A 100% természetes minőségi füstölők kedvezően hatnak a lelki és testi egészségünkre

Hirdetés

A valódi növényi alapanyagokból készült füstölők használata számos jótékony hatással bír: lelkileg, szellemileg és nem utolsó sorban fizikailag is erősít, frissít, és harmóniában tart. Segíti az ellazulást, javítja a koncentráció-képességet, kikapcsol. Sőt a baráti és családi összejöveteleken varázslatos hangulatot teremt. Papp Csilla, a füstölés egyik hazai szakértője részletezi, milyen impulzusok érhetik az embert, ha otthon, nyugodt körülmények között meggyújt egy füstölőt.

A füstölés rendkívül népszerű az őszi-téli időszakban, hiszen ilyenkor az ember többet tartózkodik otthon, és fontos számára a testi és lelki ellazulás. Ezzel a szokással a hangulatunkat is javíthatjuk, ami nem mellékes, hogy ne forduljunk be ezekben a csapadékos, hideg évszakokban.

Hirdetés
– Régebben legfőképpen fertőtlenítő és gyógyító hatása miatt használták, illetve a legtöbb vallásos szertartások során is előtérbe került. A mai napig láthatjuk a katolikus miséken, hogy a tömjén fontos szerepet tölt be. Úgy vélik ugyanis, megerősíti az imádság erejét, és tisztító hatással rendelkezik – kezdte Papp Csilla, aki azt is elárulta, hogy nemcsak a kellemes illatuk miatt érdemes igénybe venni, hanem aromaterápiás hatásuk miatt is.

Hirdetés

– Nagyban befolyásolják az érzelmi állapotot, főleg ebben az egyre borongósabb hónapokban. A nehezebb élethelyzetekben segít jobb közérzetet biztosítani, hiszen az egyik legérzékenyebb érzékszerven, a szagláson keresztül van hatással ránk. Az egyedüli érzékszervünk ugyanis, amely közvetlen kapcsolatban áll az agyunk limbikus rendszerével, vagyis a szagokra, az illatokra az agyunk ösztönösen és szinte rögtön reflektál. Ennek következtében egyértelmű, hogy a füstölés által könnyen ellazíthatjuk testünket, lenyugtathatjuk gondolatainkat, jobban összpontosíthatunk egy adott helyzetre. Ráadásul társas kapcsolatainkra is jótékony hatással bír: romantikus hangulatot varázsolhatunk párunk társaságában, és a családi vacsora során is kellemes légkört teremthetünk – mesélte a szakértő, aki azt is elárulta, nem mindegy, mit füstölünk.

– Manapság már nagyon sok olcsó, szintetikus anyagból készült termékkel találkozhatunk, amelyek nemhogy jó hatással lennének ránk, de még kárt is okozhatnak szervezetünkben. Kaphatók minőségi füstölőpálcák, amelyek – a pár száz forintos, mesterségesen előállított illatanyagokkal átitatott szénpor alapú füstölőkkel szemben – valódi növények porított lényegét tartalmazzák.

A füstölést használhatjuk a terek levegőjének a megtisztítására, felfrissítésére, illatosítására, sőt a mai világban igen népszerű, és sokan a légfertőtlenítés miatt keresik ezeket a termékeket. Imádkozáshoz, meditációhoz és elmélyüléshez is az egyik legkiválóbb választás. Kiegyensúlyozottság, teljesség, harmónia jellemzi, évezredek óta kapocsként működik az égi és a földi világ között.

A FloraSense valódi növényi füstölőszereket nyújt azoknak, akiknek számít a minőség, a biztos forrás és a megbízhatóság.

Mondd el a véleményed

Kiderül Pápai Joci kiket tart a Sztárban Sztár esélyeseinek

Vállalkozók jótékonykodtak a Cseppkő Gyermekotthonban