A „képmutató” olyan embert jelöl, aki mást mutat kifelé, mint amit belül gondol vagy érez: jónak, erkölcsösnek, szentnek látszik, miközben a viselkedése vagy szándéka ellentmond annak, amit hirdet. Ide tartozik az is, aki „vizet prédikál és bort iszik”: erkölcsöt, elveket követel másoktól, de ő maga nem tartja be.
Alapjelentés és árnyalatok
Az értelmező szótárak szerint a „képmutató” legalább három fontos jellemzőt foglal magába:
-
bűnt, erkölcstelenséget leplez: jó embernek mutatja magát, de titokban mást tesz;
-
nem őszinte: mást gondol, érez, mint amit kimutat vagy mond;
-
társas helyzetekben „eljátssza” az elvárt szerepet, hogy jó fényben tűnjön fel.
Ezért a „képmutató” mindig negatív értékítélet: nem egyszerűen udvarias vagy diplomatikus, hanem tudatosan másnak mutatja magát, mint amilyen valójában.
Erős, hétköznapi szinonimák
A leggyakrabban használt, köznyelvi szinonimák (nem mindegyik azonos erősségű, de mind a képmutatás valamelyik oldalát emeli ki):
-
álszent – klasszikus, legtipikusabb: vallásos, erkölcsös szerepet játszik, miközben nem él úgy.
-
szemforgató – látványosan, túlzóan „szenteskedik”, sajnáltatja magát vagy erkölcsi pózba vágja magát.
-
szenteskedő – sokat beszél elvekről, „szent” dolgokról, de gyakran csak hatásvadász.
-
alakoskodó – általános: szerepet játszik, másnak adja ki magát.
-
színlelő, tettető, megjátszós – érzelmeket, szándékot játszik el (pl. kedvességet, bűnbánatot).
-
álszenteskedő, kenetes, kenetteljes – különösen vallásos, erkölcsi díszletek között használt, finom, „mézes-mázos” képmutatásra.
Ezek inkább a „lágyabb” képmutatást írják le: amikor valaki erkölcsösnek, jó embernek mutatja magát, de nem feltétlenül gonosz, inkább gyáva, önigazoló vagy önérdekű.
Sötétebb, keményebb szinonimák
Vannak olyan szinonimák, amelyek már nem csak képmutatásról, hanem kifejezetten rosszindulatról, árulásról, alattomosságról is beszélnek:
-
sunyi, alamuszi, alattomos, orv – titokban, hátulról támad, mást mutat, mint amit tesz.
-
álnok, csalárd, fondorlatos – tudatosan becsap, manipulál, kihasznál másokat.
-
gerinctelen, galád, patkány – nagyon erős, durva minősítések, főleg erkölcsileg teljesen vállalhatatlan viselkedésre használják.
-
köpönyegforgató – elveket, oldalt, véleményt gyorsan vált érdekből, miközben mindig azt játssza, hogy „ő a tisztesség”.
Ezeknél már nem csak az zavar, hogy nem őszinte, hanem az is, hogy kifejezetten kárt okoz és közben erkölcsi pózban áll.
Mikor melyiket érdemes használni?
-
Ha főleg az erkölcsi póz, a „szentség-látszat” a gond:
-
„álszent”, „szemforgató”, „szenteskedő”, „álszenteskedő”.
-
-
Ha a nem őszinte, szerepet játszó jelleg a fontos:
-
„képmutató”, „alakoskodó”, „színlelő”, „tettető”, „megjátszós”.
-
-
Ha a rosszindulat, árulás, sunyiság kerül előtérbe:
-
„sunyi”, „álok”, „alattomos”, „csalárd”, „fondorlatos”, „köpönyegforgató”.
-
Stílus szempontjából:
-
semleges / irodalmi: képmutató, álszent, alakoskodó, szemforgató;
-
köznyelvi: megjátszós, sunyi, alamuszi;
-
nagyon durva, minősítő: patkány, gerinctelen, galád – ezeket óvatosan érdemes használni.
Képmutatás a mindennapi életben
Tipikus, képmutató helyzetek, ahol ezek a szavak előkerülnek:
-
„erkölcsi rendőr” típusú ember, aki másokat megszégyenít, de ő maga titokban ugyanazt teszi vagy rosszabbat;
-
felszínen „segítőkész”, valójában hírből, bizalomból élő pletykafészek;
-
politikai, vallási vagy erkölcsi jelszavak mögé bújt önérdek: amit mond, szép, amit tesz, ellentétes.
Irodalomban Arany János A kép-mutogató című balladája vagy Móra, Mikszáth több alakja is ezt a típust mutatja meg: tisztes, „úri” látszat mögött kíméletlen önzés áll.