Új divattrend született Magyarországon

Hirdetés

ÚJ MŰVÉSZI ALKOTÁSOK SZÜLETTEK 

ÉLETRE KELTEK

A FESTMÉNY KABÁTOKON

 26.JPG

Somogyi Réka, 1974 gyönyörű nyári augusztusában született, így érthető miért is igazi tűz és szenvedély a lénye.  Az ELTE BTK német és svéd szakán diplomázott.  A selyemfestés technikáját 1996-ban a Bonnban élő Ingrid Zeelautól sajátította el, mikor Németországban élt. Azóta a festői művészetével szinte teljesen egymaga halad. A legtöbb segítséget, támogatást mindehhez Zalai Károlytól kapta.   19 éve fest, szinte mindennap.   Festészetének nincs különösebb tematikája, egyetlen izmushoz sem hasonlítható, csakis önmagához. A festés számára olyan lett, mint a legjobb barátja, vagy iker testvére, aki végigkíséri az életén. Feljegyzi, merre jár, milyen állapotban van éppen, a vászonra, vagy selyemre. Akinek elmeséli ecsetén keresztül napi történeteit, félelmeit, örömeit egy új világba csöppenhet bele. Nem is csak festés ez számára, hanem inkább festmény-novella. Minden kép mögött ott van egy-egy mélyen érintett valós élettörténet. A célja ezzel, amin átvezeti az életét, festményén keresztül egy nyitott könyv. Sokszor nem mer már beszélni, mert úgy érzi, hogy az emberi szó, bármily nemes is és szép, mégsem léphet be oda akárki. Úgyhogy, nap, mint nap ott áll addig a selyem előtt, amíg lefesti azt, amiről semmi, de semmi sejtése sincsen, belülről jön. Csodálatos művész lélek hatalmas pozitív kisugárzással, aki mindig újra töltődik akkumulátor nélkül. Két könyve jelent már meg az Árapály-Tengermadár, és az „inkább ugrok egy hátra szaltót”.   2015-ben a Mozdulj Egyesület Jótékonysági Bálján rendezett divatbemutató keretében szerepelt. A fővédnök Madár Veronika színésznőn, kerekes székes táncos bajnok para sportolón Janovics Ritán, Larion Zoé modellen, Müller Attila zenészen nagy sikerrel életre keltek selyemfestmény alkotásai festmény-kabáton, kendőn és kiegészítőn. A festményruhákat a HeartCouture készítette el jótékonysági célból. Lényegében egy térbe kilépő festménykiállítás ez, ahol a felület, amelyen az alkotás megjelenik más, mint a megszokott. Az eladott termékekből befolyt bevételt Bencének adományozták a látássérült fogyatékossággal élő ifjú tehetséges sportoló és szavaló számára. Mindenki csakis önmagára hasonlít, arra az egyetlen és megismételhetetlen mintára, amelynek a forrása (rajzolója) teljességgel ismeretlen. A célja a forrás felismerése, mely az elme számára lehetetlen.  S közben megy az élet, pereg a film, s sok minden más mellett azzal is tölti az időt, hogy körbefesti a szerelmét.

3.JPG

Hirdetés

MODERN KORI MESE EGY VALÓRA VÁLT SELYEMFESTŐ MŰVÉSZNŐ

 JELTÁNC-FESTMÉNY KABÁTJÁRÓL

„- Egyszer volt. Hol nem volt. Volt egyszer egy Mozdulj Egyesület által szervezett Jótékonysági Festmény-Kabát Divatbemutató s árverés egy látássérült úszó s verselő Bence álmaiért. Neki is megvalósult álma.

– Történt, hogy a Divatbemutatón sokak kedvenc színésznője Madár Veronika olyan gyönyörűen, sok szeretettel mutatatta be a kifutón a festmény kabátot, hogy azonnal beleszerettem a kabátba.

38.JPG

– Azóta álmodoztam, hogy egyszer nekem is jó lenne ilyen a saját jeltánc művészetemmel.

