Van-e csend még a szóban?

Hirdetés

Az angyali Szíj Melinda

 

Szíj Melinda (Győr, 1969. március 28.-án született) mára már Budapesten lakik, a 2010-es Megasztár harmadik helyezettje. Hangja erőteljes lírai szoprán (pop, musical, jazz, blues), de alkalmas drámai dalok előadására is. Sokan Barbara Streisandhoz hasonlították előadásmódja és stílusa miatt, aki gyermekkora óta példaképe is. Az éneklés mellett a versírásban is nagy szorgalommal jeleskedik. Első, bemutatkozó lemezének borítóján költőként is bemutatkozott: válogatott verseit ajándékként és köszönetképp ajánlja mindenkinek, aki szereti és figyel rá. A Foldana Liget támogatásával megvalósult lemezbemutató “Otthon vagyok” koncert nagyszerű hangulatban telt. Hihetetlen boldogság volt számára nagy zenekarral, valóságos zenei atmoszférában énekelhetett. Szíj Melindára nemrég rátalált a szerelem, párjával már össze is költöztek és azt is eltervezték, hogy életüket is összekötik. Az újabb szerencsés fordulatról pedig a már nagylányát is bemutató Szíj Melinda a közösségi oldalon osztotta meg. Idén Fonogram-díjra jelölte a hazai szakma a Van-e csend még a szóban? c. dalát az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvételébe sorolva. A Fonogram-díjátadón Szíj Melinda büszke volt arra, hogy bekerült a dalával az illusztris társaságba, különösen azért, mert tisztában van vele, hogy rétegzenét játszik. Az énekesnő sokat utazik Magyarországon énekes fellépéseivel. Az utóbbi időben jótékonysági fellépései is voltak. Első, bemutatkozó albuma: Foltos úton volt. Elismerései a zenei életében: Megasztár 3. helyezés (2010), Jelenlét Művészeti-díj (2011), Zámbó Jimmy-díj (2014), Fonogram-díj (jelölés) (2016). Álma a kis közönsége kiszolgálása, amit tiszta szívből és szeretettel tesz és zenéit egyszer majd elismerjék.

1.jpg

 

Hirdetés

– Gratulálok eddigi zenei pályafutásodhoz, hihetetlen visszafogott félénkségeddel és kellemes hangoddal nagyon sok embert vettél le a lábáról. Köztük engem is teljesen magával ragadott előadásod élőben, amit augusztus 26-án a Yes Pubban Farkas Sándor tehetséges énekes önálló estjén a Bredd Rádió szervezésében, mint sztár vendég léptél fel és átélhettem élőben, hihetetlen pozitív kisugárzásod, szereteted. Mit jelentett neked a 2010-es Megasztár, milyen lehetőségeket értél el általa?

– Kétségbevonhatatlan tény, hogy ismertségemet ennek a televíziós műsornak köszönhetem. A média véleményformáló ereje hatalom, mellyel lehet élni és visszaélni. Sok ajtó kitárult előttem, sok embert megismertem, de sok ajtó zárva is maradt. Mérföldkőnek tekintem a 2012-es esztendőt, amikor Bede-Fazekas Csaba, azóta Kossuth-díjjal kitüntetett színművész oldalán a Győri Balett Rózsaszínház c. darabjában Edith Piaf dalokat énekelhettem, mintegy megszemélyesítve a nagy formátumú előadózsenit. Első válogatásalbumom – mely Foltos úton címmel jelent meg 2011-ben – 3 hét alatt Mahasz-listaéllovas lett, és 4 héten át vezette a hazai lemezeladási listát.

s (1).jpg

Angyali hangnak virág is jár

– 6 év sok idő a Megasztár óta, sokáig csendben jártad az országot fellépéseiddel, média hajsza nélkül. Így született ez a csodálatos dal is amit Fonogrom díjra jelöltek idén a Van-e csend még a szóban?

