Lelkiekben is

Akadálymentesített Zarándoklat

 dr.Petrasovits Anna  a rendszerváltás után a Szociáldemokrata Pártot vezette, majd az ELTE Szociológia Intézetének médiaszociológia tanszékén is tanított. Ma férjével közös vállalkozást vezet. A munka mellett mindennap főz, úszni jár, és civil szervezeteket irányít, például úgynevezett nemzeti zarándoklatokat szervez. Általa Strasshof-Bécs 2016.05.29.-én izgalmas és várakozáson felüli Nemzeti Zarándoklaton vehettem részt immáron harmadszor . Idén volt az első hogy nem jeltánc fellépő művészként, hanem mint siket sorstársi megemlékezőként, fotóriporterként voltam tanúja a zarándoklatnak, így végig tudtam hallgatni és átélni minden programját és megértettem .  Legfontosabb kommunikációs akadálymentesítő jeltolmácsunkkal aki nélkül nem élvezhettem volna az Zarándoklatot sorstársaimmal, köszönöm Bödök Ilona jeltolmács hatalmas profi munkáját.

Budapesten a Blaha Lujza tér áruház előtti parkolóban történt a szalagok felrakása már itt lehetett érezni, hogy hova indulunk.

Strasshof an der Nordbahn a megemlékezés az Emlékműnél engem mélyen felkavart mert család tagjaim, barátaim körében is vannak áldozatok,  olyan mintha saját sorsom lenne benne ebben az egész emlékútban.

Veresné Vezér Olga által a Bécsi Központi Temetőben a magyar tömegsírjainál elszavalt mély érzésű vers Ben S’lomo: Testvér című volt számomra a Zarándoklat legérzékenyebb pontja. A legmefelelőb helyen a tömeg sírnál ott, ahol számos lelket meghurcoltak és egybe temettek, lelkük most kicsit megnyugvásra találhatott az általunk tett mély megemlékezésen, a versen és a pap által elhangzott imán keresztül.

Legérzékenyebb sor a versből ami bennem maradt:

„Élő testvér, ki eljössz, hogy sírunk megjelöld, De sírunk nincs, csupán nevünk őrzi e tábla, Testvér, mire gondolsz előtte állva. Látod a magányos, agyontiport szívet, Szánó tekintetet rá senki sem vetett.

Látod-e, mondd, a gázban fuldokló kisdedet, Kit féltő gonddal anyja ölében rejteget. Látod a holt anya mellett hogy áll a gyermek, S bénuló szíve a halál szemébe dermed.”

Megálltunk a Hackengasse 11. sz. alatti emléktáblánál, a kórháznál, ott kicsit kevésnek tartottam, hogy csak egy táblával és az oszlopokkal emlékeznek az egykori borzalmakra, igazán megérdemelhetne egy szobrot vagy kis épületet, hogy az oda járó emlékezők méltón kegyeletet vethessenek.

A Vörös Hadsereg hőseinek emlékműve megható és szép lezárása volt az útnak, mert a szökőkúttal kiegészített szobor park kicsit oldottá és ünnepiessé teszi az emlékek hangulatát.

Olyan érzésem volt egész út alatt, mintha én is abban a szörnyű Strasshof-ban, Auschwitz-ban és Gulág-ban lettem volna, teljesen átszellemült lényem mély fájdalmakkal tértem haza.

Legmélyebb beszéde, ami megmaradt bennem mindenki felé üzenem, dr. Petrasovits Anna szavai, aki nagyon sokat tett és tesz, hogy ezek az utak megszülethettek és sokat tesz a méltó emlékek megőrzésében.

„Ha képesek vagyunk manírok nélkül társadalmi méretekben megláttatni a Vészkorszakban elkövetett bűnök erkölcsi mélységét és súlyát, másrészt, ha képesek vagyunk a békesség útjait keresni, még ha talán soha meg sem találjuk, de keressük az egymáshoz vezető keskeny ösvényeket, s ezt sokan sokfelé és sokféleképpen tesszük, nos, akkor van esélye Európának. Nem akarunk több Egészséges európai nemzeteket, akarunk virágzó európai zsidósággal élő templomokat és zsinagógákat, optimista családokat és sok-sok európai gyermeket. Nem sok, amit akarunk, de ki kell állnunk érte. Az odaveszettek miatt, a kettétört életűek miatt, az odaátról is ölelésre vágyakozók miatt. „

Az én gondolatom a tragédiában átélt unokákhoz:

„Kedves ifjak merjetek kérdezni nagyszüleitektől az őket átélt borzalmakról, hogy az útókor számára nyomok és élettörténetek maradhassanak. Soha ne mondd, hogy soha, mert az út végén mindig van egy kicsi fény , és azok a fények ti vagytok kedves unokák, akik szüleitek nagyszüleitek életébe fényt és csodát hoztok, adtok nap, mint nap!”

 

Napsugár Anna

siket fotóriporter