Story Gála 2015 Fotógaléria

Hirdetés

Íme a Story Gála képei 2015. február 7-én:

 

 

Hirdetés

Budapest, 2015. február 7. – Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a hazai sztárvilág legcsillogóbb eseményét, a Story Ötcsillag Díjátadó Gálát. Az idei alkalom azért is különleges, mert a közönség kedvenc produkciói és médiaszemélyiségei mellett, az év sportolójára is le lehetett adni a szavazatot. A gála vendégei részesei lehettek egy új hagyomány elindításának is – az idei évtől kezdve a díjazottak a valóságban is csillagot kapnak, melyet a Belváros egyik sétálóutcájában fektetnek majd le évről évre.

A megújult Story Ötcsillag Díjátadó Gála számos meglepetéssel, de a már jól megszokott pompával várta a vendégeket. Az eseményen megjelent az üzleti-, gasztronómiai- és sportélet számos olyan szereplője, akik először tették tiszteletüket a gálán. A korábbi évekhez képest újdonság volt, hogy idén egy külföldi sztárvendég, Conchita Wurst fellépése tette az eseményt még különlegesebbé.
„A vendégektől érkező visszajelzések és az emelkedett hangulat is igazolja, hogy jól tettük, amikor változtattunk a gála néhány részletét illetően” – nyilatkozta Szalai Vivien, a Story magazin főszerkesztője. A változás jegyében a szervezők egy új hagyomány megteremtésén is fáradoztak. Az idei évtől a díjazottak nevei valóban megmaradnak az utókor számára: két csillagot terveznek elhelyezni a Belváros szívében, melyeken a közönségdíjasok és az értékdíjasok nevei olvashatóak majd. Ezen kívül a díjazottakat egy-egy nagy értékű Zsolnay porcelán vázával is megjutalmazták.
A Story Ötcsillag Díjat minden évben több kategóriában ítélik oda a közönség kedvenceinek. A díjazottakról a Story magazin olvasói dönthettek egy nyílt szavazás során.
A 2015-ös Story Ötcsillag Díj közönségdíjasai:
  • Az év férfi televíziós személyisége – Majoros Péter „Majka” – a TV2 műsorvezetője, rapper és dalszövegíró
  • Az év női televíziós személyisége -Tóth Gabi – énekesnő, az RTL Klub X-faktor című műsorának zsűritagja
  • Az év műsorvezetői – Sebestyén Balázs és Vadon János – az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! c. műsorának műsorvezetői
  • Az év televíziós produkciója – Sztárban sztár – a TV2 zenés showműsora
  • Az év sportolója – Hosszú Katinka – háromszoros világbajnok magyar gyors- és vegyes úszó, olimpikon
A Story Ötcsillag Díj Értékdíjasait a Story magazin által felkért szakmai kuratóriuma választotta ki, melynek tagjai olyan nagypresztízsű művészek voltak, mint Halász Judit, Eszenyi Enikő, Szinetár Miklós és Presser Gábor
.
A 2015-ös Story Ötcsillag Díj Értékdíjasai:
  • Bíró Eszter, énekes és színész. Pályafutása 16 évesen a Miss Saigon főszerepével kezdődött, az Egyesült Államokban végzett tanulmányai után többek között a Mozart! és Az Operaház Fantomja című musicalek, illetve a Csoda Krakkóban című film női főszereplője, továbbá a Budapest Klezmer Band énekese. Nemzetközi karrierjében fontos állomások voltak az Al Di Meolával és Frank  Londonnal való fellépései, valamint Rovinjban elnyerte a Blue Pearl Youth Pop Festival első helyezését. 2006-ban jelent meg 1. szólólemeze Zenéim 2000-2006 címmel, 2007-ben világzenei albuma, az Ezter, majd 2009-ben a Mikor lesz az már? című 3. lemeze. 2013-ban gyerekeknek szóló képeskönyvet és lemezt, illetve színpadi produkciót készített, Állati Zenés ABC címmel, amellyel 2014-ben elnyerte a Fonogram díjat, és a lemez az év gyermek albuma lett. Tavaly Zorán duettpartnere a Budapest Arénában, és főszerepeket játszott az Operett és a Centrál Színházban. Legközelebb március 28-án ad szólókoncertet a Művészetek Palotájában, ahol vendége Ferenczi György lesz.
  • Péter Kata, színésznő. 2003-ban végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Máté Gábor és Horvai István osztályában. Játszott a Vígszínházban, az Új Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban, az egri Gárdonyi Géza Színházban, a Bárka Színházban, az Örkény Színházban, a Radnóti Színházban, a Katona József Színházban és a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Emellett fellépett Vasvári Emese Lakásszínházában, a Kamara Savariában és a Táp Színházban is. 2008-ban a szombathelyi Weöres Sándor Színházhoz szerződött, 2011 óta a Vígszínház tagja, ahol jelenleg is több darabban játszik. Főbb szerepei: Szása (Csehov: Platonov, r: Szász János) – Ódry Színpad, Polina (Osztrovszkij: Jövedelmező állás, r: Réthly Attila) – Újszínház, Várja (A.P. Csehov: Cseresznyéskert, r: Jordán Tamás) – Weöres Sándor Színház, Beverley (Korabeli dokumentumok, Déry Tibor kisregényének és Pós Sándor adaptációjának felhasználásával: Popfesztivál 40, r: Eszenyi Enikő) – Vígszínház, Tehila (Hadar Galron: Mikve, r: Michal Dočekal) – Pesti Színház, Nő (Spiró György: Kvartett, r: Marton László) – Pesti Színház. Díjai: „A kiscsillag is csillag”-díj (2013)
  • Mátray László, színművész. A Nemzeti Színház vendégművésze, a Vidnyánszky Attila rendezte János vitéz és Isten ostora című előadások főszereplője. Jelenleg Zsótér Sándorral próbál a Nemzetiben, Ibsen: Brand című darabjában, melynek február 22-én lesz a bemutatója. Mátray László 1976. október 23-án, Kézdivásárhelyen született. Tanulmányait a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen végezte, Romániában és Magyarországon is dolgozik. Jelenleg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze és a Nemzeti Színház vendégművésze. Művészi elhivatottságáért 2010-ben Kaszás Attila-díjat kapott. Főbb szerepei: Hamlet, dán királyfi (Hamlet), Fülöp herceg, trónörökös (Yvonne, burgundi hercegnő), Cassio Mihály (Othello), János vitéz (János vitéz), Isten ostora (Attila), Brand. Díjai: Uniter-díj jelölés – Legjobb férfi mellékszereplő (2004), Egyéni Alakításdíj (2008), Uniter-díj jelölés – Legjobb férfi főszereplő (2009, 2014), Kaszás Attila-díj (2010)

 

A Gála rendezvényen volt egy kis probléma is, méghozzá egy váratlan bombariadó: erről itt olvashatsz!

 

Mondd el a véleményed

Film készül Ferenc pápa életéről

Sebestyén Balázs nem hiányolta Kiszel Tünde bogyros ruháját