A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a hazai zenészek színe java ott hagyott egy darabot a szívéből. Ugyanis az Egy darabot a szívemből című emlékműsoron ebben az évben részben új előadók közreműködésével csendültek fel a mindenki által ismert slágerek.
Az est folyamán a két népszerű, ma már legenda legszebb dalaiból hallhattunk részleteket a FŐNIX élőzenekar kíséretében, Ruff Tamás vezényletével. A még teljesebb hangzás érdekében Máté Péter eredeti zenekarát egy vonós- és fúvós szekció egészítette ki. A műsor szereplői voltak: Bereczki Zoltán,
A két tragikus sorsú felejthetetlen művész dalain keresztül emberi érzések sokaságát szólaltatták meg az előadók. Az est során biztos mindenki talált magának olyat, amivel saját élete kapcsán azonosulni tudott. Szinte érezni lehetett a közönség soraiban az izgalmat, miután Csonka András az est műsorvezetője felkonferálta a mindenki által álompárnak ismert Szinetár-Bereczki duót.
Itt még egy párként, boldogan (2010)
“Nem tudom miért is mentél tőlem el, ami elmúlt nekem ma is kell.
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra a színpadon nem kerülheti el a szerelmet. Ezt bizonyította a tegnap este is. A műsorszámukat követő vastaps is azt jelezte, hogy a kettőjük magánéletében történt sajnálatos szakítás ellenére a közönség ugyanúgy rajong a két népszerű művészért.
Csákó Zsuzsanna 2012.08.18.