Vers a bajnoktól a Magyar Nemzetiben

Hirdetés

Olimpiai- és világbajnok verselnek a Nemzetiben

Vers a bajnoktól

Híres magyar sportolók rímelnek november 5-én a Nemzeti Nagyszínpadán! A Vers a bajnoktól című esten olimpiai, paralimpiai, világ-, Európa és magyar bajnokok mondják el kedvenc verseiket. 

2014-ben a Magyar Nyelv Napján, november 13-án rendezte meg először a Nemzeti Színház a Vers a bajnoktól estet. A most második alkalommal jelentkező eseményen, november 5-én este 7 órától ismét nagyszerű, közismert és szeretett magyar sportolók mondják el kedvenc verseiket a Nemzeti Színház Nagyszínpadán.

Hirdetés

A sportolók nagy örömmel, de legalább akkora izgalommal vállalták a versmondást az esten, hiszen a színpad nem az ő természetes közegük, különösen, ha verset kell mondani. A tavalyi élmények alapján azonban bátran állíthatjuk: szavalással is bajnoki teljesítményt nyújtanak!

 

A fellépők között ott lesz Sors Tamás kétszeres paralimpiai aranyérmesünk, világ- és Európa-bajnok úszó is. A pécsi versenyző először a pekingi paralimpián szerzett aranyérmet, 100 méteres pillangó úszásban, majd Londonban is felállhatott a dobogó legfelső fokára. Jelenleg gőzerővel edz a riói megmérettetésre, hiszen a tét nem kisebb, mint a címvédés.

 

A fellépők: 

  • Balogh Gábor világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes öttusázó
  • Besenyei Péter világbajnok műrepülő
  • Czene Attila, olimpiai bajnok úszó
  • Détári Lajos hatvanegyszeres válogatott, hétszeres világválogatott és egyszeres Európa-válogatott magyar labdarúgó
  • Gergely Gábor világ- és Európa-bajnok asztaliteniszező
  • Kőbán Rita kétszeres olimpiai, többszörös világ- és Európa-bajnok kajakozó
  • Kökény Bea Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó
  • Módos Péter olimpiai, és VB bronzérmes birkózó
  • Petrovics Gabriella Európa-bajnok ökölvívó
  • Rátgéber László, Magyarország egyik legsikeresebb kosárlabda mesteredzője 
  • Sors Tamás kétszeres paralimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok úszó
  • Szávay Ágnes teniszező 

A műsort Kovács Kokó István olimpiai és világbajnok ökölvívó és Mohay Bence sportriporter vezetik majd, és az este folyamán a sportolók mellett a Nemzeti Színház művészei, Tompos Kátya, Olt Tamás, és Bakos-Kiss Gábor énekelnek.

Az estet Seres Tamás rendezi.

 

Mondd el a véleményed

A lihegéstől durván romlik a focisták foga

Folytatódnak a VÁRATLAN FORDULATOK A KONYHÁBAN! Zé a mai napon egy mangóról rántja le a leplet