A magyar költészet 30 legszebb verse

Hirdetés

A port.hu 2013-ban a Költészet Napja alkalmából az eddigi tapasztalatokat összegezve felsorolta az általunk legszebbnek tartott 30 magyar verset.

“A válogatásban, mint minden lista esetében, természetesen elsősorban szubjektív szempontok játszottak közre, másrészt igyekeztünk azokat a verseket összegyűjteni, amelyek az elmúlt években rendszeresen visszatérő darabjai voltak az olvasói közvélemény-kutatásoknak, közönségszavazásoknak és más irodalmi toplistáknak. A lista természetesen nem teljes, hiszen nem is lehet az. Költészetünk ugyanis olyan rendkívüli versekben bővelkedő, gazdag anyag, hogy szükségszerűen rengeteg nagyszerű költő és megszámlálhatatlan kiváló vers maradt ki a válogatásból. Célunk az volt, hogy a lista a magyar líra sokféle stílusirányzatát megmutassa.” – tették hozzá az összeállításhoz.

A válogatásban főként befejezett életművek szerzői szerepelnek egy-egy szerintünk fontos, kiemelkedő, a költő világát reprezentáló, emblematikus költeménnyel.

Hirdetés

Mindössze három olyan, ma is élő, kortárs szerző versei kaptak helyet, akik művészetükkel már úgymond kanonizálódtak és beépültek az irodalmi köztudatba, illetve egyedül József Attila az a kivételezett alkotó, aki két verssel keretezi válogatásunkat, lévén az ő születésnapját ünnepeljük.

A magyar költészet legszebb versei – TOP 30

Kertben és a Vén cigány

Sirály és Nihil

The post A magyar költészet 30 legszebb verse appeared first on Meglepetesvers.hu.

Mondd el a véleményed

Október 23. üzletek nyitva tartás 2021-ben

Áprily Lajos: Didergés a tavaszban