– Köszönöm a pontos megfogalmazást. Mi, a zenész munkatársaimmal örömből muzsikálunk, nem űz minket megélhetési kényszer, és szerencsésnek mondhatjuk magunkat ezért. Nem szükséges méltatlan kompromisszumokba belemennünk, munkálkodásunk nem igényli a felfokozott médiajelenlétet. Csendben tesszük a dolgunkat. Célunk, hogy a minket megtisztelő hallgatóságnak örömet, boldog perceket szerezzünk. Vízválasztóként értékelem, hogy a periférián ténykedve is magunkra tudtuk vonni a szakma figyelmét, és az idei esztendőben Fonogram-díjra jelölték a Van-e csend még a szóban? c. dalunkat.

 

– Várható-e videoklip a „Van-e csend még a szóban?” dalról?

– Egyelőre nem tervezünk ilyet. Úgy érezzük, a Duna Televízió Kívánságkosár c. műsorában rögzített felvétel – mely a Youtube videó megosztó csatornán is elérhető – megfelelőképp közvetíti a dal üzenetét.

 3.JPG

Farkas Sándor Önálló estjén a Bredd Rádió szervezésében

– Gyermekkorod óta szereted az irodalmat, verseket. Mióta írsz dalszövegeket, és hogy születnek fellépés alatt, előtt, munka közben, főzés közben, mindig van nálad papír, toll?

– Jelenleg bizonyos okokból kifolyólag blokkolva van bennem ez a képesség, mostanában nem írok szövegeket. Nálam ehhez ihlet, inspiráció, valamiféle felfokozott élmény- és érzelemhullám szükséges, ami beindítja a gondolatmenetet. „Erőből”, kényszerűségből nem jó írni, az nem lehet őszinte. 20 éves korom körül volt nagy felfutásom a témában, amikor példaképem, Barbara Streisand dalaira írtam sorozatban magyar szövegeket az eredeti fordítás alapján. Legutóbb az Otthon vagyok c. saját dalos lemezem egyik szerzeményéhez faragtam szöveget. Bízom benne, hogy egy újabb inspiráció már nem várat sokat magára.

 8b.JPG

Farkas Sándor Önálló Estjén a Yes Pub-ban

–  A média zeng róla és te is szívesen posztolod saját facebook oldaladon, hogy rád talált a szerelem is és összeköltöztél pároddal. Ő egyben menedzsered és segítőd is lett, mennyire támogat előadásaid előtt alatt és után, gyermekeid mennyire fogadták el? Hol talált rád?

– Nagyon hálás, szép és személyes történet ez. Egyszer talán írnom is érdemes volna róla… A mi találkozásunk „felülről” vezérelt, a Teremtő gondos kezei munkálták az egymásra találásunkat, ehhez kétség nem férhet. Millió apró láncszem egymás utáni kapcsolódása építette, segítette és készítette elő a pillanatot, hogy egy koncert alkalmával személyesen találkozhassunk. Ő azt az érzelmi biztonságot nyújtja a számomra, amit soha annak előtte nem tapasztaltam. Igen sokat tanulok Tőle, egyengeti, koordinálja a zenei pályafutásomat, Ő a motor, a hajtóerő, Nála futnak össze a szálak. Maximális támogatást kapok Tőle minden téren. Igazi érték Ő a mai sekélyesedő világban. Végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy elébem küldte Őt. Nélküle szegényebb lenne a világ, és sokkal szegényebb lennék én is.

 8.JPG

A szeretet lángja

– Mi az álmod, amit eddig még nem tudtál valóra váltani és szponzorra van rá szükséged?

– Formálódóban van valami, valami nagyszerű, amiről most még nem szeretnék beszélni, de a válaszom határozott igen. Vannak álmaim, amiket szeretnék még megvalósítani, és vannak már „láthatatlan” részeredményeink is… 

Hirdetés
5.JPG 

– Hol érhetnek el fellépés felkérésre a szervezők és kedves közönséged hol értesülhet fellépéseidről web oldal, facebook oldalról?

