Ábrányi Emil: A legkedvesebbnek

Hirdetés

Ábrányi Emil: A legkedvesebbnek

Annyi szirma nincsen a virágnak,
Annyi gyöngye nincsen a világnak,
Mint ahányszor nevedet megáldom,
Viruló virágom,
Édes birodalmam, ragyogó világom!

Emberek közt elhagyatva álltam,
Egy nyájas szót, annyit sem találtam;
Kezet akkor nyujtottál te nékem,
Drága kedvességem,
Szép, magányos csillag gyászos, komor égen!

Hirdetés

És azóta hű társam te voltál,
Dús lelkeddel én hozzám hajoltál,
Életemnek hajnalává lettél;
Szépet szebbé tettél,
Örömöt fokoztál, rosszat elfeledtél.

Csak nálad van hűség, állandóság,
Te nemes szív, te igazi jóság!
Ó de könnyü irgalmasnak lenned,
Mást is jóvá tenned,
Hiszen egy őrangyal lakozik te benned!

Szíved csak az én szivemre vágyott,
És az volt az összes hiuságod,
Hogy megőrizd boldog pillantásom, –
Hogy a mindig máson
Rágódó irigység: mosolyogni lásson!

Nem tudnálak meghálálni téged,
Hogyha folyvást áldanám hűséged,
Hogyha versem csak terólad szólna,
Csak téged dalolna,
Minden kicsi percem egy imádság volna!

Köszönjük, hogy elolvastad Ábrányi Emil költeményét.

Mi a véleményed A legkedvesebbnek versről?

Írd meg kommentbe!

The post Ábrányi Emil: A legkedvesebbnek appeared first on Meglepetesvers.hu.

Mondd el a véleményed

Weöres Sándor: Tájkép

Tóth Árpád: Meddő órán