 – Én 120 kg Dundi plus size modell vagyok csak álmodoztam arról, ha majd ha egyszer sikerül lefogynom, akkor lehet nekem is ilyen kabátom.

– De a csoda megtörtént kérem szépen, sok esti imám meghallgatásra talált.

– Réka segítségével eljuthattam a Mekkora print nyomdához, aki nemrég adta át a megvalósult álom anyagot.

– Kérem szépen ilyen az, amikor a meséből valóságosság lesz, mert édes anyukám megvarrja.

– Még lesz idén egy divatbemutató, aminek keretén belül bemutathatom a festmény kabátot plus size modellként, esélyegyenlőség megtörtént.

ANNA.jpg

– Köszönöm a lenyomat csoda készítőnek:

Gyulai Zoltánnak és a selyemfestő művésznek, Somogyi Rékának, akitől ajándékba kaptam a jeltánc festményt. A Festmény kabátok, azóta is élik varázslatos napjaikat.”

8.JPG

– Honnan indult a selyemfestés, milyen történés hatására kezdted el ezt a művészeti világot megalkotni, kik segítettek a fejlődésedben?

– Anyu rengeteget rajzolt nekem kiskoromban, imádtam a formáit, de főleg a betűit. Kirakatrendező-dekoratőr iskolában végzett, számtalan csodaforma betűt ismert, és én lelkesen utánoztam a vonalait. Anyu viszont azt mondta, ahogy én megszülettem, odaadta nekem az ihletet. Ebbe a mondatba mindig belefacsarodik a szívem, szoktam is magam kínozni, talán én vettem tőle el. 7 éves koromig nagy iramban rajzoltam, aztán 14 évig búvópatakként kanyargott bennem ez a folyamat. 21 évesen egy váratlan és spontán megtapasztalás során darabjaira tört az eddig ismert világ, és vele együtt az én is, akit magamból addig ismertem.  Biztos van erre valami pszichológiai technikus terminus, de én szerencsére nem kerültem pszichológushoz, hanem rögvest másnap elkezdtem magam terápiázni. Épp a barátnőmmel voltam vonatúton, keresztül-kasul InterRaileztük Európát, napokat töltöttünk vonaton. A terápiám úgy kezdődött, hogy fogtam egy alkoholos filcet, és elkezdtem rajzolni magamra. Először csak magamra, majd a többi utast is kidíszítettem.

amazon1 - Copy.JPG

Amazonas, amazonok, szerelemmel fertőzni vagy szebben szólva égetni, és mindez belőlem bukkan fel.. Most csak tőszavak jutnak eszembe e képem láttán, meg az, hogy meg nem érthetem.

2015 (85*85cm)

– A családodtól örökölted festői a művészi tehetségedet (ilyen hatalmas tehetséget, ami benned van, nem lehet tanulni), szüleid mindenben segítettek, hogy eddig eljuthattál, voltak közös munkák, hogy háláltad meg nekik?

– Hogy háláltam meg nekik. Jönnek a könnyek, ahogy erre válaszolnom kell. Anyukám évek óta nagyon súlyos beteg, az utóbbi két hónapban folyamatosan kórházban van, egy hete az intenzíven. Napi fél óra az engedélyezett látogatás. Ha épp nem akkor műtik. Egy hete azt hittem már, el kell búcsúznom tőle. Mit mondhatnék hálaként. Volt vagy két percem, mert annyit adott az ápoló. Azt mondtam, köszönöm az életem, gyönyörű életem van, mert célja van. Ha nekem ennyit mondana, a fiam a halálos ágyam mellett nyugodtan távoznék. (most még nem tudnék miatta nyugodtan. )

Anyu a családban a rebellis, aki mindenre nemmel válaszolt. A tagadás ne továbbja. Az ismert formák felbontója, míg apám csókolommal köszönt a saját szüleinek, anyu mikor meglátogatta őket, letegezte mamát és papát. Elsősorban nem rajztudást örököltem, hanem a forma megbontását, a vágyat arra, hogy ami nem működik jól, azt formáljam át kb. élhetővé. És anyu tényleg átadta nekem a stafétát, vigyázok rá, minden erőmmel, de én nem csak tagadok.

