Adventi koszorú története, eredete

Hirdetés

Adventi koszorú története, eredete. Íme az összeállításunk.

A valódi adventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Az adventi koszorú ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el.

Adventi koszorú története

Úgy kezdődött, hogy egy protestáns lelkész, Johann Heinrich Wichern az általa megalapított az első gyermekotthonban Hamburgban naponta istentiszteletet tartott az ott élő kisgyermekeknek. 1838-ban a ház egyik termébe hatalmas csillárt készíttetett fából, és minden mise alkalmával egy-egy gyertyát tűzött rá. Más otthonok is átvették a szokást, s évről évre egyre szebb csillárkoszorúk születtek. 1860-ban Berlin-Tegelben született meg a gondolat, hogy fonott fenyőkoszorúval helyettesítsék a fakarikát, és a 24 gyertya helyett csak négyet tettek rá, amelyek a négy adventi vasárnapot jelképezték.

Minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtottak meg.

Hirdetés

Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín.

A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon.

András napjához legközelebb eső vasárnap és december 25-e közötti négy hetes időszak advent ünnepe. Az első adventi koszorút 1860-ban egy hamburgi lelkész készítette. Egy óriási fenyőkoszorút függesztett a plafonra és 24 gyertyát tett rá, utalva ezzel az ünnep valamennyi napjára.

A népszokás szerint koszorút kötöttek a nyári napforduló napján is, amikor legrövidebb az éjszaka, vagyis június 24-én Keresztelő Szent János, vagy a hagyományos hazai megnevezés szerint Szent Iván napján: virágokból, aratás befejeztével kalászos szalmából, szüret végeztével szőlőből. E nagy múltú szokások mellé a múlt század második felében került az adventi koszorú hagyománya.

Az adventi koszorút az észak-német területeken, főleg protestáns környezetben készítették századunk elején, majd Ausztriában is népszerűvé vált, a katolikus lakosság körében is. Magyarországon főleg a második világháborút követő időben vált szokásossá, templomokban, középületekben, otthonokban adventi koszorút a csillárra függeszteni.

Ez a szokás idővel annyiban módosult, hogy a gyertyák száma négyre, az adventi vasárnapok számára csökkent. A rajta lévő gyertyák a karácsony előtti vasárnapok liturgikus színeiben jelennek meg a hagyománytisztelőknél. Az adventi koszorú mai is az ünnep nélkülözhetetlen szimbóluma, melynek rengeteg változata létezik.

Köszönjük, hogy megnézted Adventi koszorú története, eredete anyagunkat.

The post Adventi koszorú története, eredete appeared first on Karácsony 2021.

Mondd el a véleményed

Komplex kvízkérdések VILLÁMKVÍZ 1. rész

Készíts adventi koszorút – íme a legfontosabb kellékek