A 140 éves Magyar Vöröskereszt emlékei a XVI. kerületben

Hirdetés

Különleges kiállításra várják az érdeklődőket a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központba, ahol a 140. évforduló jegyében a Vöröskereszt helyi emlékeire összpontosítanak, és betekintést engednek, hogy a különböző történelmi időszakokban hogyan változott a Vöröskereszt társadalmi tevékenysége, szervezeti formái.

Az elmúlt 140 év alatt a Magyar Vöröskereszt Magyarországon az egyik legszámottevőbb jótékony és karitatív mozgalommá vált, mely jelen volt a legkiemelkedőbb történelmi események során, rendszeresen tevékenykedett az országot sújtó háborúk, környezeti katasztrófák és válságok hatásainak könnyítésében.

Kovács Péter, Budapest XVI. kerületének polgármestere elmondta, hogyan tudnak segíteni a szervezettel együttműködve.

Hirdetés

– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a kerületi önkormányzat régóta támogatja a Vöröskereszt tevékenységét, ráadásul szerződést is kötöttünk velük a hajléktalan ellátás céljából. Az egyik hozzánk tartozó épületet ők használhatják, amiért nekik nem kell fizetniük. Többféle megoldással segítjük a munkájukat, támogatjuk a rendezvényeiket. A legfontosabb feladat, amit itt végeznek, a rászorulók segítése különböző adományokkal, ruhákkal illetve a felvilágosító tevékenység. Például 2020-ban szerveztünk egy olyan programot, amelynek keretein belül gyerekeknek tanította meg a Vöröskereszt az újraélesztést, vagy legalábbis hogyan fogjanak hozzá, ha valaki hirtelen összeesik, és rosszul lesz. A 16. Kerületi önkormányzathoz tartozik egy intézmény, a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ, ahol igyekszünk feldolgozni a kerület és annak előtelepüléseinek történetét, és ebbe beleillik a Vöröskereszt története is, ezért egy kiállítást rendeztünk. A szervezet helyi önkéntesei közül többen lokálpatrióták, és gyűjtögették azokat az információkat, képeket, dokumentumokat, amelyek megtekintése által gazdagabbak lehetünk azokkal az információkkal, milyen a Vöröskereszt élete.

Hirdetés

Buncsik Ildikó, a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet igazgatója elmondta, hogy a 140. évforduló alkalmából a XVI. kerületi szervezet számos történeti információt gyűjtött össze, a kerületi önkéntesek segítségével.

– A Vöröskereszt a világ egyik legrégebben működő civil szervezete. Alapelveink a mai napig érvényesek életünk minden területére, különösen igaz ez a jelenlegi időszakra is. Nagyon érdekes volt érzékelni, hogy ezek az alaptételek hogyan tudnak ennyi időn keresztül napjainkra is hatást gyakorolni. A XVI. kerületi szervezet egy rendkívül jól működő, önkéntes csoportból tevődik össze, a Vöröskereszt keretén belül példamutató módon törődnek a hagyományokkal. Úgy vélem, nagyon lényeges, hogy egy szervezet esetében a tradíció és az innováció összhangban, egymást segítve legyen jelen.

Az érdeklődők február 11-ig tekinthetik meg az egyedi tárlatot, amelynek keretein belül több régi tagsági könyv, igazolvány, plakát, tankönyv, jelvény és számos fénykép gyűlt össze a közelmúltból. Több nagyobb méretű tablót állítottak össze a szervezők a rendelkezésükre álló fotókból és korabeli dokumentumokból az alábbi tematikus bontásban:

– a Magyar Vöröskereszt megalakulása és a két világháború közti tevékenysége

– a kerületrészeket alkotó előd települések vöröskeresztes emlékei

– a XVI. kerület üzemi és lakóterületi vöröskeresztes szervezetek dokumentumai 1950-89 között

– vöröskeresztes munka a rendszerváltást követően

– összegyűjtött tárgyi emlékek

További információ: https://www.facebook.com/helytortenet16

https://www.helytortenet16.hu/

The post A 140 éves Magyar Vöröskereszt emlékei a XVI. kerületben appeared first on Retromuzsika.hu.

Mondd el a véleményed

Fergeteg Party – Zoltán Erika 60. Exkluzív Születésnapi Party

Előítéletek a plasztikai sebészettel kapcsolatban