Eurovíziós-Dalos sorozatunk soron következő epizódjában – amelyet a májusi, Stockholmban tartandó nemzetközi döntőig tervezünk folytatni – Cselovszky Rozina mesélt nekünk A Dallal kapcsolatos benyomásairól:
“Nehéz röviden, tömören összefoglalni azt, hogy milyen is egy ilyen műsor részévé válni, hetekre a háttérben “meglapulva”. Sok-sok érzés kavarog bennem. Látjuk azt, hogy mennyire izgulnak az előadók, a nagyobb rutinnal rendelkezők is, mennyit készülnek, majd látjuk az örömöt, vagy a csalódottságot az arcokon. Több héten keresztül óriási amplitúdóval kavarognak körülöttünk az érzelmek. Tippelünk az eredményekről, ami vagy bejön, vagy nem, de mindenképpen együtt “élünk” a produkciókkal, amikben részt veszünk. Én pl. rendszeresen szavazok sms-ben. Már CD-t is nyertem, de gyúrok egy wellness hétvégére. Viccet félretéve: a háttérben mozgó emberek többsége szerintem átélt már sok mindent a jazz, vagy akár a popzene berkeiben. Kipróbáltuk a tehetségkutató műsorok világát,
lemezeken működtünk közre,
és ilyenkor nem szeretek E/1 személyben beszélni, mert látjuk, hogy egy sikeres produkcióhoz nagyon sok dolog kell. “We are”. Jó pár produkcióban részt vehettünk már, és rengeteg emlék köt A Dalhoz is. Ha csak Koppenhágát említem Andrással 2 éve, már az is igen nagy élmény volt, és rengeteg impulzus. A legtöbb embernek talán fogalma sincs arról, hogy a csillogás mögött – ami tényleg csak a “jéghegy csúcsa” - sokszor mennyi alázat, mennyi szervezés, mennyi idő, mennyi próba van.
2013 óta vállalok én is background “munkákat” a Dalban, de azt a szót nem szeretem igazából, hogy “munka”, mert van civil állásom elég régóta az éneklés mellett. Ez talán egy amolyan “aktív pihenés” fajta ebben az időszakban. A műsor szépen lassan átformálta a hozzáállásomat a popzenéhez. Kicsit kinyitotta azt az introvertált embert, aki zenei sznob módjára el sem tudta volna képzelni, hogy a jazz-en, acid jazz-en, a funkon és soul, neo soul zenén, Kurt Ellingen, Frank McCombon, Brian McKnighton, Erykah Badun kívül bármi/bárki más is létezhet. Megismerhetünk rengeteg embert, beláthatunk a kulisszák mögé, megfigyelhetjük kicsit belülről ezt a világot és tanulhatunk belőle sokat. Így azt is eldönthetjük a saját tempónkban, mindezek ismeretében, hogy bele akarunk-e/akarnánk-e vágni A Dal nyújtotta lehetőséggel egy szóló karrier építésébe, vagy sem. Mindenki maga dönthet. Ilyenkor jön elő a fő kérdés, hogy “Te miért nem indulsz?“, ”Már szóló énekesként szeretnélek a színpadon látni!”, “Nem gondolkodtál szóló karrier építésén?”. Az ilyesfajta kérdéseket barátok/ismerősök rendszerint fel is teszik. Sajnos, vagy nem sajnos - ezt mindenki döntse el maga – az a fajta ember vagyok, aki nem szereti, ha “ledugják” az emberek torkán 24/7, csak azt, ha érdeklődnek utána a neten. Egyenlőre teljesen kielégítő számomra, sőt boldoggá tesz a háttérmunka, ez a fajta “szabadság”. Ez nem zárja ki azt, hogy az ember otthon alkosson, megtalálja a saját világát, időt szakítson olyan dolgokra, pl. tanulásra, amik a személyiségét fejlesztik, mindemellett tudja élni a “civil” életét, és egyensúlyban maradhat talán hosszú-hosszú időre, kiégés nélkül. Olyan felkéréseket vállalok el, amihez kedvem van. Különböző személyiségek vagyunk, és a színpadi léttel járó stresszt mindenki másképpen dolgozza fel. Sokat beszélgetünk énekes kollégákkal erről, és mindig az a konklúzió, hogy a magyar emberek többségének soha nem jó az, ami éppen van, legyen szó emberi kapcsolatokról, vagy akár munkáról, nem csak a zenéről. Kívánom mindenkinek, aki énekléssel, zenével foglalkozik, hogy tegye őt boldoggá az, amit éppen csinál és amit éppen elért, körülményektől függetlenül.
Ez a műsor egy, az ablakhoz támasztott létra a popzene világa felé. Remek lehetőség azoknak, akik ilyen közegben szeretnének mocorogni, de mondhatjuk azt is, hogy annak a bizonyos létrának a felső 1⁄3-a.” – zárta gondolatait Zina.
Mondd el a véleményed