– A legnagyobb közösségi oldalon, a facebookon magam is jelen vagyok Szíj Melinda Hivatalos Oldala néven. Az ott található telefonszámon készséggel állunk rendelkezésre. Mindenhová szívesen megyek, ahová hívnak, és nagy szeretettel szolgálom a közönségemet.

 

– Mennyire változott a divat ízlésed a kezdettől, én emlékszem nagyobb szeretted a nagymami szatyrokat és hétköznapi ruhákban kezdtél el fellépni. Mára már kifinomult szelíd visszafogottabb ruhákat választasz fellépéseidre. Van e segítőd vagy stylistod, aki segít neked, hogy változz a divatban, vagy ami jön?

– Úgy érzem, a mai világ túlságosan nagy figyelmet fordít a külsőségekre, sokkalta hangsúlyosabb a külcsín, mint a belbecs… E téren valahogy még mindig ellenszélben vagyok. Rohanó világunkban, amikor folyton az idő köt gúzsba minket, az önmagunkra szánt minőségi idő fontosságát emelném ki. Ha a lelkünk szépítgetésére is annyi időt fordítanánk, mint amennyit naponta a tükör előtt a kinézetünk vizsgálatával töltünk, szebbé tehetnénk a világot. Ami a ruházatot illeti: A kényelmes viseletet szeretem, amiben önmagam lehetek, nem szeretek tőlem idegen ruhákban feszengeni fellépéskor sem. A visszafogottabb, ám elegánsan nőies stílust érzem magaménak. A kendőt, mint kiegészítőt nagyon szeretem. A kevesebb mindig több, úgy érzem.

 6.JPG

Szívhez szóló mély dalok

– Mikor lesz a következő Önálló ested, televíziós fellépésed?

– Szeptember hónapom zsúfolt, aminek nagyon örülök. Jó érzés, hogy az emberek figyelnek rám, szeretetükről biztosítanak. Harasztifalun óriási élményben volt részem. A vidéki telt házas közönség ovációja, szeretetáradata igen meghatott. Ez az, amiért érdemes és kell is folytatni. Hálás vagyok a Muzsika TV-nek, akik állandó televíziós lehetőséget, jelenlétet biztosítanak a számomra. Rövidesen bemutatkozom a Kívánságpercek Magyar Rózsával c. műsorban is.

7.JPG

– Minden évben valami szép történéssel megleped rajongóidat. Idén részt veszel a Zámbó Jimmy gálán, mint egykori díjazott, ha igen milyen dallal készülsz?

– Még nem kaptam hivatalos felkérést, de természetesen boldogan megyek, ha hívnak. Ha így lesz, várható lesz meglepetés.

 

– Mit üzensz a Divatikon.hu olvasóinak nézőinek, melyik dalodat küldöd video link formában, hogy hallhassák? Milyen bölcsességet üzensz a szeretetről a hétköznapra, munkára vagy társas életbe?

– Szeretettel köszöntöm a Divatikon.hu kedves olvasóit, köszönöm szépen figyelmüket. A napiremeny.blog.hu egyik fordítójaként is, az oldal mondanivalójához is kapcsolódva a Magot hintek c. dalomat ajánlanám szíves figyelmükbe, annak üzenetét egy szélesebb perspektívába helyezve. Hintsünk, vessünk jó magokat, mi emberek egymás szívébe. Legyünk a nemes, jó és szép letéteményesei, hogy a környezetünkben élők is ugyanezt tükrözhessék ránk vissza, és az utánunk jövők is így emlékezzenek ránk. Így tegyük boldoggá a mások és magunk életét.

 

További sok sikert kívánok a zenei munkásságodhoz és még sok ilyen gyönyörű dalt!

 

 

 

Cikk és fotó:

 

Napsugár Anna

siket fotóriporter

Mondd el a véleményed

Végtelen nyár – SativuS feat. Tátrai Kitti újdonsága

Feketébe hajló burgundival hódíthatunk ősszel