Juhász Árpád is csatlakozott az érdekes ötlethez

A fogyatékos emberek foglalkoztatásért gyalogolják körbe a Földet egy év alatt

Utazás régen és ma: Juhász Árpád és Backpacker Bori tartott előadást

A Liferay Hungary és a KézenFogva Alapítvány összefogott, hogy fogyatékos embereknek segítsen munkát találni. Húsz vállalkozó szellemű személy virtuális világkörüli sétára indult. Körbegyalogolják a Földet úgy, hogy közben itthon maradnak. Útjuk tehát nem céltalan, szeretnének jót is tenni közben: adományokat gyűjtenek.

A Liferay Hungary munkatársai úgy döntöttek, hogy olyan egyedi ötlettel állnak elő, amivel még senki. 12 hónapon keresztül többet fognak mozogni, gyalogolni mint korábban. Kerülik a liftet, egy megálló kedvéért nem szállnak fel a metróra, hétvégén sétálnak a barátaikkal. A lépéseiket a lépésszámlálókkal pontosan követik. Egy év alatt 40.075 km-t szeretnének legyalogolni. Így együtt, mint csapat. Túrájukat pedig jelképes örökbefogadásra kínálják. Az adománygyűjtési céljuk 4.007.500 forint. Az út alatt KézenFogva Alapítványnak gyűjtenek pénzt, akik fogyatékos embereknek segítenek munkahelyet találni és arra felkészíteni. A cél és a tét hatalmas. Az adományozni szándékozók is segíthetnek: egy legalább 1000 forint értékű felajánlással hatalmas lökést adhatnak a projektnek:

http://kezenfogvamozdulunk.hu/liferay-hungary/

Az útjukat minden érdeklődő nyomon követheti az oldalon lévő alkalmazáson:

https://office.liferay.hu/journey/

Az út során meghívott előadók segítségével bemutatják azt a régiót, ahol éppen járnak, így bátorítva a résztvevőket a támogatásra. Az év során várhatóan 12 különböző alkalmat szerveznek, és a támogatóknak igyekeznek végig érdekes információkat adni.

A küldetés összetett, ez az esemény különbözik más sportolós, adománygyűjtő akciótól. Az informatikai cég a tudását használja fel arra, hogy a virtuális séta megjeleníthető, számítható lehessen, és a kapcsolataikat, ismerőseiket kérik fel arra, hogy másoknak is hasznos, izgalmas legyen ez az egy év.

Miért éppen a munkakeresést támogatták? A Liferay cég küldetési nyilatkozata a következő: Életteli cég építésével, a technológia hasznossá tételével és közösségekbe való befektetéssel lehetővé teszik, hogy az emberek maradéktalanul elérjék a lehetőségeiket, és mások segítésére fordítsák. Korábban is dolgoztak együtt a KézenFogva Alapítvánnyal, és az ő “Esély a munkára” programjuk nagyon rezonál ezzel.

Az első program a 12-ből, a több mint 40 ezer kilométeres túra kezdetén, egy izgalmas rendezvény keretein belül két nagy utazó, Juhász Árpád és Backpacker Bori világra szóló élményeit osztotta meg, szembeállítva egymással a XX. és XXI. századi utazást. A téma sokat mondó volt: utazás régen és most. Az érdeklődők hatalmas élménnyel gazdagodhattak.

Dr. Juhász Árpád, geológus, egyike a legnagyobb magyar utazóknak, olyan kérdésekre adott választ, milyen volt utazni 30-40-50 éve, illetve miben volt más akkor a világ.

Backpacker – Vigh Bori a XXI. század hátizsákos utazója, Digitális Nomád utazik, eközben dolgozik is. A fiatal lány elárulta, hogyan sikerült kialakítania ezt az életstílust, és mit tanult az utazásaiból. http://www.backpacker.hu/

Nincs olyan hely a világon, amit az életvidám Dr. Juhász Árpád ne barangolt volna be, egyedi utazásairól már számos könyvet írt és filmet készített. Geológus egyetemi tanulmányainak befejezése után életének nagy részét a tudományos ismeretterjesztésnek szentelte.  Földünk 109 országában járt, utazásairól közérthető, érdekes beszámolókat tart.

