A siker titkai kerülnek terítékre szeptember 20-án a BeeCorp Studio rendezvényén

Hirdetés

Idén első alkalommal, 2024. szeptember 20-án, pénteken rendezik a Fókuszban a siker konferenciát, amely kiemelt pódiumbeszélgetésekkel, ismert személyekkel és vállalkozókkal együtt 8 témát bontanak ki az egész napos rendezvényen. A Lurdy Rendezvényközpont ad otthont az eseménynek, ahol a lélek egészsége, a tudatos tervezés és a motiváció is helyet kapott a kiemelt témák között.

A siker és a sikertelenség is okozhat komoly károkat

Mindannyian éreztünk már csalódottságot az életünk során, a sorozatos – megoldatlan szomorú helyzetek károsak tudnak lenni, ha nincs megfelelő támaszunk. De ugyanez igaz a sikerre, hiszen a hirtelen jött ismertség, a nyakunkba szakadt siker is lehet nehezen feldolgozható. Bármilyen életszakaszban is járunk, ezen a rendezvényen biztosan találunk olyan témát, ami megérint és számtalan értékes gondolatot, amiből töltekezhetünk.

Hirdetés

Egy nap, nyolc beszélgetés és 17 egyedülálló emberi történet

A “Fókuszban a siker” olyan emberi történeteket dolgoz fel, ami bárkivel megtörténhet. Munkahely elvesztése, válás, kényszerhelyzetek, betegség amikkel nap, mint nap küzdünk. A rendezvény vendégei abban mások, hogy a maguk motivációjával képesek voltak felül emelkedni és kilábalni a legrosszabb helyzetekből is. Kialakították a stratégiájukat és sikerre vitték a céljukat. Bárkinek sikerülhet, inspirálódva a történetükből.

Egymagad is képes vagy megváltani a világot

Ezzel a szemlélettel már 10 éve építi a cégcsoportját a főszervező Szabó Bianka Anna, a BeeCorp Studio ügyvezető tulajdonosa. Számtalan ismert cég és személyes márka építése mögött megtanulta, hogy motiváció és egészséges mindset nélkül szinte lehetetlen fejlődni. A mindset-ünk döntően befolyásolja a viselkedésünket, a viselkedésünk pedig az elért eredményeinket. A mindset tanulható és ez a legfontosabb.

“A VIWA márka tulajdonosa – Kaszás Attila – is velünk lesz: egy hazai sportrendezvényen debütált és ma már több, mint 10 ország kedvenc vitaminvize, valamint Spanyolországban az “Év terméke” lett bekerülve a spanyol bolthálózatokba.” – mesélt nekünk a főszervező.

Ha elakadtál, ott a helyed

Az extra motivációra mindenkinek szüksége van. Kendőzetlenül, őszintén hallhatsz sikerekről, buktatókról, valódi emberi történetekről a Fókuszban a siker pódiumbeszélgetéseiben. Köztünk biztosan nem leszel egyedül, az értékes gondolatokat pedig be fogod tudni építeni a mindennapjaidba, hogy legközelebb te is a színpadon mesélhess a megélt sikereidről 

Esemény:

https://www.facebook.com/events/790511779927105/?ref=newsfeed

További információ, jegyvásárlás:

https://fesztival.beecorpstudio.hu/

Ez a cikk A siker titkai kerülnek terítékre szeptember 20-án a BeeCorp Studio rendezvényén először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Mondd el a véleményed

Napi Mázli nyerőszámok friss – íme a 2024. szeptember 11-ei sorsolás nyertes számai

Csütörtök este élőben válaszol a srác, akinek musical folyik az ereiben…