Vikidál 70, Zeffer 60, Mobilmánia 10 Életműkoncert kavalkád az Arénában

Hirdetés

Vikidál Gyula és Zeffer András kétrészes előadással ajándékozza meg a közönséget 2018.január 6-án a Budapest Arénában.

A koncert első részében a Liszt Ferenc-díjas Vikidál Gyula színművész – énekes és vendégei előadásában hallható válogatás a művész több mint 50 éves pályafutása alatt született, személyisége által ismerté vált rockoperák, musicalek előadásaiból és a nevéhez kötődő, maradandót alkotó, országosan ismert zenekarok repertoárjából.

Hirdetés

Az est második felében Zeffer András billentyűs, énekes, zeneszerző 40 éves munkásságának legfontosabb zenekarai lépnek színpadra, vendégekkel és eredeti tagokkal. A zenész 2007-ben legyőzte a leukémiát, azóta is hatalmas lendülettel alkot, ezzel pozitív példát mutatva, amit ezen az estén is megtapasztalhatunk.

A koncert folytatásában a most 10 éves, Fonogram díjas Mobilmánia ad fergeteges nagykoncertet eddig megjelent lemezeinek zenei anyagából, több vendéggel, szimfonikus nagyzenekarral kiegészülve.

A program szerint egykori énekesükről, a 2008-ban elhunyt Tunyogi Péterről is különleges módon emlékeznek meg.

A koncerten megszólaló dalok még szebb hangzását egy gyerekkórus és egy kiváló nagyzenekar, az Art Anzix Orchestra segíti tökéletessé tenni.

2018.01.06. – kezdés: 19:00

Papp László Budapest Sportaréna

műsor 1 szünettel

jegyek itt: https://www.jegy.hu/program/vikidal70-zeffer60-mobilmania10-jubileumi-koncert-83241

Mondd el a véleményed

Lemezbemutató nagykoncertet ad Király Viktor

Karácsonyi nagykoncertet ad Gájer Bálint