Kevés olyan művész született a magyar könnyűzene történetében, aki ennyire egybeforrt volna a szerelem szavával, mint Szécsi Pál. Bár élete mindössze harminc évet ölelt fel, dalai és sorsa évtizedek óta élnek tovább a rajongók emlékezetében.
Egy elárvult kisfiúból bálvány
Szécsi Pál 1944 márciusában született Budapesten, gyerekkora azonban messze volt az idilltől: édesapját a háború végén veszítette el, édesanyja pedig később külföldre távozott, így nevelőszülőkhöz, majd állami gondozásba került. Ez a gyökértelenség, az állandó szeretethiány mély nyomot hagyott benne, és későbbi, erősen érzelmes, vágyakozó személyiségét is magyarázza.
Fiatalon dolgozni kényszerült, előbb segédmunkásként, később férfimanökenként tűnt fel, sármos megjelenése hamar kifutóra vitte. Egy szilveszteri divatbemutatón a budapesti Gellért Szállóban először énekelt közönség előtt, és olyan hatást tett a hallgatókra, hogy énektanárhoz irányították – ez lett legendássá váló pályafutásának igazi kezdete.
A táncdalfesztivál csillaga
1967-ben a salgótarjáni amatőr verseny megnyerése, majd a Táncdalfesztiválon a Csak egy tánc volt című dal második helyezése egy csapásra országos ismertséget hozott számára. Bársonyos, meleg hangja, elegáns színpadi mozgása, és kissé kisfiús, mégis férfias megjelenése miatt rövid időn belül a nők bálványa lett, miközben a szakma is a korszak egyik legtehetségesebb előadójának tartotta.
A következő években szinte futószalagon születtek slágerei: a Szeretni bolondulásig, az Egy szál harangvirág, a Két összeillő ember, a Kósza szél vagy a Boldogság olyan dalok, amelyek ma is gyakran felhangzanak rádiókban, nosztalgiakoncerteken, családi összejöveteleken. Ezekben a számokban a szerelem nemcsak témaként, hanem életprogramként jelenik meg: a feltétlen odaadás, az idealizált érzelmek és a mély, gyakran fájdalmas vágyakozás hangja szólal meg bennük.
A szerelem, amely nem gyógyított
Magánéletében azonban kevesebb boldogság jutott neki, mint amennyit dalaiban ígért. Első nagy szerelme a lengyel manöken, Hase Maria Grażyna volt, akivel fiatalon házasságot kötött, majd Lengyelországba költözött, ám kapcsolatuk hamar tönkrement, és Szécsi visszatért Magyarországra. Későbbi, legendássá vált szerelme Domján Edit színművésznőhöz fűzte, akinek öngyilkossága 1972-ben mélyen megrendítette; a veszteséget sosem tudta igazán feldolgozni.
Külső sikerei ellenére egyre súlyosabb lelki terheket hordozott: az elhagyatottság, a megfelelési kényszer, a magány és a szerelmi kudarcok egymásra rakódtak. Több öngyilkossági kísérlet után 1974. április 30-án vetett véget életének, mindössze harmincévesen; halálhíre az egész országot sokkolta, temetésén tömegek vettek részt.
Örök jelenlét a dalokban
Bár életműve az idő rövidsége miatt viszonylag szűk, hatása annál erősebb: a 70-es évek elején megjelent nagylemezek, kislemezek és válogatások ma is keresettek, dalai rendszeresen felbukkannak filmekben, színházi előadásokban, emlékkoncerteken. Énekstílusa, levegővétele, frázisai azonnal felismerhetők, és sokak számára ő testesíti meg a „régi szép idők” romantikus férfiideálját.
Azóta több könyv, színpadi darab és televíziós műsor idézte fel életét, szerelmeit, tragédiáját, emlékére díjat is alapítottak, és emléktábla őrzi nevét egykori budapesti otthona helyén. A mai fiatalabb generációk is gyakran rajta keresztül ismerik meg szüleik, nagyszüleik világát – egy korszakot, amelyben a szerelemről egyszerre szóltak nagy gesztusok és halk, sebezhető vallomások.
Miért „a szerelem szerelmese”?
Szécsi Pál dalainak túlnyomó többsége a szerelem különböző arcait énekli meg: a fellobbanó szenvedélyt, a hűséget, a sóvárgást, a szakítás utáni fájdalmat. Miközben a színpadon a magabiztos, elegáns, mosolygó férfit látta a közönség, belül egy elhagyatott, szeretetet kereső ember vívódott, aki talán mindenkinél jobban akarta, hogy „sikerüljön” a szerelem – ezért is hatnak ennyire őszintének és időtállónak a felvételei.
Ma, amikor neve mellé gyakran ilyen jelzők kerülnek: „mítosz”, „kultusz”, „legendás táncdalénekes”, a legpontosabb mégis talán az, hogy a szerelem szerelmese volt. Nemcsak énekelt róla: az egész életét tette fel rá – minden szépségével és tragédiájával együtt.