Ki marad a barátod? – EN.I.EL újdonsága

Hirdetés

Hirdetés
eniel

Új dallal jelentkezett nemrégiben EN.I.EL. A pécsi származású rapper-dalszerző 12 éves kora óta foglalkozik rappel, és kb. 7 éve folyamatos fellépőnek számít  kisebb-nagyobb zenei rendezvényeken szólóban és duóban egyaránt. Duettpartnerét, Dzsiizát is a  rap által  ismerte meg.  Mint mondja: “Ő az, aki a családomon kívül ebben az egész zenei dologban teljes vállszélességgel támogat, és ezt köszönöm is neki.”

Hirdetés

Az új nótáról – amely a generációs ellentétek himnusza, s amely tegnapelőtt, 2016.február 28-án került fel a legnagyobb videómegosztó portálra – a rapper-dalszerző így nyilatkozott:

“Igazából a dal a generációval való szembenállásról szól. Arról, hogy már fiatal korban rétegekre szakad a társadalom. Vannak, akik “megtehetik”, vannak, akik “nem tehetik”, és mindkét oldal fúj egymásra. Azt veszem észre, hogy azon megy a verseny, hogy ki mit birtokol. Persze mindez az interneten zajlik, ahol a messziről jött ember azt mond, amit akar és a leglényegesebb mindenki számára, hogy többel rendelkezzen, mint a másik, és ezzel “győzedelmeskedjenek” egymás felett. A valódi értékek vesznek, miközben mindenki ki akarja vívni magának az elismerést, akár a semmivel, ami tök jó, csak közben kikopik belőlük az emberség. Ahogy nő egyesek népszerűsége, úgy mások is akarnak belőle, így alakulnak ki a kamu barátságok, igaz bizalommal majd miután a közkedvelt kategóriából,visszaesünk az átlag, vagy épp egyenesen a kiközösített kategóriába, feltűnik, hogy aki igaz volt mellettünk, már nincs velünk, akit pedig igaznak hittünk, az becsapott minket.Innen jött az ötlet, – ami a dalt ihlette –  hogy felteszem azt a kérdést, hogy “Ki marad a barátod?” nyilatkozta a dallal kapcsolatban EN.I.EL.

 Széles L. Gábor
2016.03.01

Mondd el a véleményed

Háttérben – Cselovszky Rozina gondolatai az Eurovízióról és A Dalról

Te vagy – Dzsiiza ropogósan friss nótája