Apám a szív, a melegség, a védelem. A barna szem, a stabilitás, anyámhoz képest az igenlő egyszerűség. Jól meggyúrtak belőlük, jót is rosszat is kaptam, mint minden testöltés.

A tehetség szóval hadilábon állok. Nem is értem, mit jelent. Nem gondolnám, hogy különösen tehetséges lennék. Nem vagyok egy klasszikus rajztudós, nézd meg a rajzaimat, éppen csak tudok. Amit meg nem, azt lemásolom, nem akarok magamban felesleges képességeket kifejleszteni, így is eléggé tele a spájzom magammal. Amiről itt inkább szó van az időbeosztás, az elhatározás, és a “csinálás”. Akkor is, ha fúj, ha fáj. Mindennap, délelőtt x-től y-óráig, este meg tanakodás, hogyan tovább, hétvégén pedig tervezése a következő képnek, először fejben, aztán már az asztalnál, számítógépnél. Nem valami varázslat ez, inkább egy edzés, karban kell tartanom magam, és egyelőre nem “hagyhatom abba”.

mosógép.JPG

Ilyen gyönyörű az idei nyár
Lihegek, pedig egy helyben ültem egész héten. Biztos a mosógép az oka.
2015 (85*85cm)

– Két könyved jelent már meg az Ursus Libris Kiadó gondozásában: 2007-ben, az Árapály-Tengermadár, a másik pedig az „inkább ugrok egy hátra szaltót” 2011-ben. Hogy elemeznéd könyveidet, mit jelent számodra a költészet hatalma, melyik a kedvenc sorod idéznél, tervezel- e következőt?

– Szeretem rendben tartani a dolgaimat, szépen egy fakkban. Erről szólnak a könyvek, egy szép kötetben pihenhet a múlt. Össze van rakva.  Lehet lapozni, menni tovább.

A képeimhez amolyan magyarázóként szövegeket írok. Az anyanyelvemmel illusztrálom őket. Nem nevezném költészetnek, verset írni nem tudok.

A szavak hatalma óriási, mindenem a magyar nyelv, ebbe vagyok bezárva, hiába próbáltam ilyen-olyan idegen nyelven nem jutottam el oda, ahova a magyarral. Itt könnyedség van, biztonság, boldogság annak okán, hogy az “enyém”.

cédrus (1).jpg

Ha nem ér össze két víz, akkor keletkezik egy út közöttük, szóval aggodalomra semmi ok. És ez az utacska egészen a cédrusig visz el, amelyet időről-időre meg kell látogatni, különben elszárad. Gyere, szálljunk ki a vízből, és induljunk el.
2015/14

– Mit jelent az a gondolatiságod: ”életem legnagyobb vívmánya, hogy fel is adtam azt, hogy erről tudomást szerezzek, sem az akarat, sem az ész, sem az érzelmeim nem vihetnek közelebb hozzá.”

– Azt hiszem, ez egy válaszrészlet arra, hogy Ki vagyok én a valóságban? Ez az életem fő kérdése. Válasz rá az elme szintjén nincs. Ramana Maharshi az Arunácsala hegy mellett, Indiában tette élővé a 20. században az önkutatás eszközéül.

11.JPG

Öltöztetős babáim 
de azt hiszem, most az a legjobb, ha meg sem szólalok..

2015 (85*85cm)

mária2 - Copy.JPG

– A facebook oldaladon egyre több formában olvastam és láttam soraid közt: „Szeretem, szeretem, szenvedélyesen, holott még sosem láttam és nem is fogom. ”Mit takar nálad, melyik festményedet tennéd ehhez a gondolatodhoz?

