Hotel Transylvania 2 – A buli folytatódik

Hirdetés

A szörnyek visszatértek! Drakula, Frankenstein, Wayne, Griffin és Murray, s természetesen Jonathan (itt ejtsd Jonatánnak) és Mavis akár egy boldog család élik esküvővel és gyermekáldással fűszerezett mindennapjaikat a hotelben.

Az első 15 perc alatt kb 5 évet ugrunk a történetben, ahol is Dennis, Drakula unokája abba a korba ér, ami után végérvényesen eldől, ember vagy vámpír lesz ezután. Drakula azon van, hogy kiugrassza a vérszívót a bokorból, lányának és vejének viszont teljesen mindegy, ők úgy szeretik az apjára “hajazó” csöppséget, ahogy van. A kalandok innen indulnak. Míg a szülők Kaliforniába mennek Jonathan szüleihez, addig Draki bácsi és barátai be akarják avatni a kis Dennist a szörnyek világába, hogy belőle is igazi Drakula váljon.

Hirdetés

Az első rész nagyon szépen összerakott, kerek sztori, míg ennél a résznél a kezdeti kapkodások, poénos szituációk egymásra húzásával kissé megrémítettek, hogy túl sok lesz a jóból. Igaz, ami igaz, jókat nevettem a vicces szituációkon, de azok mintha nem alkottak volna kerek egészt, nem egy teljes film képét mutatták volna, inkább csak egymás után rakott klipek sokaságát. Szerencsére a film második felére kezd összeállni a kép és szép lezárást kapunk, az első részhez hasonló bulival megspékelve.

A gyerekek imádni fogják és szüleik velük együtt nevetik végig a másfél órás játékidőt. A karakterek ugyanolyan szerethetők, mint 3 éve, a farkaskölyök falka talán még ádázabb és még éhesebb, s Drakula még időben tanul saját hibáiból. A generációk nehezen csiszolódnak össze, a maradi gondolkodás és a modern felvilágosultság párbaja itt is megjelenik, hogy boldog egymásra találásban csúcsosodjon ki.

Nem is emlékszem, mikor röhögtem könnyesre a szemem egy animációs filmen utoljára… Akik az első részt imádták, azoknak kötelező mozikalandjuk lesz október 8-tól!

Szinkronizált előzetes:

Hotel Transylvania 2 – Ahol még mindig szörnyen jó
Amerikai animációs film (2015-89′)
Megtekintése 6 éves kortól ajánlott

Hazai mozipremier: 2015. október 8.
Forgalmazza: InterCom
Szereplők: Adam Sandler, Andy Samberg, Steve Buscemi, Selena Gomez, Kevin James, David Spade, Keegan-Michael Key, Molly Shannon, Mel Brooks
Írta: Robert Smigel és Adam Sandler
Rendezte: Genndy Tartakovsky

Írta: Bártfai Balázs, 2015.10.06.

Mondd el a véleményed

Nyitott kapuk a sorsdöntő Eb selejtezőn

Villanások Göncz Árpád életéből!