ÉNB Alexa videóklipje

Hirdetés

Az Éjjel-nappal Budapest sztárjának egy nagy álma vált valóra azzal, hogy elkészíthette kisfilmjét, amit hamarosan a rádiók is játszanak majd.

— BangBang. Ez lett a címe, és nem nehéz kitalálni, hogy a cím mit is tükröz – magyarázta a Blikknek Alexa. – Korábban Béci már segített nekem, hogy elkészülhessen egy saját dalom, de mivel nem éreztem a sajátomnak, és bevallom, hogy nem is tetszett, ezért úgy döntöttem, hogy kezembe veszem az irányítást. Nagyon sokat dolgoztam, hogy ez a kisfilm elkészülhessen, és teljesen elégedett vagyok vele. Igazán azt mutatja meg, amilyen én vagyok. Egy erős, küzdő nőt, aki soha nem hagyja, hogy bárkitől is függjön – mondta Alexa. – Volt egy nőgyógyászati műtétem, ami miatt több gyógyszert is kellett szednem. Emiatt pedig kicsit felpuffadtam, úgyhogy tartottam attól, hogy a képeken pufinak látszom majd. De ha így is van, valójában nem zavar, mert annyira jól éreztem magam a forgatáson, hogy ez mindent felülírt – tette hozzá az Éjjel-nappal Budapest sztárja.

Hirdetés

 

Forrás: Blikk.hu

Mondd el a véleményed

Vakáció – már a mozikban (kritika)

ÚJ helyen még nagyobb bulival várta idén a fesztiválozókat a B my lake