A Robotlány 13 pontja

Hirdetés

A Robotlány 13 pontja

 1.jpg

A 22 éves Réka autóbalesetet szenvedett barátaival, egy fesztiválról hazafelé jövet. Az élete száznyolcvan fokos fordulatot vett, teljesen megváltoztatta gondolkodásmódját, amikor ennek következtében elvesztette a bal lábát, melynek helyén ma már szép, hordható protézis van. A sérült emberek népszerűsítésére, helyzetük elfogadására adta a fejét, protézis dizájnokat tervez, blogot is vezet (robotlany.blog.hu) ahol megosztja gondolatait a világgal, ezzel is segítve másokon.

Hirdetés

 

– Hogy történt a baleset, mit csinálnál másképpen, ha azt a napot visszaforgathatnád?

– A baleset körülményeit nem taglalnám, mert a blogon jó pár bejegyzésben kifejtettem már, helyette inkább azt írnám le, hogy azóta kismilliószor átfutott az agyamon az a gondolat, hogy mi lenne, ha mindez nem történt volna meg… A sok kínt és fájdalmat nyilván nem kívánom vissza, de mérlegre téve a pro-kat és kontra-kat, nem csinálnék semmit sem máshogy sem azon a napon, sem a rehabilitációs időszakban. Hiszem, hogy minden rendeltetésszerűen történik, és ha ez a sorsom, hát büszkén vállalom.

 

– Milyen gondolataid voltak, amikor a kórházi ágyon felébredve észrevetted, hogy elvesztetted a bal lábadat?

 

– Butaság lenne tagadni a könnyeket, mert voltak szép számmal. De ezt leszámítva, nagyon boldog voltam, hogy életben maradtam. Még viccelődtem is az orvosokkal, hogy legalább nem kell majd zoknit pároztatnom, amolyan keserédes hangulatot sikerült okoznom az intenzíven, ahol együtt sírtunk és nevettünk a csapattal. Ott döntöttem el, hogy figyelmemet a „mostra” irányítom, először legyek túl a csöveken és a szurikon, apránként haladjak előre, aztán úgyis lesz valahogy később, mert eddig is mindent megoldottam. Ezután sem lesz másképp.

 

– Kik segítettek a trauma feldolgozásában, a rehabilitációdban, mit tartasz a legjobb módszernek?

 

– A baleset alatt mentő angyalként érkezett hozzám egy civil mentős pár és egy civil orvos, akik segítettek életben tartani engem, egy csodálatos szakértelemmel megáldott orvos operált, egy remek ápolócsapat őrködött a sebeim felett a Hatvani Kórházban. Később átkerültem Budakeszire, ahol elkezdődött a rehabilitációm, a lehető legjobb szakemberekkel. Leírhatatlan hálával tartozom továbbra is az orvosoknak, az ápolóknak, a műszerészeknek, a gyógytornászoknak, a pszichológusoknak és a kórház lelkészeiknek. Az, hogy egy év alatt ilyen jól elsajátítottam a protézis viselést, mind az ő tudásuk és szeretetük eredménye. Emellett a hitem tartott meg a kemény próbák alatt, úgy látom, az Istenbe vetett hit nélkül, egymagam elvesztem volna, vagy félúton sem tartanék.

 

– Jársz-e hasonló sorstársakhoz ezzel segítve őket felépülésükben?

 

– Igen, de ezzel nem csak én vagyok így, megannyi sorstársammal becsületbeli kötelességünknek érezzük azt, hogy a friss amputáltakat személyesen meglátogassuk és utat mutassunk a most még ködös jövő elérésében. Eddig ez a rendszer rendkívül hatékonyan működik, és számomra az az igazi motiváció, amikor meglátom az elkeseredett ember szemében újra a csillogást. Csodálatos érzés! Minden ilyen beszélgetés után túlcsorduló örömmel megyek haza.
2.jpg

– A rehabilitációdat követően elkezdtél nyilvános blogot írni. Mi a célod vele?

 

– Fél évig naplót vezettem a baleset után, aztán rájöttem, hogy valakinek hasonló helyzetben hasznosak lehetnek a leírt információk, ezért belefogtam a blog írásba. Kicsit félve indult az egész, hisz nem tudtam, milyen reakciókat váltok ki, egyáltalán lesz-e valaki, akit érdekelnek az írásaim… Aztán, hipp-hopp, beindult. Komoly felelősség is nehezedik a vállamra egy-egy bejegyzésnél, vagy interjúnál, mert amellett, hogy mindig a legőszintébb gondolatokat akarom megosztani, sokszor nem tudom kihagyni belőle a fájdalmat vagy a nehézségeket, de ugyanakkor szeretnék inspirációt, és útmutatást is adni a sérülteknek. Mindig a realitás keretein belül kell maradnom az írásaimmal, mert sokan ezt tekinthetik majd a későbbiekben referenciának az ő rehabilitációjuk alatt. Még hozzá kell szoknom a nyilvánossághoz, hisz senki sem úgy születik, hogy tökéletes interjúkat ad, de igyekszem minden újabb kihívással folyamatosan fejlődni.

