A tékozló fiú példázata az egyik legismertebb bibliai történet a megbocsátásról, az újrakezdésről és az isteni irgalom mélységéről. Ma is érvényes választ ad arra, mi történik, amikor az ember mindent „szabadságra” tesz fel, majd rádöbben, hogy igazán csak otthon, szeretetben lehet szabad.
A történet rövid áttekintése
A történetet Lukács evangéliuma 15. fejezete meséli el: egy embernek két fia van, a fiatalabb kikéri az örökség rá eső részét, majd elmegy egy távoli vidékre, ahol kicsapongó életre és élvezetekre költi mindenét. Amikor kitör az éhínség, teljes nyomorba jut, disznókat legeltet, és rádöbben, hogy még szolgaként is jobb dolga lenne az apja házában, ezért elhatározza, hogy bűnbánó szívvel hazatér.
Az atya irgalma és az idősebb fiú
A fiú hazafelé tart, de az atya már messziről megpillantja, elé fut, megöleli, ruhát, gyűrűt, sarut ad neki, és nagy lakomát rendez visszatérése örömére. Ez az atya alakja a keresztény értelmezésben az irgalmas Istent jelképezi, aki nem a múlt bűneit hánytorgatja, hanem az embert gyermekként, nem pedig béresként fogadja vissza.
A történet másik kulcsszereplője az idősebb fiú, aki mindvégig otthon maradt, hűségesen dolgozott, mégsem tud örülni testvére hazatérésének, sőt igazságtalannak érzi az atya bőkezűségét. Benne az a veszély jelenik meg, amikor valaki külsőleg „rendben van”, de belül irigység, keserűség, ítélkezés, és a „megérdemeltem” logikája uralkodik, szembeállítva a kegyelemmel.
Aktuális üzenet: szabadság, mélypont, hazatalálás
A tékozló fiú sok mai élethelyzet tükre: amikor valaki hirtelen szabadságot, önmegvalósítást keres, elfordul a hitétől, családjától vagy korábbi értékeitől, majd egy ponton megtapasztalja a „belső éhínséget”, hogy a külső sikerek és élvezetek nem adnak tartós otthonérzetet. A történet mégsem a bukásról, hanem a hazatérésről szól: arról, hogy a bűnbánat nem önsajnálat, hanem irányváltás, és a legmélyebb válságban is van visszaút egy olyan szeretethez, amely erősebb a szégyennél.