Bebe nem adja át a volánt korábbi súlyos autóbalesete miatt

Hirdetés

Az énekes szeret dinamikusan vezetni

Bebe nem bízik senkiben, csupán egy embert enged a kormány mögé, amikor koncertezni indul. Szörnyű emlékei vannak arról, amikor sofőr vitte őket. Egy súlyos karambol miatt hetekig ágyba kényszerült, és műtétek sorozata várt rá, újra kellett tanulnia a járást, és egy évébe került ez az eset.

Hirdetés

– Én vezetek, amikor fellépésekre megyünk, mert annak idején autóbalesetet szenvedtem, és nem bízok senkiben. Az egyetemen a Hallgatói Önkormányzatnál tevékenykedtem, és a gólyabált mi szerveztük. November volt, és nagy hó esett le. Másnap egy projektort kellett visszavinnünk, amikor a jeges úton megcsúsztunk, és megtörtént a baj. Telibe vertünk egy kamiont. Újra kellett éleszteni minket, majd kórházba kerültünk. Több operáción estem át, egy évig tartott a felépülés, meg kellett tanulnom újra járni, és sokáig mankóval közlekedtem. Edzésre viszont jártam, vízilabdáztam, így a mankóval odabicegtem, a medencébe pedig belöktek. Az úszás jót tett a rehabilitációban. Az az érdekes, hogy csak az elején éltem meg nehezen, később már nem fogtam fel olyan tragikusan. A kórházban töltött időszak életem egyik legviccesebb hetei voltak, rengeteget nevettünk, mi voltunk a rettegett 19-es kórterem. Volt, hogy pörköltet és bort csempésztek be nekem. Jót szórakoztunk, azóta is emlegetjük ezt az időszakot akkori szobatársaimmal – mesélte Bebe, aki már óvatos a vezetést illetően, és szereti, ha ő maga ülhet a kormány mögött.

– Egyetlen ember mellett érzem magam biztonságban: aki pedig Fitos László, jó barátom és egyben menedzserem is. Ha lehet, akkor én vezetek. Ráadásul szeretek a saját ritmusomban, haladósabban menni, és az autópálya adottságait ki is használom, mondjuk úgy, hogy dinamikusan, defenzíven vezetek – kezdte az énekes, aki nagyon figyel saját és mások testi épségére, és a veszélyforrásokat kerüli.

– Nem megyek bele olyan előzésbe, ahol látom, hogy nem jönne össze. Az ember általában az utakon a sebességet alá-, a távolságot pedig fölé becsüli, és ebből vannak a nagy karambolok. Nem feltétlen magamra figyelek, hanem inkább másokra, illetve hogy mi fog történni. Ha látok magam előtt egy embert, aki annyira nem figyel, vagy telefonál, akkor igyekszem gyorsan elhagyni azt a járművet. Sokat voltam vezetéstechnikai pályán, amit mindenkinek ajánlanék. Ott meg lehet tanulni felkészülni a váratlan helyzetekre, sok ember nincs tisztában azzal, saját maga mire képes, és azt sem tudják, mire képes az autójuk. Az ismertségemből kifolyólag soha nem élveztem előnyt az utakon, sőt a rendőrök inkább utaznak rám. Biztos, hogy engem szednek ki, amikor meglátnak. Persze nem vagyok rosszban a rendőrökkel, nagyon sok rendfenntartó barátom van. Feleslegesen nem szoktam száguldozni, ha nem kell időre menni, vagy amikor fáradt vagyok. Sőt a kor előrehaladtával az ember azért igyekszik még inkább odafigyelni – mesélt élményeiről és tapasztalatairól Bebe, akit a SportVerda autós műsorba meghívott Tordai István.

– Egy hóbortos, rendkívül megmosolyogtató, jópofa személy István, annak ellenére, hogy jogász és műsorvezető. Nekem nem tűnt csípősnek a humora, lehet, hogy emberére akadt benne, hiszen nem szoktam válasz nélkül hagyni az ilyesfajta poénokat. Nagyon jól éreztem magam a forgatáson. Amit a műsorban vezettem, nagyon meglepett, a várakozásaimat felül múlta. A mai sportautók nem tetszenek, nem látok bennük anyagot, csak műanyag az egész. Az amerikai autókat szeretem, gyermekkori álmom, hogy egyszer legyen egy oldtimerem. Fel is vettem a kapcsolatot az államokban egy emberrel, aki ezeket az autókat készíti megrendelésre, de ahhoz még néhány koncertet le kell nyomnom. Magyarországon már van belőle egy, hétköznapi használatra venném, de természetesen nem azzal járnék fellépni, inkább a saját kedvtelés céljából.

Mondd el a véleményed

Fenyő Ünnep – Fenyő Miklós koncert, Papp László Budapest Sportaréna 2016-12-27

Hajléktalan Karácsony lesz a Kossuth téren