A rendőrség figyelmeztett: megoldás az “unokázós” trükkre

Hirdetés
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségére is számít.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság nyomozást indított lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2016. január 23-án a délutáni órákban egy idős gyöngyössolymosi nőt felhívott telefonon és az unokájaként mutatkozott be.

A férfi az idős asszonyt megtévesztve elmondta, hogy sürgősen pénzre van szüksége, mert bajba került és odaküldi egy ismerősét, aki elviszi neki a pénzt.

Percekkel később megjelent a nő otthonánál egy férfi, akinek át is adta az otthon lévő készpénzét.

Hirdetés

A sértett ezután felhívta az unokáját, hogy átadta a pénzt, de ő természetesen nem tudott az ügyletről.

Az Egri Rendőrkapitányságon 2016. január 24-én tett bejelentést egy helyi férfi, akinek édesanyja sérelmére hasonló módszerrel követtek el bűncselekményt még 2016. január 12-én. Az eset kapcsán szintén lopás bűncselekmény gyanúja miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen.

Egy füzesabonyi idős asszony is bejelentést tett, miszerint 2016. január 24-én este otthonában telefonon felhívta egy férfi, aki azt állította magáról, hogy az unokája és pénzre lenne szüksége. A 75 éves nő gyanakodni kezdett és több kérdést tett fel az állítólagos unokájának, aki erre megszakította a beszélgetést.

Kérjük a lakosságot, hogy az ilyen bűncselekmények elkerülése, megelőzése érdekében hívják fel hozzátartozóik, közvetlen lakókörnyezetük figyelmét a rendőrség tanácsaira:

Azonnal ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát, ezért vegyék fel a kapcsolatot unokájukkal!

Legyenek óvatosak és ne bízzanak meg a váratlanul jelentkező idegenekben, akár telefonon, akár személyesen keresik meg Önöket, továbbá ne adjanak nekik pénzt vagy más értéket!

Ne feledkezzenek el a korábbi, hagyományos módszerekről sem, mely esetekben az ismeretlen személyek közműszolgáltatók, segélyszervezetek, hatóságok nevével élnek vissza és így jutnak be illetéktelenül otthonaikba!

Kérjük továbbá, hogy segítsék a rendőrök munkáját azzal, hogy amennyiben tudomásukra jut a már említett jogsértés esetleg sérelmükre elkövették, tegyenek haladéktalanul bejelentést az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve névtelenségük megőrzése mellett a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16 óráig, p: 8-13 óráig).

Mondd el a véleményed

Singh Viki és az Eurovízió

A Bëlga hamarosan új ruhában fetreng a színpadon