 

– Olvastam fantom fájásaidról, amik hónapokon keresztül kísértek. Még ma is vannak? Milyen kezelési módszerrel esetleg gyógytornával tudod kezelni vagy enyhíteni fájdalmaid, ha jelentkezik esetleg újra?

 

– A fantomjaim ma már hozzám nőttek, mondhatni, minden percben velem vannak. A tünetek enyhítésére tucatnyi lehetőség van, amit anno a rehabon tanítottak nekem. Az én megoldásom az, hogy elfogadtam a bal lábam hiányát, és már nem idegeskedek azon, hogy nincs ott és mégis fáj. A figyelmemet más dolgokra irányítom, és ha mégis nagyon erős fájások jönnének, picit megpihenek, vagy veszek egy jó forró fürdőt.
4.jpg

– Traumás fordulópontja volt életednek megjeleni a nyilvánosság előtt új lábbal, történt-e kedves történet ezzel kapcsolatban Veled?

– Rengeteg ilyen helyzet volt azóta, és mindig rácsodálkoztam a gyermeki nyitottságra, ahogy egy hatéves kisgyerek felfogásban messze lekörözi a befásult felnőtt gondolkodásmódját. A kis pöttöm odajön hozzám, simogatja a fém lábam, és nem fél megkérdezni, hogy mi történt, miért ilyen a lábam, milyen érzés benne menni. Az átlag felnőtt ehelyett bámul, fintorog, vagy elfordítja a fejét. Szerintem nagyon sokat tanulhatnánk a gyerekektől.

 

– 1 év telt el 2014 július 20 óta, hogy tudtad levetkőzni félelmeid, hogy fel tudj venni egy mini ruhát és így iskolába elindulni? Pszichológus vagy életvezetési tanácsadó esetleg barátaid, családod segítettek neked a gyógyulás a rehabilitáció útján?

– Nemrég ünnepeltem a barátaimmal az első újjászületési évfordulóm kinn, a Velencei-tó mólóján. Az, hogy idáig eljutottam, minden olyan általam szeretett embernek a segítsége, akik mindig jókor voltak jó helyen. Megtanultam a számomra igazán fontos embereket értékelni, és kizárni az életemből a rám negatív hatással lévőket. Szeretném, ha a környezet úgy tudna engem elfogadni, ahogy vagyok, mindenféle álarc és színjáték nélkül. Nagyapám volt az az erős ember, aki soha nem panaszkodott, és mindig meg volt békélve az élettel, csendes nyugalommal és beletörődéssel fogadta be a változásokat. Talán tőle leshettem el azt a technikát, hogy inkább a szép dolgokra fókuszáljak az életben.
3.jpg

– Nagyon szép, nőies, elegáns darabot viselsz ahhoz képest, amit eddig fotóriporteri munkám alatt láttam az elmúlt 20 évben azok masszív, egybeöntött, kellemetlen és nem esztétikus nehéz darabok voltak. Hogy jutottál hozzá, milyen könnyen, támogatást kaptál-e rá és mit tapasztaltál milyenek voltak veled a segítők, orvosok, a kiszolgálás? Kaptál-e megfelelő információt a rehabilitációról, a szociális támogatásokról, ami Téged érinthet? Változtatnál-e valamin?

 

– A mostani lábamhoz, ahogy az eddigiekhez is, a TB segítségével jutottam. Panaszra nincs okom, amire eddig szükségem volt, vagy kérelmeztem, mindig megkaptam. Az én szememben jelesre vizsgázott az egészségügy. Az amputáció után már egy pár héttel elkezdhettem a felépülést, és minden körülmény illetve szakember ott volt, hogy segítsen.  Az első protézis használatával ismét erőre kaptam, picit enyhültek a fájások, és rohamtempóban fejlődött a járásképem. Több, a támogatásokban jártas kórházi dolgozó és révész keresett meg és készségesen elmagyarázták a kedvezményeket és rokkant támogatásokat. Rendkívül figyelmesek!

 

– Szerinted Magyarországon miért van olyan kevés fogyatékossággal élőket foglalkoztató divatbemutató, ha ugyanolyan szép modelljeink vannak, mint az egészségesek közt. Tervezel-e valami nagy áttörést?

