Álom vagy RÉMálom – Vastag Tamás a tudatos internethasználatról

Hirdetés

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal közösen középiskolás fiataloknak szervezett felvilágosító programsorozatot Álom vagy RÉMálom címmel. Első helyszíne a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola kollégiuma volt, 2015. március 17-én, kedden.

papai1

A védnöki feladatot Vastag Tamás örömmel vállalta el, aki 2015. január 28-án, az adatvédelmi világnapon a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól emlékérmet kapott az internetes adatvédelemmel, a fiatalok tudatos internethasználatával kapcsolatos ismeretek népszerűsítése érdekében folytatott kiemelkedő tevékenységéért.
A program célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a tudatos internethasználatra, valamint megelőzze, hogy ne váljanak bűncselekmény áldozatává, és tájékoztatást adjon arról, hogy esetlegesen hogyan válhat valaki annak elkövetőjévé.

Hirdetés

“Az előadás első részében az alapítvány munkatársai általános tájékoztatást adnak a veszélyekről, a második részben pedig kifejezetten az internet használathoz kapcsolódó bűncselekményekről beszélünk.” mondta el Péter Katalin rendőr alezredes.

A színes diákkal és kisfilmekkel érdekesebbé tett előadáson a veszprémi énekes a fiatalokhoz szólóan beszélt az adatvédelem fontosságáról, az inetrnetezés veszélyeiről, a Facebook buktatóiról, valamint saját tapasztalatait is megosztotta a hallgatósággal, akik nagyon nyitottak voltak a témára. Az esemény végeztével két dalt el is énekelt.

Hirdetés
papai2

“A fiatalok nagyon sokszor szinte tálcán kínálják, és minden téren kiadják magukat a világhálón, ami rendkívül veszélyes és nagyon könnyen áldozattá teheti az internethasználót. Ugyanakkor szólni kell arról is, hogy amit esetleg csak viccnek gondolnak, az kimerítheti a bűncselekmény fogalmát. Azt szoktam mondani a fiataloknak, olyan képet tegyél fel magadról az internetre, amit a nagymamádnak is szívesen megmutatnál vagy kitennél az iskolai faliújságra. Másrészt csak olyan dolgokat írjál másokról, amit szemtől szembe is megmondanál.” – foglalta össze az Alezredes Asszony.

A VMRFK nemcsak az inetrnethasználatról, hanem a párkapcsolati erőszakról is tart előadássorozatot a diákok számára, az idei tanév második felében még öt előadást terveznek.

2015.03.26. Csütörtök
Írta: Badicz Adrus
Információk, képek forrása: www.papa-ma.hu

Mondd el a véleményed

Zsaruk: Nyomás utána – csütörtök 20:15

Astro+TV – 2015.03.26.