Tóth Ádám és a Showszínház

Hirdetés

Egy csodálatos musical ünnepről számolunk be, amely a közelmúltban a Kongresszusi Központban zajlott. A Budapesti Showszínház keretében megrendezett koncert olyan nagy művészeknek is volt köszönhető, mint Nédó Olga, Mahó Andrea, Pintácsi Viki, Polyák Rita, Réti Kati, Miller Zoli és még sok nagyérdemű művésznek.

– A 2017-es év sűrű és értékes programokkal kezdődött, az egyik ilyen program a Vigyél Magaddal verseny volt. Kik lettek a győztesek?

Hirdetés

 

– Valóban, egy kifejezetten szakmai alapokon nyugvó dalversenyt szervezett a Budapesti Showszínház és a Musical Café közösen, amelynek a tétje első sorban szakmailag volt értékes. Az első helyezettek, Grenella Orsolya és Somogyi Andrea lettek, megosztva, a zsűri nem tudott másképpen dönteni. Ők ketten a Showszínházhoz kaptak társulati szerződést. Második helyen Kolonics Klaudia végzett, ő a Musical Ünnepen énekelhetett, míg a harmadik helyen Pálok Dalma, neki lemezt és klipet készítünk a közeljövőben.

 

– A Musical Cafe és Jegyiroda tulajdonosaként, és a Budapesti Showszínház igazgatójaként mikor határoztad el, hogy létrehozod a musical ünnepét?

 

– Az elhatározás január elején született meg, de már régi vágyam volt egy olyan musical koncert létrehozása, amely nem a megszokott, hakni jellegű koncerthangulatot, hanem inkább a teljesség hangulatát hozza el a nézőknek. Ez alatt az értem, hogy nem csak a “nagy nevek” hármas-négyes csokorban történő színpadra szólítása és zenei alapokra történő énekeltetése legyen a cél, hanem egy globális színpadi és zenei hatás elérése. Élőzenével, nagy színpadon, komoly fény és hangtechnikával, karmesterrel, kórussal… egyszóval profin.

– Kik álltak a koncert mellé, kik támogatták létrejöttét?

 

– Senki, szokás szerint. Sőt, nem hogy nem támogatták, még akadályozták is inkább. Folyamatosan falakba ütköztünk, szinte minden formában ignorálták az egyéb színházak vezetői a kezdeményezésünket, szinte rémhírként terjedt a szervezkedésünk. Van benne valami ironikus, ahogyan milliárdos költségvetéssel működő színházak konkurenciaként és féltékenyen kezelik a mi kis magántársulatunk lépéseit. Leszerződött fellépő művészeket tiltottak el a rendezvénytől, akik szegények – nem alaptalanul – meg is ijedtek, hiszen állandó munkahelyük került veszélybe, így nyilván “ellenünk” döntöttek. Számomra azért is különösen érthetetlen volt ez a fajta ellenállás, mert a Musical Ünnep egy igazi, minőségi gála volt, s ugyanezen, tőlünk eltiltott művészek vacsorával megrakott asztalok között haknizhatnak olykor félkocsma jellegű mulatóhelyeken is. Ezek érdekes mód nem sértik az adott színházak jóhírét. Persze, ez nem mindenkire igaz közülük, de részben sajnos az. Bízom benne, hogy jövőre már könnyebb dolgunk lesz, hiszen letettünk valami nagyon nagyot most arra a bizonyos asztalra, nagyon jó híre lett a produkciónak!

– Úgy tudom, hogy jótékonysági céllal született a koncert gondolata. Kit támogattatok vele?

 

– Nem, a gála nem jótékonysági céllal született, de volt jótékonysági vonatkozása is. A délutáni előadásra rengeteg olyan embert hívtunk meg, ingyen, akiknek anyagi helyzete nem tette volna lehetővé a 6-10 ezer forintos jegyek megvásárlását. Olyan nagyikat és nagypapikat támogattunk tehát, akik szeretnének színházba menni, de sajnos nem áll módjukban a szánalmasan méltatlan nyugdíjaik miatt.

 

– Idén februárban még egy nagy jótékonysági koncertet szerveztél Rolika, súlyos beteg kisfiú számára. Hogy sikerült a koncert? Mit jelent Számodra, hogy jótékonysági koncerteket szerveztek fogyatékossággal élő beteg gyermekek részére?

 

– Azt gondolom, hogy jótékonykodni nem csak akkor kell, ha ezzel reflektor fénybe akar valaki kerülni. Én például a Rolika esemény vonatkozásában egyetlen egy interjút, nyilatkozatot nem tettem, nem kívántam tetszelegni és feltűnni a “lám, ez egy rendes ember” fényében. Kifejezetten az volt a cél, hogy e remek kezdeményezés mellé tudjunk állni, s a háttérből segíteni. Nem koncert volt egyébként, inkább egy mesedélután, dalokkal. Rolika, aki egy beteg kisfiú, meséket mondott, a Showszínház művészei pedig énekeltek vele pár közös dalt, s a teljes jegybevételt egy alapítványnak adtuk, akik más beteg gyerekeket segítenek. Sajnos a lelkesedés Facebookon sokkal nagyobb volt, mint aztán a valóságban lett, de nem vagyok csalódott, akik eljöttek és támogatták az eseményt, igazán jószívű emberek, hálás vagyok nekik.

