Ismerd meg a GLAMOUR Women of the Year 2016 jelöltjeit!

Hirdetés

Vadonatúj kategóriákkal erősít a GLAMOUR Women of the Year

Március 17-én nyolcadik alkalommal rendezi meg exkluzív díjkiosztó gáláját a GLAMOUR. A Women of the Year 2016 jelöltjei között idén olyan hírességek is helyet kaptak a legtehetségesebb és legsikeresebb hölgyek mezőnyében, mint Tóth Vera, Balsai Móni, a NUBU, Vágó Réka, Gubik Ági vagy Csobot Adél. Emellett a legfrissebb, közösségi média sztárja kategóriában olyan nevek szállnak versenybe, mint Iszak Eszter, Dukai Regina, Kulcsár Edina, Debreczeni Zita, valamint Caramel felesége, Szilágyi Szilvi. Második újdonságként pedig a legmenőbb hazai lakberendezőket is díjazza a magazin.

A nagyszabású Woman of the Year díjkiosztót 2009 óta rendezi meg az egyik legnépszerűbb női magazin, hangsúlyozva a jelöltek szépség, divat, szórakoztatás és egyéb területen elért eredményeit. Idén tavasszal a Várkert Bazár ad majd otthont az események, ahol első alkalommal a közösségi média legnépszerűbb szereplőjét is díjazza a magazin. Az öt jelölt között az olvasók Dukai Reginára is szavazhatnak, aki elárulta: régi álma volt, hogy egy ilyen nívós női lap is elismerje a munkáját.

Hirdetés

Nagyon megtisztelő, különösen azért, mert annyi mindennel foglalkozom, így nehéz egyetlen kategóriába sorolni, az új mezőny azonban lehetőséget ad arra, hogy kapjak egyfajta visszajelzést arról, hogy jó az, amit csinálok. Arról nem is beszélve, hogy a közösségi médiának nagyon erős véleményformáló szerepe van, így lehetetlen kihagyni egy ilyen versenyből” – fogalmazott a híresség, akinek szépségtippjeit naponta tízezrek követik.

A legjobb énekesnő díj várományosa Horányi Juli, Pátkai Rozina, Csobot Adél, Dallos Boglárka, valamint Tóth Vera, aki a külső és a belső harmónia megteremtésében látja a szépség kulcsát. „Nőnek lenni nehéz dolog: önbizalom és a lelki harmónia nélkül mit sem ér egy jó smink. Ha sikerül egy nőnek egyensúlyba hozni ezeket, akkor lehet igazán szép” – fejtette ki az előadó, aki a jelölését szintén egyfajta visszaigazolásnak tartja. „A művészek, énekesek, divatterezők felelősségteljes munkát végeznek, fontos, hogy tudják, elismerik, amit csinálnak. Ez nagyon jó érzés” – tette hozzá Vera.

Balsai Móni – aki Gryllus Dorka, Gubik Ági, Ónodi Eszter és Földes Eszter mellett a legjobb színésznő kategória esélyese – úgy véli, a jelölés nem csak neki, hanem alkotótársainak is szól. „A jelöltek között egytől egyig elhivatott és kivételes tehetségű színésznők szerepelnek. Büszkeséggel tölt el, hogy közöttük lehetek” – árulta el, majd hozzátette a színpadon kívül a természetesség híve. „Egyre inkább érzem magamon, hogy vissza kell fordulni a természethez, a tiszta forráshoz, mert a szépség nem a maszkon múlik. A nőiség megélésének sok-sok oldala van, ami azonban az első és talán legfontosabb, hogy szeresd és fogadd el önmagad, ahogy vagy” – vallja a színésznő.

Szavazz te is kedvenceidre március 7-ig, a woty.glamouronline.hu oldalon!

GLAMOUR Women of the Year 2016

A legjobb divattervező

Tomcsányi Dóra

NUBU

Napsugár von Bittera

Sármán Nóra

Bridget&Olivia

A legjobb színésznő

Gryllus Dorka

Gubik Ági

Balsai Móni

Ónodi Eszter

Földes Eszter

A legjobb énekesnő

Tóth Vera

Horányi Juli

Pátkai Rozina

Csobot Adél

Dallos Boglárka

A legjobb kiegészítő tervező

Abonyi Alma

Kármán Orsi

Nagy Adrienn Rienne

Vágó Réka

Ferencz Vanda

A legjobb közösségi média sztár

Kulcsár Edina

Dukai Regina

Debreczeni Zita

Iszak Eszter

Szilágyi Szilvia

A legjobb lakberendező

Nikoletti Petra

Zai Viktória

Müller Mónika

Dékány Annamária

Tóth Angelika

 

Mondd el a véleményed

Gryllus Dorka: „A stílus belülről fakad”

Aranyérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott