Aki megismeri, biztosan a szívébe zárja

Hirdetés

Mosollyal jelez, enyhe fejbólintással  válaszol, mert beszélni nem tud Paulik Ferenc, azaz Paulik Fecó, hiszen mindenki így ismeri  Budapesten is az Orosházán élő kerekesszékes fiatalembert. Ha kommunikálni kell, ott a betűtábla és a fejpálca, amelyek segítségével  gyorsan és ügyesen felel a kérdezőnek. De nem is a szó az ő világa, hiszen Paulik Fecó évek óta fest már, s ha tudjuk, hogy oxigénhiánnyal született és emiatt a kezét, lábát  akaratlagosan mozdítani nem tudja és csak a fejére erősített segédeszközzel éri el a festővásznat, a teljesítménye  igazán rendkívülinek mondható.

portré 1.jpg

 

Hirdetés

A Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjában beszélünk meg találkozót, ahol jól kiismeri magát, hiszen a Pető Intézet után sok évet töltött itt. Míg várok Fecó érkezésére, eszembe jutnak Mester Borbála grafikus- művészettörténész szavai, aki ezt mondta pártfogoltjáról:

–Fecó intelligenciája, humora, az élettel kapcsolatos alázata engem a megismerkedésünk pillanatától  magával ragadott. Úgy éreztem, ennek a fiúnak  céljai vannak, amelyek eléréséhez mindent megtesz. Nem volt kérdés számomra, hogy szakmailag mentoráljam, segítsem őt. E mentorálás fontos része, hogy a bemutatkozási lehetőségeit támogassam. Tavaly szerveztünk egy nagy kiállítást neki a Mozgáskorlátozottak Közép- Magyarországi Regionális Egyesülete 35. jubileumi ünnepsége alkalmából Vácon, ahol Fecó volt a kiemelt művész. Ez a rendezvény nagyon jól sikerült. Vácon idén is szeretnénk őt valamilyen formában bemutatni. Egyébként  volt már egyéni kiállítása a Jobb Veled a Világ rendezvényén, a Fővárosi Művelődési Házban, valamint a P’art Designer  Galériában is

Legnagyobb sikerélményük, mint megtudtam, az volt, hogy a fiatalember gimnáziumi érettségit tett, hiszen ez fontos lépés ahhoz, hogy művelt, tanult művésszé váljon. Fecó egyébként, nyilván a fogyatékossága miatt is lelkileg érettebb a kortársainál.

–Aki őt megismeri, egészen biztosan a szívébe zárja. Az olyan ember, aki kiskorától kezdve megtanulja, mit jelent a lemondás, a türelem, az alázat, tudatában van a testi korlátainak és annak,  miként lehet ennek ellenére is eredményeket elérni, többet megtanul az életről, mint ép kortársai. A festés számára olyan kifejezési mód, amelyen keresztül az érzelmeit ki tudja mutatni. Technikailag igen korlátozott lehetőségei vannak, hiszen festés közben is folyamatos segítséget igényel, de  belső lendületének köszönhetően egy-egy képet igen rövid idő alatt képes elkészíteni. Képei láttán a szabadság fogalma is eszünkbe jut és ahogy ő mondja, szeretné megmutatni, hogy így is lehet boldogan élni.  – tette még hozzá Mester Borbála.

Megérkezik Fecó, s a szimpatikus, kékszemű fiatalember a betűtábla segítségével készségesen vall magáról:

–Huszonkét esztendős vagyok, nyolcévesen kezdtem festeni – meséli. – Bánkúti István, az  akkori technika és rajztanárom meglátott bennem valamit és a rajzaimat vitte pályázatokra is. Kiderült, hogy van tehetségem. Neki köszönhetem a kezdést, persze az évek alatt sok ember segített fejlődni.  Ha valami nem ment, először mindig próbálkoztam és csak utána kértem segítséget. Kerekesszékben ülök és az állammal irányítom a kocsim. Az utcán gyakran megnéznek és ki is kerülnek az emberek, lehet, hogy az akaratlan túlmozgásosságom miatt tartanak tőlem.

bella.jpg

IMG_8349b copy.jpg

IMG_8348b copy.jpg

pava.JPG

Hirdetés
Műcsarnok_készül a Madártávlat.JPG

 

Fecó mindezek ellenére boldog ember. Szerető család veszi körül, amelynek tagjai mindent megtesznek érte. Sok barátja van. akikkel gyakran találkozik, koncertekre, színházba jár, utazik, minden újra fogékony. Az átlagembernél tartalmasabb életet él.  Tervei között szerepel, hogy informatikát tanuljon, legalább egy szakmát szerezhessen és munkát találhasson. Szeretné, ha önállóan tudna élni és lenne egy műterme, ahol zavartalanul alkothatna. Meg persze, a családalapításra is gondol, és egy olyan autó beszerzésére, amelyben az elektromos kocsija is elfér majd.

 

Garamvölgyi Annamária

 

Mondd el a véleményed

Mészáros Blanka az idei Máthé Erzsi díjas színművésznő

Más pályára lépjet a fiatal Fitness versenyző