17 szédítő fotó bizonyítékul, miért annyira jó buli a repülő ablakánál ülni

Hirdetés

Nem vagyok egy nagyon autentikus véleményhordozó a repülős utazásokkal kapcsolatban, mert konkrétan kétszer utaztam Európán belül, de nagyon klassz kis élmény volt.

Nem az ablak mellett kaptam helyet odafelé, így kellőképp nyávogtam is magamban, visszafelé aztán bepótoltam a kíváncsiságomat. Volt ott minden: vihar, felhők, figyeltem a Duna kanyargását fentről, én is azt mondtam, hogy hűha, amikor a pilóta bejelentette, hogy odakint most mínusz 52 fok van (a mellettem ülő csávó elmondta, hogy ezt mindig bemondják a pilóták és mindig úgy kell rá reagálni, hogy hangos és össznépi “hűha”, mert ez így szokás, így az is hűházott, aki naponta rohangált az égben A teljes cikkért KLIKK!

Forrás – bővebb: Petra blogja

Hirdetés
Mondd el a véleményed

Bekaphatja a főnök!

Ne csússz le a lejtőn!