50 éve zenélnek együtt a Gördülő Kövek, vagyis a Rolling Stones tagjai, ezért jubileumi ünneplésbe kezdtek a nagy öregek.
Akkor…
…és most
Július 12.-e ünnepi nap volt a rock zene rajongói körében, hiszen a híres nyelvöltögetők fél évszázados működésüket celebrálták, és rajongóiknak is köszönetet mondtak, igen szerény módon. Mick Jagger, akiről azóta slágert is írtak, egy interjúban sikerüket a közönség szeretetével indokolta meg és semmi többel. Elmondta, hogy imádja a koncertek előtt elmérni a közönséget, átvenni tőlük a hangulatot, és ennek birtokában színpadra állni, így az sem zavarja, ha “csupán” néhány ezer embernek kell show-t csinálniuk, vagy épp 1,5 milliónak. (Utóbbi számmal rekordot állítottak fel Rio De Janeiro-ban.) A csapat egy könyv kiadvánnyal is megörvendezteti rajongóit, amelyben exkluzív képanyagok és karrierjük állomásai is szerepelnek.
Az egyik legvitatottabb életmódot olytató együttes tagjai a popkultúra meghatározó jelenségei lettek, megkerülhetetlenek és klasszikusak egyben, az örök kérdés pedig továbbra is megválaszolatlan: Rolling Stones vagy Beatles?

2012.július 13.
Írta: Farkas Clarissa
Írta: Farkas Clarissa
Mondd el a véleményed