Végre lehullt a lepel és fény derült arra, hogy mely dal volt a legnépszerűbb 2015 nyarán. Az idei forró nyár legnagyobb slágere Kis Grófo és Pixa Bulibárója lett a Sláger TV rajongói szerint! Kis Grófo örvendezve reagált a sikerre, továbbá nyári élményeiről, a saját kedvenc slágereiről, szórakozási szokásairól és egy, a családját mostanában érintő nagy változásról is mesélt. A Sláger TV közösségi oldalán szavazást indított annak érdekében, hogy kiderítse: mely sláger volt a legnépszerűbb nyáron a rajongók körében. A megmérettetésben résztvevő dalokat a televízió munkatársai és a szavazók közösen választották ki. Az élen a voksok közel egyharmadát bezsebelve Kis Grófo és Pixa Bulibárója végzett, ezzel elnyerte a 2015. nyár slágere címet! A második helyre Weisz Viktor: Sosem elég egy nyár című dala került, a bronzérem pedig a Children Of Distance – Tegnap láttalak című szerzeményét illeti. „Nagyon szuper érzés, hogy a Bulibárót így szeretik a Sláger TV rajongói, nagyon hálás vagyok érte” – reagált a sikerre Kis Grófo, aki azt is elmondta, hogy a „mulatási” nélkül nem mehet haza egy buliból sem. Kis Grófoék együttműködése egyébként Pixa megkeresésére jött létre, ezt követően a Bulibárót rekord sebességgel készítették el. „Kezdetben nem számítottam rá, hogy a dal ekkora siker lesz, kicsit féltem eltérni a klasszikus mulatós stílustól. Azonban hamar megnyugodhattam, mert sokaknak tetszett, és mára a sláger nézettsége hétmillió felett jár a legnépszerűbb videó megosztó portálon” – tette hozzá az előadó, aki azt is elárulta, hogy mely dalok az ő személyes kedvencei: Grófo például a Wellhello Apuveddmeg és Rakpart című dalait és Majka szerzeményeit is kedveli. Az énekes elmondása szerint számára minden fellépés egy nagy buli, így a nyáron sokat szórakozhatott: a legnagyobb fesztiválokon is közönség elé állt. A magánéletben azonban szívesebben mulat szolidabban, amennyiben ideje engedi. „A jó buli elhatározás kérdése, úgy kell nekiindulni, hogy jól fogod érezni magad. A kellemes társaság, a tehetséges fellépők, a finom ételek-italok egy szuper este elengedhetetlen kellékei. Leggyakrabban a családom, a barátaink és párjaik társaságában szórakozom, de a tombolásnál jobban kedvelem a romantikázást és a lassúzást” – árulta el Grófo, aki a szeretteivel a sok fellépés mellett a nyáron csak pár napot tudott pihenni, de készül majd egy hosszabb téli kikapcsolódásra is. Mindeközben a család életében történt egy igen jelentős esemény is: az idősebb fiú, Lacika óvodás lett – természetesen édesapja nagyon büszke rá.
A Bulibáró lett a nyár slágere
Mondd el a véleményed