A gyémántok osztályozása, avagy mennyire értékes az ékszer?

⚽
Hirdetés

Ránézésre nagyon nehéz megállapítani egy laikusnak, de gyakran még egy szakértőnek is, hogy két ékszer közül melyik az értékesebb. Hiába van több gyémánt az egyikben, nem feltétlenül jelenti azt, hogy értékesebb is, mint a másik.

Hirdetés

Az Ékszerpalota eljegyzési gyűrű kínálata szebbnél szebb darabokat tartalmaz, melyek különféle kialakítással és kövekkel rendelkeznek. A gyűrűk különféle áron kaphatók, melyeket többek közt a bennük lévő kő is befolyásol. A gyémántok minőségét, illetve értékét majdnem teljesen egységesen szerte a világon az úgynevezett 4C módszerrel határozzák meg.

Hirdetés

 

Karát, az első C

 

A karát nem más, mint a gyémánt tömege. Egy karát 0,2 grammnak felel meg. Érthető módon minél nagyobb a gyémánt, annál drágább. Az viszont fontos, hogy nem lineárisan növekszik az ár, hanem exponenciálisan. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy megtudjuk, mennyivel kerül többe egy egykarátos darab egy félkarátosnál, először meg kell szoroznunk kettővel, majd a kapott eredményt újra kettővel.

 

A gyémánt tömegét egy speciális mérleg segítségével is meg tudjuk állapítani. Ha épp nem áll rendelkezésre a mérleg, akkor más módszerekkel is meg tudják tippelni a szakemberek a tömeget. Ezek a módszerek viszonylag pontosak, így megtudhatjuk, hogy mennyire értékes a kő.

 

Tisztaság, azaz clarity, a második C

 

A gyémánton belüli apró tökéletlenségeket zárványnak nevezzük. Ezek szabad szemmel nem láthatók, csak egy tízszeres nagyítású nagyító használatával. Természetesen az igazán tiszta gyémántok értékesebbek társaiknál, vagyis amelyekben minél kevesebb zárvány található.

 

Szín, azaz color, a harmadik C

 

A többség elsősorban az átlátszó, vagyis fehér színű köveket ismeri, azonban a gyémántok színe a fehértől kezdve a barnáig vagy a sárgái terjed. Nyilvánvalóan a fehér színű típusok a legértékesebbek. Ellenben vannak élénk színű kövek is, az úgynevezett “fancy” színű gyémántok, melyek lehetnek pirosak, kékek, zöldek, kanárisárgák és pinkek. Ezek esetében az igazán drágák nagyon élénk színnel rendelkeznek. Így fordulhat elő, hogy egy élénk színű gyémánt akár többszörösen értékesebb lehet, mint egy fehér színű.

 

Csiszolás, a negyedik C

 

A gyémánt csiszolása háromféle kritérium alapján történik, melyek a szimmetria, polírozás, illetve az arányok. A leginkább ismert a kerek briliáns csiszolás, azonban ezen túlmenően vannak egyéb “fancy” csiszolású darabok, melyek szintén igen csak látványos megjelenéssel rendelkeznek.

 

Ötödik és hatodik C

 

Egyre gyakrabban hallani a Certificate-ről és Customerről, vagyis a bizonylatról és vásárlóról, azaz az ötödik és hatodik C-ről. Mindezek kapcsán a legfontosabb tudnivaló, hogy csak megbízható, szakértő helyről vásároljunk. Az IGI, HRD és GIA három olyan független laboratórium, melynek papírját bárhol a világon szó nélkül elfogadják.

Ez a cikk A gyémántok osztályozása, avagy mennyire értékes az ékszer? először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Mondd el a véleményed
⚽

Hasznos tippek az új arany ékszered kiválasztásához

⚽

Máté Péter – Megmondtam