióban, annál több emberhez kell alkalmazkodni. Nagyon érdekes pszichológiája van ennek, sokat gondolkodtam már én is ezen. Több neves szakemberrel is beszélgettem már erről, sajnos nagyon nehéz ezek miatt teljes egészében kompromisszummentes zenét alkotni. Mindig valaki beleszól, az a legnagyobb művészet, hogy furfangosan mégis hogyan csavarod a helyzetet úgy, hogy szakmailag ne érezd elfogadhatatlannak.
Hogyan született meg a Szent István – Egy ország születése című nagyszabású produkció?
Másik olyan produkció volt, ami egy meghatározó és teljességgel hihetetlen volt az eddigi szakmai életemben. Az Experidance-szel már számos bemutatóm volt, itthon és külföldön. Majd egyszer kaptunk egy felkérést egy Musical bemutatására. Sokáig nem is értettem, hogy hol is lesz a bemutató. Majd kiderült, hogy a színpad úgy lesz megépítve, hogy a díszlet maga a szobor együttes. Nem tudom, hogy lesz e még ilyen lehetőségem, hogy 250 táncossal, több mint tíz énekessel, lovas kaszkadőrökkel, elképesztő pirotechnikával bemutathassak egy ilyen kultikus helyen a saját zeném. Rekordidő alatt, pár hét alatt kellett megírnom a darabot és felvegyem, szimfonikus zenekarra, népi és rock zenészekkel. A férfikórusokat pedig a Honvéd együttes énekelte.
Milyen gondolatokkal, érzésekkel kezdted el a 2009-es augusztus 20-ai Tűzijáték megkomponálását a felkérés után?
Mivel a 2008-as Tűzijátékot is én csinálhattam, nagyon megtisztelő volt, hogy ennek a sikerén megbíztak ezzel is. A nehézség mindig az, hogy hogyan lehet túlszárnyalni a következőt. Sikerült együtt dolgoznom a világhírű, azóta már Kossuth díjas Miklósa Erikával és Fekete Attilával. nem érzem magam komoly zenésznek, nem is az vagyok. valahol a könnyű, jazz és a komoly közt lebeg az, amit manapság egy film vagy színházi zeneszerző csinál. Azt hiszem fel adtuk a leckét a további évek tűzijáték produkcióinak. Hiszen külön a tv-nek is készültek színpadi felvételek a Lánchíd lábánál felállított színpadról, ahol a szólisták voltak. Hihetetlen mennyiségű gratuláló és köszönő levelet kaptam ez után.
Miként dolgozik egy zeneszerző?
Amióta bele tudtam lesni a hollywood-i zeneszerzők munkájába, azóta tudom, hogy mennyivel többet kell dolgoznia itthon egy zeneszerzőnek. Sajnos onnan kezdve, hogy itt nem divat, sőt kifejezetten zavaró, vagy bizalmatlanságként éli meg minden megrendelő, ha ügynök vagy ügyvéd intézi a munkákkal kapcsolatos, nem szakmai kérdéseket. De beszélhetünk arról is, hogy a büdzsék rövidsége miatt, mindenhez érteni kell a szerzőknek. Sokszor a munka menete: megírja, lekottázza, eljátssza, felveszi, összekeveri… A polihisztorokat meghazudtoló ügyességgel. Így ez Itthon sokkal magányosabb. Nem hiszek ebben sajnos, hiszen igazán igényes produkciót csak jól felépített hierarchiával és legénységgel lehet. Nem érthet az ember mindenhez. Sőt az élő zenészek kérdése is mindig komoly probléma, sajnos nem lehet géppel mindent helyettesíteni. Egyébként meg kell találni a megfelelő kommunikációt a rendezővel, e nélkül nem megy. Ahogy már mondtam, ha megrendelésre dolgozik, akkor sok kompromisszummal és fondorlatos megoldásokkal viszi át a saját szakmai elképzeléseit.
Köszönöm szépen az interjút, további sok sikert kívánok Neked!
Fotó: Erdélyi Gábor
Badicz Adrus
