Ahol Szélcsendben szólnak a dalok – interjú a Soulwave zenekar gitárosával, Huszár Ádámmal

A következőkben egy szombathelyi bandát mutatunk be olvasóinknak. A fiúk ugyanakkor korántsem teljesen ismeretlenek az igényes zene kedvelői számára: a rockrajongók hallhatták őket az immáron az országos fesztiválnaptárban is előkelő helyen szereplő Sitkei Rockfesztiválon, de szerepeltek többek között a Körmendi Rocknapokon is.Az igazi, országos ismertséget viszont talán a LottóShowban való szereplés hozta meg a fiúknak.

 

Mindenekelőtt mutasd be kicsit a bandát ! Hogyan jellemeznéd, milyen zenét játszotok?

2006-ban alakultunk, de a kezdeti felállásból Máté, az énekes és én maradtunk meg. Azóta volt pár tagcsere. Dr. Lajos Márton (dobok) és Bencsics Dávid (basszusgitár ) később csatlakozott hozzánk. Így alkotjuk a jelenlegi formációt. Zenénkben megtalálható a klasszikus ’rock’n’ roll hangzás, de a pop, a folk és az indie rock is jellemző ránk és nem is szeretjük beskatulyázni magunkat egy műfajba sem. Zenénk úgy változik, ahogy az életünk, velünk együtt folyamatosan. Úgy gondolom, a művészetet nem lehet határok közé szorítani, ha mégis így történik előbb utóbb utat fog törni magának, ahogy az élet is utat tör mindig.

SoulWave lottóshow
A SoulWave a Lottóshowban is fellépett

Ami a tagokat illeti: ki mit csinál a zenekar mellett?

Eléggé megoszlik, hogy ki mivel foglalkozik. Jómagam könyvtáros vagyok, de Marci például gyógyszerész. Sokan mondják, a zenészek közt, hogy de jó lenne, ha csak a zenekarral kellene foglalkozni, de sajnos elmúltak a „70-es” évek és a nagy rocksztár fogalom már nem mindenkinek adatik meg. Bár én személy szerint szeretem a szakmámat és a munkámat, gyerekekkel foglalkozni felemelő érzés. Hatalmas energia van bennük, amiből az ember töltődhet folyamatosan. Azt hiszem valami ilyesmi történik a színpadon is, mikor az ember ad valamit és megtörténik a visszacsatolás a közönség részéről. Mikor a zenész és a közönség egymásra talál, akkor ott energiabomba jöhet létre. Soha nem tudok egy helybe ülni és próbálok mindig új célokat keresni. A zenekarban is így van, ez visz előbbre minket. Mindig próbálunk egy lépcsőfokkal feljebb kerülni.

Honnan merítitek az ihletet a dalaitokhoz?

A dalok alapját és szövegét Máté írja. Elhozza próbaterembe, és mindenki belerakja aztán a saját részét és ötletét. Így áll össze egy teljes egész. Persze aztán sokszor előfordul, hogy  egyszer azt mondjuk egy dalra, hogy ez mégsem az igazi, és van, hogy nem lesz belőle semmi, máskor meg előszedünk egy régóta nem játszott dalt, és ami akkor nem működött, az mégis megszólal. Ezt nem lehet tudni szerintem, hogy épp mitől működik. Függhet ez a hangulattól, fáradságtól, sok mindentől.

A Nyugat Rádió studiójában - www.nyugatradio.hu
A Nyugat Rádió studiójában – www.nyugatradio.hu

Melyek voltak eddig a legemlékezetesebb, illetve legjelentősebb fellépéseitek?

Ha ki kell emelnem valamit, akkor talán a nagyobb zenekarok előtti koncerteket emelném. Játszottunk már a Kiscsillag, Heaven Street Seven, Depresszió de még Ganxta előtt is. Viszont a sok dolog közt, amiért érdemes csinálni zenekart azok az emlékek. Szerencsére sok szép jutott. Voltunk Európai miniturnén: megfordultunk többek közt Prágában, Magdeburgban, Salzburgban, Grazban. Persze rengeteg történetet tudnék mesélni, de talán majd egy másik alkalommal bővebben, bár tv-t még nem dobtunk ki a szállodaablakon…

SoulWave Prága
SoulWave egy prágai fellépésen

Milyen terveitek vannak az idei, 2015-ös esztendőre?

Minél több helyre eljutni és minél több koncertet adni. Szeretnénk mindig eggyel feljebb jutni új dolgokat ki próbálni, mind a zenénkben, mind konctertek terén. Szeretünk kísérletezni, nyitottak vagyunk és imádjuk a zenét a zenekart. Szeretünk úton lenni. Talán célt – még ha van is – most nem fogalmaznék meg, hiszen az „út tesz boldoggá, nem a cél!”

Széles L. Gábor
2015.01.12

Mondd el a véleményed

Kasza Tibi menüje

Zalatnay Sarolta: Miért mentél el?