A Liferay Hungary rendezvényen fiatalok, idősek várták, milyen mesés világba pillanthatnak be Árpád segítségével:

– Úgy voltam gyerek, hogy folyt a II. világháború, és bombák elől menekültünk le a pincébe. A fülembe a mai napig csengnek a légitámadásokra figyelmeztető német mondatok. Ennek következtében kilenc éves koromra már túlélő programokat gyakorolhattam. A cserkészet is nagyon hasznos volt a későbbi világjárás szempontjából, 1941-ben, 6 évesen lettem farkaskölyök. Noha semmiféle modern technika nem állt rendelkezésemre, de megtanultam a legfontosabb csillagképeket, ez alapján pedig a tájékozódást. Megtanultam morzézni is, illetve gyufa nélkül tábortüzet gyújtani. Ezek a gyerekkori tapasztalatok nagyon mélyen rögzülnek az emberben. Azzal a céllal tanultam meg az erdőben kirándulni, hogy mindent lássak, de mások ne lássanak engem. Amikor megszűnt a cserkészet, akkor indiánok lettünk, én a Kóborló Farkas nevet kaptam. Nagyon sokat kirándultunk, Magyarországot tetőtől talpig bejártuk, hiszen akkor még csak belföldön lehetett utazni. Az ember kellő elérzékenyüléssel gondol vissza ezekre a táborozásokra. Fél évvel ezelőtt újra bejártam a Bükkben azokat a helyeket, ahol egykor a sátraink álltak. Visszaemlékeztem, milyen volt ott őrséget állni, és mennyire féltünk. Még az érettségi környékén és az egyetemi időszakban sem volt szó arról, hogy valaha átléphessük a magyar határt. Az ELTÉ-n úgy tanultuk a földtörténetet, a geológiát, nemcsak hogy nem láttunk gleccsert, vulkánt, tengerpartot, hanem akkoriban reménykedni sem tudtunk, hogy az életben valaha láthatunk. Ennek hatására az utazási vágy az emberben egyre csak erősödött, és később az utazás minden létező formáját kipróbáltam. Darwin világkörüli útja elképesztő hatással volt rám, illetve az indián regények, amelyek kóborló farkasként nagyon inspiráltak. 24 évesen, az egyetem után jutottam ki először az akkori Csehszlovákiába, a Tátrába. Könyvtárakba mentem, hogy úgy készüljek fel az utazásokra – mesélt hosszasan népszerű televíziós, majd folytatta:

– Nyugatra életemben először 1963-ban jutottam el, ekkor másztam először gleccsert, először jutottam 3000 méter körüli csúcsra, ami számomra rendkívül felemelő érzés volt. Nekem akkor nem volt se hágóvasam, se jégcsákányom, se hószemüvegem, csak egy óriási hátizsákom, amelybe egy havi cuccomat pakoltam. Ötven év körüli lehettem, amikor végre eljutottam Észak-Amerikába. Megpróbáltam beazonosítani azoknak az indián regényeknek a helyszíneit, amelyeket egyetemistaként olvastam. Sok helyen azonban ez kiábrándultsággal járt, mert nagyon negatívan változott meg azóta sok minden. Egy utazást aprólékosan meg lehet tervezni, ám mégis a véletlen szüli azokat a legizgalmasabb alkalmakat. Ezek válnak meghatározó emlékké.

– Mint geológus kutató, próbáltam olyan célokat kitalálni, amelyek segítségével az akkor még szocialista országokba el lehetett jutni. Csehszlovákiába még csak-csak sikerült, de Romániába nem volt egyszerű. Akkor úgy lehetett kutatóként oda utazni, hogy adtak az ember mellé egy kísérőt, aki minden lépését figyelte. 1960 körül annyira kevés volt a nyugati turista, hogy Konstancában naiv módon rövidnadrágban indultam a tengerpartra, majd gyerekek hada követett, és kővel dobált, mert megbotránkoztattam őket, hogy ilyen öltözékben léptem ki az utcára. Visszafelé igyekeztem élelmesen megnézni azokat a helyeket, amiket hivatalosan nem érinthettem. Például már vonatra ültettek, de közben leszálltam, és meglátogattam illegális módon a Peles kastélyt Sinaia településen, elmentem a Bucsecs-hegységbe, ahol akkor még nem volt egy emberi építmény sem, csak egy fakunyhó. Június elsején, a születésnapomon akkora hó volt fent, hogy csak létrán lehetett bemászni az emeletre. A menedékházban találkoztam egy nyugat-német társasággal, akik látták, milyen viharvert vagyok. Tanácsot kértek tőlem, hogy milyenek az útviszonyok, a térképek mennyire megbízhatóak. Elővettem a Romániában vásárolt, tudatosan torzított térképeket, amelyeket direkt úgy készítettek, nehogy be lehessen azonosítani egy pontot. És akkor a németek előkapták nevetve a II. világháborús, katonai térképüket, amelyen minden apró szöglet pontosan rajta volt. Felfogadtak hegyi vezetőnek, így egy hetet töltöttem még illegálisan velük, és körbevezettem őket – nevetett mindenki Árpi bácsija.

