2020 – Choeppy dalba öntötte gondolatait

Choepi
Choepi
Hirdetés
Choepi
Choepi

Choeppy, alias Cséplő Péter eleinte beatbox-szal foglalkozott, amit versenyszintre fejlesztett, majd kitanulta a looper használatának csínját-bínját, ennek  segítségével elsajátította, hogy hogyan s miként lehet többféle beatbox hangot is egymásra keverni és effektezni, majd  még nagyobb fába vágta a fejszéjét: úgy döntött, megismerkedik a zeneszerzés szakmájával. Autodidakta módon, a saját maga által készített zenei alapokra kezdett rappelni: beatbox átdolgozásokat, instrumentális műveket jelentetett meg.  2018-ban Nekem így jó címmel adta ki első – még mindig beatbox alapokon nyugvó – saját zenéjét, majd Budapestre költözött, énektanárhoz – Vincze Fekete Vera – járt, elvégezte a imPro School zenei producer képzését, majd saját projektet indított, amelyben már mindenért saját maga felel. Azóta folyamatosan szerez újabb és újabb dalokat, ghost producerkedik, célja pedig, hogy a jövőben saját zenéit zenekari kísérettel vigye színpadra. Legújabb klipjében pedig alaposan odamondogat – elsősorban az ebben koronavírus folyományaként világválságot okozó – 2020-as esztendőnek, amelynek hosszútávú káros hatásai várhatóan még 2021-ben, sőt, hosszútávon is végigkísérik majd mindenki életét.

Choeppy a dallal kapcsolatban így nyilatkozott:
A zenecím alapján is lejön (2020), hogy a tavalyi évről szól, így nem egy boldog történet. Először írnék kicsit a dal előéletéről, hogyan is született meg. Egy belvárosi szállodában dolgozom, és már év eleje óta zárva tartunk. Ügyelet van, ezért nem lettünk elbocsájtva, de jóval kevesebbet kell dolgoznunk. Én úgy gondoltam, nem is keresek új helyet, ha már több lesz a szabadidőm, megpróbálom a lehető legtöbbet a zenére és az önfejlesztésre felhasználni. Így eléggé meghúztam az évet, elég sok dalom született, és még ha a tervek nagyrésze be is dőlt, sokat léptem előre. Viszont egyetlen videoklipet adtam csak ki, és nagyon szerettem volna még év végén egyet megjelentetni. Volt jópár zeném, nem is tudtam dönteni, melyikhez legyen, de a videós, akivel dolgozom (Panák Olivér), már úgy tűnt, nem ér rá, hiszen december elején jártunk, későn jött a tervem.
Hirdetés
Choepi
Choeppy

 Aztán december közepén Olivér felhívott, hogyha 27.-én leforgatunk, 30.-án ki tudok adni egy klipet. Pont ekkor szállt meg az ihlet, a munkahelyemen ültem ügyeletben (pont itt, a szálloda bárjában készült a klip), és egy gitár groove-ot hallgattam, amire egyből bekattant a dallam. Nálam, ha megihlet az akkordmenet vagy egy jó groove, hamar jönnek az énekdallamok, és hozzák magukkal a szövegmorzsákat, amiből kiválasztom a témát, és ezekből tudatosan írom meg a szöveget. Itt is ez történt. Az első két sor jutott eszembe a groove-ra:

Ne mond már, hogy nem érzed át az évnek a mocskát,
úgy mondom, Te is megértsed, hát bezártak a kocsmák.
Innen nem is volt kérdés, a téma 2020 lesz, de nem egy végtelenül szomorú, kilátástalan hangulatban, hanem inkább a groove lazaságával, és a megkívánt trógerségével fűszerezve. Bár a témája így sem lett vidám, de hiszem azt, hogy sokszor jobb, és érdekesebb a rosszat kicsit másképp tálalni. Ha nem vagyunk teljesen a padlón (de talán még akkor is), így is ki lehet adni, amit ki kell. Pont kapóra jött, év vége, mindenki visszatekint, globálisan is nagyon rossz volt az év (nem is részletezem, a csapból is ez folyik, és fog is), és személyesen is, bárkivel beszéltem, szinte csak a rosszat hallottam. Nem, nem csak a járvány, valamiért mindenkinek (így nekem is) szerencsétlenül sültek el a dolgai. Családi-, párkapcsolati gondok, csődbe ment tervek, depresszió, és társai. Tudtam, hogy ezt a dalt, akinek belefér a stílus, átérzi. Kissé visszatérve, ahogy említettem, már december közepe volt, meg kellett húzni a dolgokat, hiszen ahogy írtam, a projectemben szinte mindenért én felelek, nem 5 perc egy zenét minden szegmensével elkészíteni, főleg úgy, hogy mellette egyéb más dolgok is vannak. Így aztán a karácsonyt zeneírással/producinggal valamint Budapest és Murarátka közti ingázással (eredetileg ott lakom) töltöttem. De végül abban a pár napban minden kész lett.

 Choeppy a forgatás kulisszái mögé is betekintést engedett: “2020.december elején/közepén beszéltem Olivérrel, hogy 27-én tudnánk forgatni. Mivel neki is sűrű volt az év vége, és nekem is, nem sokat tudtunk ötletelni a klipen. Végül vele, és Palotai Zolival forgattunk imidzsklipet egy pincében, amit ők béreltek. Nagyon jól nézett ki, és mindketten profin dolgoznak, de nem igazán éreztem, hogy passzolna a dolog a trackhez. Aztán “szerencsémre” az egyik gépen elromlott a memóriakártya, elvesztek a felvételek. Úgy tűnt, lőttek a klipnek, de nagyon szerettem volna ezt, ha már évbúcsúztató, még 2020-ban kiadni. Végül hirtelen új ötletből 30-án reggel a szálloda bárjában leforgattunk egy visualizert, szintén Olivérrel. Egy kollégám, aki éppen műszakban volt, Kurkó Attila is szerepet vállalt, vagyis igazából pontosan magát adta. Három fix kameraállásból, egyszerű, de nagyszerű dolgot akartunk létrehozni, hiszen már aznap este ki szerettük volna tenni, és ki is tettük. Olivér estére készen küldte el a dolgokat. Ezért hatalmas köszönet és hála, nem sokan vállalnák ezt be. Elég nagy “tűzoltás” volt, de mégis zseniális klip lett, vidám, ám ugyanakkor utal a jelenlegi válsághelyzetre az üres szállodával, unatkozó bárossal. Igazi tragikomédia.”-összegezte a klippel kapcsolatos gondolatait Choeppy.
Kurkó Attila így vallott magazinunknak forgatási élményeiről:
Furcsa volt a forgatás, mivel még nem szerepeltem ilyesmiben. Viszont nagyon jól szórakoztunk végig, és teljesen pozitív emlékként él bennem.Talán a legfurcsább az volt, hogy munkaruhában voltam. A szálloda már sajnos március óta zárva van, és nem kellett eddig hordanom. Jó volt megint együtt dolgozni egy kollégával, még ha nem is a vendéglátásban.”-összegezte Attila a forgatáson szerzett élményeit.
Egy biztos: abszolút megjegyezhető, emlékezetes, sőt egyenesen remek klippet alkottak a srácok, amely nagyon hűen és még annál is szókimondóbban összegzi a magunk mögött hagyott tavalyi esztendőt.
Fotó: Choeppy: 2020 videó – (4) Choeppy – 2020 (Visualizer) – YouTube
Mondd el a véleményed

Jöhet egy kis olvasnivaló? Magyar versek 1.

Szép Ernő versei