– Kapcsolódnék az előző kérdéshez. A választ szeretem, holott még sosem láttam, meg ne érts, ezt nem lehet. Itt az elme meg kell, hogy adja magát. Itt áll, ahol a part szakad és gyönyörködik abban, ami az életből nézve semmi. Mindegyik festményem ebbe az irányba lő ki. Hirtelen ez a tavalyi festményem jut eszembe erről. Van a tetején egy idézet, szétszabdaltam, hogy ne legyen szájbarágós. Már csak én tudom idézni, nem tudom, hányadik oldala volt az akkor olvasott könyvnek. Valami olyasmi, hogy boldogságod ott kezdődik, ahol megszűnsz létezni. A kép általam írt szövege pedig: Nem, nem köt ki, csak még egyszer visszanéz. Ott fent az oroszlán a mester, az elefánt pedig a tanítvány, és a mester pillantásától még egy óriás elefánt is megremeg.

beethovenfries4.jpg

Szép csendben várakozik, közben tavasz lett. De most már legalább tudja, hogy mire vár. (Gustav Klimt Beethoven Frieze c. festménye nyomán)
2015 (85*85cm)

– Számomra nagy inspirációs hatással vannak festményeid és az is csodálatra méltó, hogy alkotásaidnak nem címet adsz, hanem gyönyörű gondolatokat, és történeteket. Lelki világodra milyen hatással van a mai divat?

– Semmi közöm a jövő-menő divathoz. Szigorúan a saját ízlésem szerint öltözök, és leginkább nem drága boltokból, sőt soha. Egyszerűen nem is értem, mi ez a cirkusz a hetente változó trendek körül. Nem is akarom ezzel fárasztani magam. A divaton kívül állok, a ruháimat sem érinti meg a divata szele. Itt festményeket mutatunk be tértől, időtől és napi divattól függetlenül. Ja, lehet, hogy majd ez teremt divatot, mert szerintem sokan fáradtak a felszíni csillámlástól, csak elvakít.

e2.jpg

– Van-e kedvenced saját termékeid közt és miért az, hogy ajánlanád, milyen sorokkal a divat rajongóidnak?

– A ruhagyártás nem az én asztalom, én csak a festményeimet adom oda fotózásra Gyulai Zoltánnak, aki aztán anyagot gyárt belőlük, és ha épp szerencsénk van, egy klassz tervezővel is összehoz a sors. Igen, elég húzós egy szakma ez. Szóval a parton állok, és remélek, hogy készül termék. Ennyi a dolgom. De ha úgy hozza az élet, hogy lesz rendes és kiszámítható gyártás akkor majd azt mondom a “rajongóknak”, hogy nézzék meg először a képeket, hátha épp az egyik róluk szól. Mert nem olyan különleges ám az én naplóm, amit lefestek. Vagyis inkább nem csak ez enyém ez a napló, itt egy közös naplót írunk együtt emberek, és ki itt ki ott tart. Én már sokat éltem, sok mindent láttam, sok mindenről tudok festeni, meg eléggé “sietek” is élni, ezt nem tudom megmagyarázni, mit jelent. És akkor abból a bizonyos festményből vegyenek magukra egy ruhát.

e4.jpg

– Ha felkérne egy ékszer cég vagy autó cég, hogy festmény kabátodat a reklámba tennék, melyikeket ajánlanád?

– Attól függ, milyen cég, hisz festettem én már sok mindenről. Van autós festményem, pl. Citroenről, de van Mini Morris, meg VW-is. Sőt Coca-Colás képem, is van, meg Túró Rudis is, meg Easy Jetes is, meg hűtőszekrényes is. Itt élek én is, csak azt festem le, amit látok, lehet bőven válogatni témában. Az, hogy milyen kabát lesz belőle pedig a tervezőn múlik. Amúgy igyekszünk egyszerű modelleket készíteni, hogy hangsúlyos maradhasson a kép.

borsó1.JPG

Borsószem királykisasszony
végül is hálás lehetek ennek a sok borsószemnek, soha egyetlen ponton sem hagytak megnyugodni. Főztem is belőlük levest.