Az Antarktisz kivételével az összes kontinensre eljutottam, már változtak az országnevek és a birodalmak. 109 országban jártam, 26 könyvet írtam, legutoljára karácsony előtt jelent meg a Latin-Amerika könyvem, 100 körüli természet- és útifilmet készítettem.

Vigh Bori, a backpacker.hu szerzője is elárulta, mi vezette az állandó utazásra. Nyolc évig egy szoftver cégnél tevékenykedett mint social media manager. 2013-ban elhatározta, hogy életvitelszerűen szeretne utazni. A 30. szülinapját már Thaiföldön ünnepelte.

– Egy szakítás következtében rendkívül rossz lelki állapotba kerültem, úgy éreztem, hogy teljesen összetörték a szívem. Nem tudtam aludni, enni, élni. Az jutott eszembe akkor a válság kellős közepén, hogy Argentínába kell utaznom. Akkor egy kedves ismerős meglepett a “Kérd és megadatik” című könyv. Olvasgatva a lapokat, csak mosolyogtam magamban, hiszen arról szól, hogy ne arra gondoljunk, hogyan fogunk valamit elérni, hanem csak a vágyainkra összpontosítsunk. A többit majd a “segítők” megoldják. Ekkor arrébb tettem a könyvet, azon agyalva, hogy “ Persze majd holnap megérkezik a számlámra 150 000 forint csak úgy!”. Másnap behívott a munkahelyemen a pénzügyes, hogy közölje, adó-visszatérítés miatt 150 000 forinttal többet kapok a jövő hónapban. Rögtön arra gondoltam, miért nem kívántam többet, de meglepetten ért, és rögtön ebből az összegből nyitottam egy “Buenos Aires nevű számlát”, ahova elkezdtem havonta félretenni. Fél évre rá már a repülőn ültem.

Fantasztikus élmény volt tangót látni ott, ami gyerekkorom álma volt. Olyan benyomást tett rám, hogy elkezdtem számolgatni azokat a dolgokat, amiket meg el szeretnék érni. Három hónapot töltöttem Dél-Amerikában, és végül négy kívánságot húzhattam le a listámról. Amikor hazatértem, el is készítettem az igazi bakancslistám. Rengeteg élményt megéltem már, és ami a legjobb, hogy közben szabadon dolgozhatok. Persze sokszor csupán 2-3 óra adatott meg, hogy áramhoz és internethez férjek egy utcai telefonfülkéből kialakított Wi-fi zónában, de ezek a pillanatok örökre megmaradnak bennem – mesélte a közönségnek Bori, akiből árad a szabadság szeretete.

– Indonéziában nagy ijedtségemre pénz nélkül maradtam. Ám utóbb kiderült, ez egy csoda az életemben. Ennek hatására jöttem rá, hogy egy “rendes” állás nélkül is tudok élni. Ingyen szállásért fotóztam, esténként egy bárban énekeltem a tengerparton, és természetgyógyász voltam az ételért. Mindezt négy nap alatt. A segítségemre sietett ott egy idegen lány, aki negyven ezer forintot adott kölcsön, mondván, hogy úgyis visszaadom. Érdekes, hogy milyen szerepet töltenek be az életünkben emberek, akiknek fogalma sincs, hogy egy-egy mondatával és tettével mennyire előre visz minket. Életemben először azt érzem: ott vagyok, ahol lennem kell, és azt csinálom, amit tennem kel

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. Részletek

Egy EU-s tövény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookikat használ. Ha ezzel nem értessz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookik tárolását!

Zár