Akasztófa(humor) kritika

Hirdetés

Július 9-én debütált a hazai közönség előtt az Insidious-t gyártó stúdió új filmje, mely az Akasztófa (The Gallows) címet kapta.

THE GALLOWS

Ismeritek azt az unaloműző játékot, amit két emberke játszhat papíron? A lényege, hogy még azelőtt kitaláld a megfejtést (alsó vonalak jelzik az adott szót, kifejezést), mielőtt játékostársad szépen “felakaszt”, azaz végigrajzolja az akasztott emberkét. Persze a mai fiatalság inkább a kütyüikkel van elfoglalva, de például 1993-ban, mikor is a történet kezdődik, mi nagyon jól elszórakoztunk egy-egy unalmasabb órán a suliban. – A film címe nekem azonnal ezt a szuper kis játékot juttatta eszembe, bár feltételeztem, hogy sok köze nem lesz hozzá, ha más nem, hogy egy iskolai színházteremben zajlanak az események.

Hirdetés

THE GALLOWS

A csupán kézi kamerával felvett jelenetek eleinte igen eredetinek hatnak, főleg a nyitó képek hatásosak, mikor is azon a bizonyos 1993-as előadáson megtörténik a végzetes baleset. A készítők próbáltak egy kis hitelességet vinni a dologba, már a legelején leszögezték, hogy ‘valós eseményekkel’ van dolgunk, ráadásul ‘rendőrségi felvételekbe’ is belekukkanthatunk. Ezek után viszont az egész film átmegy vígjátékba, melynek fő humorforrása az aktuális kamerát fogó srác (Ryan – érdekesség, hogy a színészek nagy része a valódi nevén szerepel), aki mindenkiből gúnyt próbál űzni, még legjobb barátjából, Reese-ből is, kinek legnagyobb problémája, hogy helyt álljon a közelgő színházi előadáson, mint utolsó pillanatban beugró férfi főszereplő. Erre a ‘nemes’ feladatra a darab egyik szervezője és másik főszereplője, Pfeifer (igen, őt is így hívják a való életben) kéri fel. A darab viszont – Ryan és barátnője szerint – csúfos bukásra van ítélve, ezért rábeszélik Reese-t, hogy az előadás előestéjén rongálják meg a díszletet, hogy még véletlenül se léphessen színpadra az újonc “tehetség”. Már épp kezdenek belemelegedni a törés-zúzásba, mikor felbukkan Pfeifer és kérdőre vonja a három ‘elszánt banditát’. De magyarázkodás helyett hamar rá kell döbbenniük, hogy nincsenek egyedül, ráadásul valaki bezárta őket a színházba. S ettől a pillanattól kezd feszültté válni helyzetük, amiket olyan megoldásokkal tettek még borzongatóbbá, mint a kamerák akkujának lemerülése, a telefonok kijelzőinek kevéske fényében való araszolás, futás, lihegés, sikoltozás, pánik.

THE GALLOWS

Az előre borítékolható már az épületbe való belépés pillanatától, hogy élet-halál harcot kell vívniuk, és erősen megcsappan a túlélők száma. Az a tény, hogy a szokásos 18-as korhatár besorolás helyett ‘csupán’ 16-os karikát kapunk, előre jelzi, nem egy vérrel maszatolós hentes-horrort kapunk majd. Ahogy mondani szokás, a lényeget szerencsésen kitakaró, inkább csak a képzeletünkre hagyatkozó műről van szó, 1-2 konkrétabb jelenetet leszámítva. Az a tény, hogy még én is kellemesen szórakoztam (horrorfilmen általában rémüldözök és borzongok), azt mutatja, bátran ajánlom a fiatalabb korosztálynak is ezt a könnyű esti tinivígjáték/thriller combo-t, mivel igencsak kicsi rémületkeltő faktorral dolgozik a film.

Forgalmazza: InterCom
Írta: Bártfai Balázs 2015.07.14.

Mondd el a véleményed

Gyászjelentést adott ki az Operettszínház

Önkívület (16) = Ryan Reynolds testében születik újjá Sir Ben Kingsley (?)