A legsötétebb óra – Gary Oldman lubickol Churchill szerepében – Kritika

Winston Churchill egy gyámoltalan kisgyerek és egy motyogós vénember benyomását kelti egyszerre. Már a film elején figyelmeztetik a Lily James által megformált gépírónőt, hogy vigyázzon, dupla sorközzel kell gépelnie és jól nyissa ki a fülét, mert az “öreg” gyakran motyog.

Emlékeim szerint eddig két, direkt Churchillre fókuszáló filmet láttam, az első 1999-ben készült “Into the Storm – Churchill háborúja” címmel, melyben Brendan Gleeson játszotta a miniszterelnököt, valamint 2002-ben a “The Gathering Storm – Gomolygó viharfelhők, azaz Churchill – A brit oroszlán” címűt, melyben Albert Finney szerepelt. Mindkét alkotást tévéfilm jelleggel az HBO készítette, s egy hosszabb periódust, éveket mutatott be, szemben “A legsötétebb órával”, mely csupán pár napot ölel fel. Méghozzá Churchill megválasztásának körülményeit, s politikai csatározásait 1940 májusában, a Dunkerque-i események idején.

Miután Chamberlain-t lemondatják, mindenki Lord Halifaxot szeretné államfőnek, köztük VI. György király is. Ám a politika közbeszól, s maga Halifax is azon a véleményen van, csupán egy emberképes a konzervatív és munkáspártot összefogni a vészterhes időkben: Churchill. Ezért fogcsikorgatva is, de mind beleegyeznek az iszákos, modortalan, rossz taktikus hírében álló Winston kinevezésébe.

Reggel whiskey-vel indítja a napot, délben egy üveg pezsgővel öblíti le az ebédet, vacsorára már kettővel iszik. Ilyen és hasonló nézeteket vallottak a parlament tagjai az új miniszterelnökről, ami számomra meglepő, mert eddig egy filmben sem volt ennyire erősen bemutatva az ellenállásuk. Mikor a németek bekerítik a szövetséges erőket Franciaország északi részén, az egész brit haderő kelepcébe kerül. Csak egy kis helyőrség marad Calais-nál, mely 4000 főt számlál. Churchill őket utasítja, támadják meg az ellenséget (mellyel a biztos pusztulás vár rájuk), ezzel időt nyerve a teljes haderő kimenekítésére a tenger felől. Mivel azonban nincs elegendő hajója a brit flottának, Churchill kénytelen civil hajókat hadrendbe állítani. Mindeközben Lord Halifax és a leváltott Chamberlain béketárgyalásokat akarnak kezdeményezni Hitlerrel, olasz közvetítőn keresztül. Churchill így két tűz közé kerül.

A film nagyon szépen mutatja be azt a diadalmenetet, mely a kinevezéstől az első győzelemig tart, legalábbis a teljes haderő megmenekülése felért akkoriban egy győzelemmel. Churchillt a film elején olyan embernek mutatja, akinek több káros szenvedélye van, mint erénye, a beosztottjaival goromba, s csak felesége, Clemmie tudja olykor-olykor megzabolázni. Emellett egy gyámoltan kisfiú is, aki a leendő hatalmas teher gondolatától nem tudja, mitévő legyen. Látszólagos tanácstalanságát felesége oszlatja el a nézővel, mikor megjegyzi, hogy férje felnőtt korától kezdve erre a pillanatra várt. Erre Churchill azt válaszolja, már csecsemő kora óra ezt várja. És ezzel a kettősséggel mutatja meg jól Joe Wright rendező, mi minden lapul a lágy felszín alatt: egy kőkemény elszántsággal bíró politikus, akinek szónoki képessége egész tömegeket nyer meg, akárcsak Hitler. A film során, mikor minden hite veszni látszik, Winstonnak maga a király mondja azt, hogy támogatni fogja mindenben, holott eleinte egyetlen porcikája sem kívánta, hogy államfőt csináljanak belőle. És ugyan a többszörös nyomástól elbizinytolanodik, VI. György sugalmazása (miszerint a népet kell megkérdezni, mit szeretne: kényszerű békét a nácikkal, vagy harcolni az elnyomás ellen), visszafordítja a helyes irányba.

Gary Oldmant eleinte fel sem lehet ismerni, a maszkmesterek olyan tökéletes munkát végeztek, csupán a szemei árulják el, amúgy teljesen átalakult. S nemcsak külsőleg hozza a formáját, a folyton szivarozó, italt nem megvető politikust, az olykor oly határozott, máskor elveszettnek tűnő Winstont teljes átéléssel, erőlködés nélkül képes vászonra vinni. Ebben tökéletes partnere a feleségét játszó Kristin Scott Thomas, akire teljességgel igaz az a mondás, miszerint minden nagy ember mögött… ezesetben viszont mindketten remekül alakítják szerepüket.

Meglepő módon Lily James gyorsírónő szerepében egészen nagy szerepet kap a filmben, ami nem is baj, mert kellett egy szép pofi a sok csúnya politikus közé 🙂 Viccet félretéve valóban kellemes csalódásként éri az embert felbukkanása, s méginkább az, hogy az egész filmen keresztül elkíséri a miniszterelnököt, mint hű csatlós, holott történelmi viszonylatban semmit nem befolyásol a személye.

Ezzel szemben a Lord Halifaxot alakító Stephen Dillane is precízen végigviszi a rá kirótt feladatot, miszerint végig fő ellenlábasként kell helyt állnia Churchillel szemben.

Semmi panaszom nem lehet a filmre, nagyon hatásos hangulatot teremtettek a készítők, az az erős kritika, ami parlament tagjai részéről éri Winstont, illetve ennek ennyire részletes bemutatása, komolyan meglepett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz dolga volt elérnie hatalma megszilárdítását.

Személyes kedvencemmé az a jelenet vált, amikor Churchill a népet kérdezi meg, mit gondolnak, mi lesz az ország (a szigetük) sorsa? A legemberibb momentumok ennél a résznél kerülnek felszínre.

Ajánlom mindenkinek, aki szereti a történelem eme szakaszát, valamint szeretne egy kicsit a dolgok mögé nézni, mert Joe Wright filmjével mindezt az élményt megkaphatja.

Írta: Bártfai Balázs, 2018. január 19.

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. Részletek

Egy EU-s tövény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookikat használ. Ha ezzel nem értessz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookik tárolását!

Zár