– A Musical Cafe-ban rendszeresen fellépnek színházi és énekes előadóművészek, történt olyan, hogy innen beválasztottak valakit valamelyik színházba?

 

– Történt, de hozzánk már eleve olyan művészek járnak előadói esteket tartani, akik már tagjai valamelyik színházi társulatnak, vagy zenélnek régebb óta. Most például egy különleges esemény sorozatot csinálunk, a Gramofon-esteket Szabó Erika színművésszel, ahol a régi hangulatokat idézzük fel valódi gramofonról lejátszott számokkal és a “megidézett” zenekar vagy énekes élettörténetének átbeszélésével. Edith Piaf volt az első, ez remekül sikerült, most a Máté Péter gramofon-szeánszra készülünk.

 

– Mi az álmod, amit még nem értél el?

 

– Gondolom, ez szakmai jellegű kérdés, de sajnos nekem ez összefügg a magánéletemmel is. Szeretnék végre előítéletek nélkül dolgozni, illetve olyan produkciókat létrehozni, amelyek mindenkinek örömöt okoznak. A nézőknek, a művészeknek és a kritikusoknak is. Mondjuk, ez utóbbi általában sikerül is. Távlati terveim között most egy saját webrádió beindítása is szerepel, a Musical FM, remélem hamarosan hallgatható lesz.

– Melyik dalt üzened a divatikon.hu olvasóink egy kis videón keresztül?

 

– Nagy kedvencem Ákos, s ha a mostani életemre leginkább jellemző szövegvilágot tekintem szempontnak, akkor a Láss bennem mást! című dal lehetne ideillő. Itt lehet meghallgatni:

 

– Milyen programok várhatóak a Musical Cafe-ban a 2017-es évben?

 

– Igyekszünk mindenféle igényt kielégíteni, így a szokásos klubkoncerteken és kisszínházi előadásokon kívül elkalandozunk egy kicsit a humor felé is, lesznek parodista és egyszemélyes humorestjeink is. Május végére tervezzük a KIS-SZÍNT, a kisszínházi fesztivált, 10 előadás, tíz egymást követő napon. Ezek bérletes előadások lesznek, két-három szereplős darabokkal. De még idén megtartjuk a Vigyél MagadDal második részét is, a nagy érdeklődésre való tekintettel.

 

– A nagy sikerű Édes Anna című musical 2016-ban országos turné volt. Idén is lesz turnéja? Milyen feladatod volt az Édes Annában?

 

– Az Édes Anna musical idén nyáron fog örök nyugovóra térni. Tavaly 25 állomásos országos turnét tartottunk, amelynek záró előadásai Karácsonykor, a Budapest Kongresszusi Központban voltak, egy napon kettő is. Elképesztő siker és rajongás vette körül a darabot, amelynek színpadra alkalmazója és rendezője, illetve dalszövegeinek szerzője voltam. Alkotótársaimmal, Horváth Zsolt Hozsó zeneszerzővel és Sallak Petra koreográfussal készült el a produkció még 2015-ben, azóta többféle szereposztással, de változatlan sikerrel voltak folyamatosan előadások. Most nyáron lesz egy szabadtéri turné, amelyet ismét Budapesten zárunk majd le, s amely egyben a darab temetése is lesz. Sok okos ember megmondta már: a csúcson kell abbahagyni, s ezt a bölcsességet az Édes Annánál most alkalmazni is fogom. Nem üzleti döntés, mert ha az lenne, nyomulnánk vele ameddig csak jegyet lehet rá eladni, ez inkább a dolgok helyén való kezelése. Sok örömöm, de sok bánatom is volt ebben a darabban, az lesz a legjobb, ha elköszönünk tőle. Az elköszönés persze fergeteges lesz, a nyári turné és a budapesti búcsúelőadás is elképesztően látványos és “ütős” lesz, a maga színházi értelmében.

 

– A Budapesti Showszínház következő fellépése mikorra várható és milyen jótékonysági céllal?

 

– Ez egy jó kérdés. Egyelőre, ami biztos: nyáron kilenc vidéki helyszínen lesz szabadtéri Édes Anna bemutató, illetve egy fővárosi, továbbá a Musical Ünnep is turnézni fog, de a pontos időpontokat egyelőre nem tudjuk még mi sem, folyamatban van az egyeztetés. A showszinhaz.hu -n lehet figyelemmel kísérni az előadásokat, ott szokásunk kiírni a dátumokat és helyszíneket. Mindenkit szeretettel várunk az előadásainkra!

 

Cikkíró:

Napsugár Anna

siket fotóriporter

 

Fotók:

 

Tóth Ádám

engedélyével

 

Képek:

 

Jenei Gábor és Réthy Zsazsa,Brad Vee Johnson,Réthy Zsazsa,Polyák Rita, Kósa Zsolt, Gere Orsolya, Békefi László és Bodnár Vivien, Miller Zoltán és Nédó Olga, Mahó Andrea és a Monarchia Szimfonikus Zenekar,Gere Orsolya, Békefi László és Bodnár Vivien,Gere Orsolya,Tóth Ádám, Jenei Gábor, Debrei Zsuzsanna és Bot Gábor,Debrei Zsuzsanna és Bot Gábor,Tóth Ádám

Mondd el a véleményed

Parfumplaza – illat, amitől felforrósodik a hangulat

Portugália-Magyarország vb-selejtező – nézd online, élő közvetítés