Nagy László lakását felforgatták az új családtagok

Hirdetés

Nagy László életét szinte teljesen kitölti a sport, de ha olykor akad egy kis szabadideje, akkor azt családjával – na meg a kutyáival tölti. A kézilabdázó nemrég befogadott két dobermannt, akik teljesen felforgatták az életét és a lakását is.

A sportban a csúcsokat döntögeti, a barkácsolás kevésbé testhezálló feladat Nagy László számára, aki nemrég újította fel a lakását. Elárulta: egy villanykörtét szívesen kicserél, de a nagy munkákat inkább szakemberre bízza.

Sajnos nincsenek ezermesteri adottságaim, de egy izzó kicserélését vagy egy festést azért gond nélkül megcsinálok. Ez utóbbira az elmúlt hónapokban többször is szükség volt. Nemrégiben újítottuk fel a lakásunkat, aminek oroszlánrészét mesterek végezték, de a festésből kivettem a részem. Nem sokkal később azonban bővítettük a családot, a kislányom csivavája mellé két dobermann kutyus költözött hozzánk, akiknek bejárásuk van a ház egy részébe. Itt azonban sokszor nekidörgölőztek a falnak, aminek lesújtó lett az eredménye. A feleségemmel arra jutottunk, hogy a kutyák miatt muszáj ismét kifesteni a frissen felújított lakás egy részét” – árulta el Nagy László válogatott kézilabdázó, aki a Poli-Farbe jótékonysági nagykövete.

Hirdetés

Hirdetés
Foto2.jpg

A sportoló olyannyira belejött a lakásfelújítási munkálatokba, hogy a napokban egy kórházban is festőhengert ragadott. Igaz, csak szimbolikusan, egy roppant fontos cél érdekében végzett néhány ecsetvonást.

Szívügyemnek tartom a gyermekek sorsát, 8 éve táboroztatok kicsiket és nagyobbakat. Szerencsére a családomban nem volt semmilyen komoly egészségügyi probléma, de egy alapítvány sportnagyköveteként gyakran találkozom beteg és hátrányos helyzetben élő gyermekekkel, az ő sorsuk mindig nagyon megérint. Ahol tudok, segítek, ezért is lettem örömmel a Poli-Farbe jótékonysági nagykövete. Most abban vállaltunk nagy szerepet, hogy a Szent Margit Kórház Fejlődésneurológiai Osztálya – ahol koraszülött és újszülött babákat kezelnek –, végre megújulhasson. A Poli-Farbe Inntaler Air Cleaner légtisztító beltéri falfestékének köszönhetően nem csak szebb lett az osztály, hanem a vizsgálatok is sokkal egészségesebb környezetben zajlanak majd, hiszen a festék formaldehid megkötő technológiájának köszönhetően tisztítja a levegőt” – tette hozzá a népszerű sportoló.

Mondd el a véleményed

Megvan a győztes!

Őszintén élni