 

– Nem titkolt vágyam, hogy ebben az irányban induljon el a karrierem. Szeretnék résztvevőként, majd a későbbiekben hasonló események megálmodójaként is megjelenni egy ilyen rendezvényen. Sajnos úgy látom, hogy nagyon kevés cikk és forrás szól a sérültek helyzetéről, amin lenne mit változtatni. Én például bevezetném, hogy az iskolában folyamatosan hívjanak kerekesszékeseket, siketeket, vakokat, hogy a gyerek ne később, 50 évesen lásson ilyet először, amikor már nehezebben fogadja be ezeket az impulzusokat. Vagy szívesen látnék a TV-ben mozgássérült műsorvezetőt. Persze ehhez az szükséges, hogy először akadálymentesítsenek mindent útvonalat.

 

– Választasz-e valami sportot hogy fitt legyél és szép maradj? Van akadálymentes sportolási lehetőség lakhelyeden?

 

– Rendszeresen tornázom otthon, és nagyon odafigyelek a súlyomra. Már egy plusz 3-4 kiló hízás is nehezítheti a protézis viselését, ezért amellett, hogy rengeteget eszek, vele egyenlő arányban mozgok is. Elsősorban kondicionálás és futás szerepelnek a terveim közt, de nyitott vagyok más sportokra is, amit combamputáltként űzhetek, protézisben. Még nem tudom, mik a lehetőségeim, de nem vetek el semmit.
5.jpg

– Mennyire akadálymentes számodra Magyarország? Min változtatnál elsőként, ami a hétköznapi létfontosságú életedhez kellene és nálatok nem adatot meg?

– Elsősorban a tömegközlekedési járműket kellene korszerűsíteni az ország minden pontján. A lépcső egy combamputáltnak, de még egy egyszerűbben sérültnek is hatalmas bosszúságot jelent. A kerekesszékesekről nem is beszélve, akik valóban nagyon le vannak korlátozva a közlekedésben.

 

– Sok fogyatékossággal élő sorstárs, ha egészségesből válik rokkanttá, akkor teljesen átértékeli az életét és szinte mindent újra tervez, olyan mintha újraszületne és még egy esélyt kapott volna az élettől. Nálad hogy történt, mit csinálsz másképp és mik az életcéljaid?

 

– Engem egy fő cél motivál, mióta közel kerültem a véghez: úgy élni meg a most pillanatát, mintha az lenne az utolsó. Valami hasznosat alkotni a társadalom számára, egyúttal segíteni a nehezebb sorsúakon. Mindezt hátsó szándék, vagy érdek nélkül. Szeretettel.

 

– Mi az Álom munkahely számodra, amit megvalósítanál? Szükséged van-e hozzá szakmai vagy más segítségre a megvalósításához?

 

– Vezető típusnak tartom magam, aki szereti a saját elképzeléseit megvalósítani. A céljaim listáján első helyen szerepel egy saját tervező stúdió létrehozása. És már meg is született a fejemben, hogy minden négyzetméterét akadály mentesíteni fogom.

 

– Sorolj fel 13 olyan Gondolatot, amivel utat mutatnál másoknak.

 

  1. Tanuld meg megbecsülni az életet! Ne akkor siránkozz, amikor már valamit elvesztettél. Gondolkodj előre.
  2. Mosolyogj sokat, fejezd ki a szeretteidnek a legmélyebb érzéseid is.
  3. Előítéletek nélküli tisztelet mindenkinek. Csak akkor rúgható fel a szabály, ha valaki visszaél a bizalmaddal.
  4. Foglalkozz többet a lelkeddel. A belső harmónia hiánya nagy bajokhoz vezet.
  5. Ne csinálj feleslegesen problémát magadnak azzal, hogy a múlt negatívumain töprengsz. Most itt vagy, és nem a múltban.
  6. Az sem jobb megoldás, ha azon izgulsz, hogy mi fog később történni a jövőben, ismét csak magadnak ártasz. Azt a bajt majd úgyis a Te jövőbeli éned megoldja.
  7. Csak azoknak add meg a feltétlen szereteted, akik méltóak rá. Ne fuss olyan szekér után, ami nem vesz fel.
  8. Minden nap keress egy természet közeli helyet, ahova egy csendes pihenő erejéig ki tudsz kapcsolni.
  9. Érezd a munka szeretetét.
  10. Keress olyan pontot az életedben, ami hitet ad neked. Máshogy nem lehet.
  11. Éld mindennapjaid produktívan! A hasznos időtöltés minden fizikai betegségre, lelki problémára pozitívan hat.
  12. Tanulj meg sírni. Ha nem adod ki magadból a fájdalmat, az csak gyűlni fog, amíg ki nem pukkad.
  13. Légy újra gyerek! Csodálkozz rá újra a világ szépségeire és változatosságára. Nyíltság és őszinteség!

 Köszönöm szépen a riportot.

Munkáidhoz, életedhez kitartást és sok csodát kívánok.

Cikk író:

Napsugár Anna

Mondd el a véleményed

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. Részletek

Egy EU-s tövény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookikat használ. Ha ezzel nem értessz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookik tárolását!

Zár