(Andy Warhol emlékére)

– Tervezel-e profi portfoliót web oldaladra az eddig életre kelt termékeiddel, a festmény kabátokkal, kendőkkel, sztárokkal megvalósítani?

– Bemutatót nem tervezünk épp, irtóra kicsinál, ha csak nincs egy profi banda, aki megszervezi.

10420771_1611051559132374_5194748902623422576_n (1).png

A Mozdulj!-bál ezért volt óriási szerencse, tényleg csak azzal kellett foglalkoznunk, ami a mi feladatunk.

HeartCouture-ArtWear-Somogyi-Reka-Larion-Zoe.jpg

Így Zoli gyártotta a kabátokat, én meg odavittem a képeket. Mikor mi szerveztük az egészet mind anyagilag, mint emberileg kicsit megroggyantunk.

Ha-szobor-lennék.jpg

Inkább fotózásokat szeretnék, és kisfilmet készíteni, többen látják a youtube-on.

időjós1 - Copy - Copy (2).jpg

A nyíl, mely sosem ér célba, csak repül és repül. Én meg ennek nagyon örülök. Közben zajlik az élet is, éppen leány-legény szabadul az időjós házikóból ki, ahol ugye sosem tudtak találkozni.

Na meg a kakukkos órás kakukk is kirepül.

Persze ha holnap felkér valaki, hogy itt egy profi csapat nem mondok nemet. Ez itt a reklám helye is.

e6.jpg

– Gratulálok a látássérült úszó és szavaló Bence javára megszervezett sikeres Jótékonysági Mozdulj Egyesülettel szervezett Divatbemutatóhoz, aminek nagy sikere volt, Bence álma megvalósulhatott. Hogy találkoztál a Mozdulj Egyesülettel?

– Talán tavaly kért fel dr. Tálos Marianna, az alapítvány elnöke, hogy legyek zsűritagja az egyik fogyatékossággal élők munkáiból készült kiállításnak. Aztán a díjátadó ünnepségre “véletlen” az egyik festményruhában mentem el.

HearCoutu.re-Lookbook-2-1030x1030.jpg

Ott kértek fel a tavaly novemberi bemutatóra. Na de egymagam a képekkel mit sem érek, ide nagyon kellett Gyulai Zoltán önzetlen támogatása.

e7.jpg

Nem is tudom, hány kabátot ajánlott fel a bálon,

37.JPG

tombolanyereményben is szerepeltünk.

e5.jpg

– Milyen hatással voltak rád a különböző fogyatékossággal élő fellépőkön és híres sztárokon bemutatott festmény kabátod bemutatásakor, mit kaptál tőlük, melyik volt a legszebb pillanata a rendezvénynek?

– Gyönyörű hatással. Szeretem a fogyatékossággal élőket, kevesebb bennük az arrogancia. Sújtott rájuk a sors egy akkorát, hogy bizony ők már képesek meghajolni.

23.JPG

Kíváncsi voltam a történeteikre, ahol lehetett meg is kérdeztem. Direktbe. Kiderült néha mi “épek” sokkal fogyatékosabbak vagyunk pl. szeretni tudásban.

19.JPG

Persze nekem az volt a kedvenc részem, amikor a kabátokat mutatták be a modellek. Ott kuporogtam az egyik festményem alatt, és döbbenten néztem.

34.JPG

–  A Mozdulj Jótékonysági Divatbemutatón bemutatott festmény-ruhákat a HeartCoutu.re startup gyártja. Mit tudhatunk róluk? Honnan jött a kezdeményezés gondolata, hogy jutottatok el idáig, lesz-e még közös munkátok?

