Ép lábával hajtja a korongot

Hirdetés

Öt éve, szinte minden napját egy fazekasműhelyben tölti Végh Martin zalaegerszegi fiatalember. Az agyagot előkészíti és begyúrja, segít, amiben csak tud a mesterének, s emellett a saját alkotásaival is foglalatoskodik.  Mindez nem is lenne különleges, csakhogy Martin mozgássérült, huszonöt évvel ezelőtt oxigénhiánnyal és fejlődési rendellenességgel született. A bal combja hiánya miatt egyéves kora óta műlábat használ. Ez azonban nem akadályozza meg terveinek megvalósításában és jó úton halad ahhoz, hogy igazi művész legyen. E haladáshoz kiváló mestert is kapott, Csuti Tibor fazekas, népi iparművész személyében, aki egy iskolai szakkörön figyelt fel Martinra. Látta, hogy a fiúban van fantázia, hogy jó a kézügyessége, s persze azt is, hogy milyen felfokozott érdeklődést mutat a fazekasság iránt.

Pedig annakidején – enyhe értelmi fogyatékossága miatt – fejlesztő pedagógus és logopédus is foglalkozott Martinnal a  Béke Ligeti Általános Iskolában. Akaratának, kitartásának, valamint a pedagógusok munkájának köszönhetően ma már egyáltalán nem lehet észrevenni, hogy valaha a tanulásban akadályozottnak számított.

Tanárai fedezték fel, hogy ügyesen rajzol. Több rajzpályázatra is benevezték, ahol sikerrel szerepelt. Beajánlották őt az Ady Endre Alapfokú Művészeti iskolába szakkörre, ahol nagy szeretettel fogadták. Martin szobrokat, rajzokat készített ott a foglalkozásokon.

Hirdetés

Végh Martin 1.jpg

– Ha ő valamit a fejébe vesz, azt meg is valósítja – meséli Vízlendvai Zsuzsanna, Martin édesanyja. – Érettségizett és mestere műhelyében megszerezte a fazekas szakképesítést.  Csuti Tibor azóta is a mindennapi gyakorlással ad lehetőséget számára, hogy fejlődhessen ebben a szakmában. Martin a korongot az ép lábával tudja hajtani, nagyon szereti a fazekaskodást, a mindennapjait ez tölti ki. Emellett rendszeres könyvtárlátogató, gyakran tanulmányoz művészeti kiadványokat, de érdekli a földrajz, a történelem és a biológia is. Ha megtetszik neki egy kép, a könyv alapján lerajzolja azt. Nemrég egy lábbal megtanult úszni is. Most pedig éppen egy képregényt rajzol.

A Mozgássérültek Zala Megyei Egyesülete több alkalommal is lehetőséget teremtett arra, hogy Martin bemutathassa grafikáit, míves cserépkorsóit, szobrait.

– Amit a természet elvett tőle, azt duplán ellensúlyozta kreativitással, és kézügyességgel – mondja Martinról Tóth Ágnes, az egyesület zalaegerszegi csoportjának vezetője. – Mivel jómagam is gyűjtöm a népi kerámiákat, csodálattal figyelem a munkálkodását. A zalaegerszegi csoport 600 tagból áll. Sokféle módon veszünk részt a városunk közéletében. Az egyik csoportgyűlésünkön rendeztünk egy házi kiállítást a tagjaink munkáiból, amiről a helyi újság is írt. A cikk után megkeresett bennünket egy egervári vendéglő tulajdonosa, hogy szeretné, ha a fogyatékossággal élő alkotóink évente bemutatkoznának náluk kiállítással, vásárral. Ennek a bemutatkozásnak a hozadékaként az Egervári Önkormányzat felajánlott Martinnak egy korongozót, sőt a városban több civil szervezet megkeresett bennünket együttműködési szándékkal.  Nagyon bízom benne, hogy lesz egy kis helyiségünk, ahol Martin a benne lévő tehetséget továbbfejlesztheti.

Martinnak ugyanis régi nagy vágya, hogy önálló műhelye legyen. Erről így beszélt:

–Nagyon örülök a korongnak, de az igazi az lenne, ha majd egy kis műhelyben dolgozhatnék vele. Későbbi tervem minél többet megtudni a szobrászatról, jó lenne ezt is megtanulni.

Garamvölgyi Annamária

Hirdetés
Végh Martin munkái 1.JPG

Végh Martin munkái 2.JPG

Végh Martin munkái 4.JPG

Mondd el a véleményed

Itt az új Quantin Tarantino ! Gondolatok egy film kacsán – Hardcore Henry a hazai mozikban

Kulcsár edina így készül a Nagy Duettre