Az Elbocsátó, szép üzenet Ady egyik leghíresebb, egyben legkegyetlenebb szerelmes–szakítóverse, amelyben végleg leszámol első nagy szerelmével, Brüll Adéllal, azaz Lédával. A vers egy tényleges kapcsolat, a Léda-szerelem tíz évig húzódó, viharos történetének lezárása: Ady nemcsak elbúcsúzik, hanem visszamenőleg is megkérdőjelezi, sőt megtagadja korábbi szerelmét.
Keletkezés, életrajzi háttér
A Léda-kapcsolat 1903-tól 1912-ig tartott, állandó szakításokkal és kibékülésekkel, féltékenységi jelenetekkel, anyagi és erkölcsi konfliktusokkal. Léda idősebb, műveltebb, gazdagabb asszony volt, Ady pedig az induló, majd egyre híresebb költő – kapcsolatukat a kor erkölcsei és a saját személyiségük is folyamatosan feszítette.
1912 tavaszára a viszony végképp válságba jutott; ekkor születik meg az Elbocsátó, szép üzenet, amely a Nyugat 1912. március 16-i számában jelent meg, és az irodalomtörténet az egyik „legdurvább szakító levélnek” tartja. Sok beszámoló szerint Ady egy konkrét, heves veszekedés után, mintegy „ajándékkártya helyett” írta meg, hogy végre lezárja a játszmát.
A cím és a beszédhelyzet
A cím két kulcsszava már kijelöli a vers hangját:
-
„Elbocsátó” – egyoldalú szakítás, a lírai én „bocsátja el” a nőt, mintha ő lenne a döntőbíró, a fölérendelt fél.
-
„Szép üzenet” – ironikus árnyalat: papíron „szép”, valójában kíméletlen, sértő, önigazoló vallomás.
A vers tényleges levélhelyzetet idéz: a beszélő közvetlenül Lédához szól, visszatekint a kapcsolat történetére, és „elszámolásként” felmondja, hogyan látja utólag a közös múltat. Az „üzenet” egyszerre személyes búcsú és irodalmi szerep: Ady saját sértettségét és önigazolását költői formába emeli.
A szakítás logikája: önigazolás és kegyetlenség
A versben több egymásra épülő lépés figyelhető meg:
-
1. Véglegesség kimondása
Már a kezdés („Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor”) kijelenti, hogy ez nem az első szakítási kísérlet, de most utoljára teszi meg – tehát lezártnak tekinti a viszonyt. -
2. A múlt „visszamenőleges” meghamisítása
A lírai én azt állítja: te azt hitted, hogy még tartom a szerelmünket, hogy még „el kell bocsátani” téged, de valójában ő már rég túllépett; a Léda-versek „csak kegyes csalások” voltak, a csókok máshoz szóltak, másokra gondolt. Ez a legkegyetlenebb mozzanat: nemcsak most szakít, hanem azt is kimondja, hogy a korábbi szerelmi líra sem volt „igazi”. -
3. Léda személyének lerombolása
A versben Ady Lédát nőiségében sérti: utal az életkorára, a kicsinyességére, arra, hogy szerinte a pénzt, a rangot, a „férjet” választotta, nem az igazi szerelmet. A korábbi versekben istennővé emelt, mitizált nőalakot most „lecsupaszítja”, leszedi róla a díszt: nem múzsa, csak kicsinyes, mulandó, halandó asszony. -
4. A lírai én önfelmagasztalása
Ady a versben azt a képet építi magáról, hogy ő a „nagyobb”, a „gazdag úr-palástos” személyiség, aki valójában csak „adott” a nőnek, és most visszavonja ezt a gazdagságot. A megszólalás tele van önimádó mozzanatokkal („magamimádó önmagam”), amelyek egyszerre őszinték és taszítóan egocentrikusak.
A vers pszichológiai olvasatban egy játszma lezárása: Ady minden áron győztesnek akar kijönni, akkor is, ha ehhez visszamenőleg el kell hazudnia azt, hogy valaha is igazán szerelmes volt. A szakítás neki is fáj, de ezt végig tagadja; inkább kivetíti Lédára az összes kudarcot.
Hol van ebben a „szép”?
Az „Elbocsátó, szép üzenet” paradoxona, hogy etikai szempontból kegyetlen, költőileg mégis rendkívül erős szöveg.
-
Formailag fegyelmezett, retorikailag mesteri, tele ironikus, önreflexív fordulatokkal.
-
A „szép” a versben inkább a forma fegyelme, a kimondás ereje, nem pedig az üzenet tartalmi „kedvessége”.
Sokan úgy látják, hogy a versben Ady nemcsak Lédával, hanem saját korábbi énképével is leszámol: a Léda-szerelem kultuszával, a „mindent elsöprő” szerelem pátoszával. Innen nézve az Elbocsátó, szép üzenet egy korszak önkritikus lezárása is a költő életművében.