–   Mögöttük egy 18 éves digitális nyomda áll, a Mekkora Print, 6 év textilnyomtatási tapasztalattal. A grafikák kisszériás nyomdai sokszorosításon esnek át, csak éppen maga a hordozó nem triviális. Mint startup, arra problémára keresi a megoldást, hogy miként lehet egyedi design elképzeléseket elérhetővé tenni bárki számára. A Somogyi Réka festmények ebbe a folyamatba kapcsolódtak be, s a képeim megjelentek bútorokon, párnákon, ruhákon és kendőkön is. Így a festmények több szinten értelmezhetővé válnak. Egyrészt jól mutatnak csupán használati tárgyként, fotelként, párnaként, kendőként vagy ruhaként, másrészt, mivel minden minta mögött egy-egy festmény, tehát egy személyes élettörténet áll, ezért elgondolkoztatnak, és műértelmezésre sarkallnak. Ennyiben más ez, mint egy egyszerű ruha-vagy bútoranyag minta. Évek óta gondolkoztam azon, hogyan tehetném a festményeimet 3 dimenzióssá. A semmiből jött az ötlet, ruhát készíttetek belőlük, és úgy hozom ki őket a térbe. Amúgy is szerettem volna egy színes kabátot, de desigualre nem gyűlt össze a pénzem. Ekkor kezdtem el keresni az interneten anyagra printelő nyomdát. Több céggel is próbálkoztam, de végül a legjobb minőségben a Mekkoraprint nyomda nyomtatott. 2013-ben csináltam meg az első festményruhás saját szervezésű kiállításom és ruhabemutatóm. Barátnőket kértem meg modellkedni, barterben varrattam.

15.JPG

De eléggé elfáradtam, éreztem, ezt itt most abba kell hagynom, merthogy a suszter maradjon inkább a kaptafánál. Vagyis nem értek én ehhez igazán. arról nem beszélve, az anyagokra kiadott pénzből pont kijött volna a vágyott kabát. Majd egy évvel később viszont felkeresett Zoli, hogy szeretne létrehozni egy közös alkotóteret, s lenne-e kedvem bekapcsolódni. Volt kedvem. Innentől Zoli viszi a hátán az egészet, én meg reagálok, ha van mire.

16.JPG

– Elérhetőségeid ahol megnézhetik munkásságodat és felkereshetnek festői munkára?

www.somogyireka.hu

www.facebook.com/somogyiréka festmények

[email protected]

Hirdetés
asszimetria1.JPG

Vagy instant szenvedély (vízben oldandó) vagy asszimmetrikus szimmetria. Lehet választani, kinek melyik kell.

2015 (85*85cm)

– Mi az álmod, amit nem értél el, mi szükséges hozzá, hogy megvalósuljon?

Anélkül, hogy szerénykednék én nem látok semmit, amit elértem volna, helyzetekre reagáltam a legjobb tudásom szerint, hogy kibírjam itt. Ezért festek, nehéz itt lenni. Annak ellenére, hogy fájdalmasan gyönyörű szép. Van egyetlen egy titkos vágyam, s ugye titkos vágyakról az ember csak hallgat, de szerintem mindannyiunk titkos vágya ugyanez, elég csak mélyen magunkba nézni. Én nem találok itt szavakat, csak mélységes mély csendet, itt lakik az én nagy vágyam. A többi álom, vágy meg jön és megy, akárcsak én.

 17.JPG

– Melyik festményedet küldöd pár gondolattal a Divatikon.hu olvasóinak?

– Az idei második festményem küldöm az olvasóknak, a Szent és profánt. Arról a nőről szól, aki égig érő paszulyt csíráztat. Még tél van, de jól halad.

 

12_tukor.jpg

 

 

Cikkíró :

Napsugár Anna

Siket fotóriporter

Fotó:

Napsugár Anna, Gyulai Zoltán

Mondd el a véleményed

Romantikus pillanat! Berkes Olivér édesen megölelte Tóth Andit

Jön az 50. Super Bowl – közvetítési infok, live streaming