A 2CELLOS Budapest Arénában lép fel – jegyvásárlás itt

Hirdetés

A 2CELLOS bejelentette utolsó, világkörüli turnéjának első európai állomásait.

A 2CELLOS közös élete 10 évvel ezelőtt kezdődött, azóta 6 stúdióalbum, több milliárdos nézettség, koncertek ikonikus helyszíneken a világ körül és közel 1 millió eladott jegy koncertjeikre.

A Luka Šulić-ból és HAUSER-ből álló duó 2021. szeptember 6-án bejelenti utolsó világkörüli turnéjának első európai állomásait a ténnyel, hogy a 2022-es turné az utolsó turné, amelyet a 2CELLOS formációban vállalnak.

Hirdetés

Őket idézve:

“Ez a turné a csúcspontja mindennek, amit elértünk 2CELLOS formációként. Ez lesz az eddigi legnagyobb show, az eddigieknél nagyobb közönségek részére. Együtt másztunk fel a hegy tetejére, közösen elértünk mindent, amit akartunk és ez a csúcspont. Mindent, amit az elmúlt évtizedben megtanultunk közösen, azt beletesszük ebbe a turnéba! Heves érzelmek, rockos dinamika, megható és érzelmes pillanatok, ezeket fogjuk nyújtani a koncerteken az oda érkezők számára. Most, ezeken a koncerteken mindent odaadunk magunkból, aztán hagyjuk pihenni a 2CELLOS-t. Készen álltok a közös ünneplésre?”

2CELLOS jegyvásárlás

The post A 2CELLOS Budapest Arénában lép fel – jegyvásárlás itt appeared first on Retromuzsika.hu.

Mondd el a véleményed

Ákos Győrben lép fel – jegyvásárlás itt

Október 15-ig tart az Euronics Kuponnapok – érdemes benézni!