Vincze Ádám magyar Senior gokart bajnok lett

Hirdetés

A 15 éves Vincze Ádám már nyolc éve gokartozik, idén viszont sikerült elérnie egyik áhított célját: magyar Senior Bajnok lett.

Hirdetés
vincze_adam5.jpg

A nyolc versenyhétvégéből álló sorozatból Magyar Senior Bajnok lett a fiatal tehetség, aki nagyon örül a régóta várt eredményének.
– Nem volt könnyű ez az év, de így visszagondolva nagyon is megérte a befektetett energia. Idén megtört a jég, a határhoz közeli osztrák városban, Bruckban ugyanis én kaptam a legtöbb pontot. Így a Magyar Országos Bajnokság összetett bajnoka lettem, ráadásul hab a tortán, hogy már a Seniorok között sikerült ezt elérni. Büszke vagyok magamra és a csapatra is, Szombathelyi Bence edzőmre, László Endre szerelőmre és Szép Ferenc csapatfőnökömre, akik hozzásegítettek bajnoki címemhez. Egy hétvége három versenyből áll: elődöntő, döntő és szuperdöntő, ami nagy erőbefektetéssel jár – mesélte a különleges adottságokkal megáldott Ádám, aki számos dobogós helyezést ért el pályafutása során. Nem csoda, hogy a SportVerda autós műsor fel is figyelt az ügyes fiúra, akit egy hónapon keresztül képernyőn is láthatnak a nézők.

Hirdetés

vincze_adam_vb3.jpg
– Az év első versenyét is megnyertem Dunaszerdahelyen, a tizennyolc indulóból. A Pannónia Ringen a Közép-Európai Zóna Kupán legutóbb hetedik lettem, ott harmadik is lettem év elején – mondta Vincze Ádám, aki tavaly novemberben Rubens Barricelloval versenyezhetett egy pályán, ám külön kategóriában. A fiatal reménység nagy tervekkel néz a következő évekre.
– Szeretnék jövőre kijutni a Gokart Világbajnokságra, az Európa Bajnokságon indulni, és azt a sorozatot megnyerni. 2017-ben még folytatom a versenyzést a gokart sorozatban, és 2018-ben már a Suzuki bajnokság a célom, és kategóriát ugrani ezáltal.

Weboldal:

Home

Facebook-oldal:
https://www.facebook.com/Vincze-%C3%81d%C3%A1m-versenyz%C5%91-181676422241891/?fref=ts

Bemutatkozó videó:

SportVerda szereplés:

Mondd el a véleményed

Bejelentették! Folytatódik a népszerű tehetségkutató

Premier KultcaféPremier Kultcafé