Akik hangvonalakba kapaszkodnak – interjú a Griffins-szel

Hirdetés

SAJTÓKÉP Hangvonalak

Nincs egészen 2 hete, hogy kikerült a Hangvonalak a legismertebb videómegosztó portálra, a Youtube-ra. Milyen visszajelzéseket kaptatok?

Igen, vasárnap lesz két hete, hogy debütált az új videoklip, ami egy új dalhoz készült. A Hangvonalak című szám egyébként a májusban megjelent 4 dalos ‘Legyen könnyebb’ című EP-hez tartozik, és ötödik nótaként jött hozzá a Hangvonalak, ami felteszi az anyagra a koronát. Ez a dal már teljesen elhagyja a kezdeti nyers hangzásvilágot, amit az első nagylemez képviselt. Kihasználtuk a modern zenekészítés lehetőségeit. Ez persze nem azt jelenti, hogy az egész egy szerkesztett tartalom. A gitár például teljesen élő. Megpróbáltuk ötvözni a két felfogást, és így született meg a dal. Ilyen kompozíciókat fogunk használni a továbbiakban a dalainkban

Hirdetés

Honnan jött az ötlet, hogy egy ilyen lepusztult, lakótelepi környezetben forgassátok a klipet?

A dal önmagában nem egy vidám hangulatú szám. Ezért is gondoltuk, hogy egy ilyen környezet jól tükrözi majd a mondanivalót. Az utómunkálatok során, amit a Warga’s Promotion (https://www.facebook.com/wargaspromotion) pedig a színvilággal igyekeztünk jobban kiemelni a kissé komor hangulatot. Azért nem mondható, hogy egy szomorú dalról van szó, hiszen az üzenet pozitív, illetve a ‘werk’ részeket belecsempészve próbáltuk hozni az emberközeli hangulatot, hogy ne csak ‘eljátszott’ jeleneteket tartalmazzon a videoklip.

 

Adja magát talán a kérdés, sőt, lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem: Miért éppen Hangvonalak?

A refrén egy mondata így hangzik: “Nem hallanak a zajban, kapaszkodunk csak hangvonalakban”. Ezt a hallgató magára is értheti, miszerint a mai rohanó, világban, amit nagyban jellemez a ‘közöny’ nehéz érvényesülni, azonban a zene sokak életében egy olyan folyamatosan jelenlévő momentum, ami sokszor segít és hatással van az emberek életére. Másrészt pedig saját magunkra vonatkoztatva, ugyanez igaz a zenekar életére is. Feltörekvőként nagyon nehéz érvényesülni, de a zenekari tagok egymásból, a dalokból és a közönség pozitív visszajelzéseiből merítenek erőt és ennek szellemében haladunk. Na azért szerencsére nem kilátástalan a helyzetünk, hiszen rengeteg pozitív visszajelzést kapunk a szakmától és a közönségtől is, ami nagyon jól esik, illetve az új klippel kapcsolatos érdeklődés jóval nagyobb, mint amire számítottunk, így egyre erősebb ‘kapaszkodónk’ van.

Griffins1

Mesélnél picit a klip rögzítésének kulisszáiról?

A videoklipet Varga Jánossal készítettük. Amint megszületett a dal, elkezdtük kiválasztani a helyszíneket. A romos épület gondolata mindenki fejében megfordult, így az egy biztos választás volt. Látható még, ahogy mondtam is néhány ‘Werk’ bevágás, aminek a lényege az emberközeli hangulat megteremtése volt. Ezek a felvételek a különböző utazások, koncertek, próbák alkalmával készültek. Igyekszünk minél több dolgot dokumentálni mozgóképes formában, így adott volt az, hogy ilyen felvételek is bekerülnek a klipbe. Van egy vonal, ami a klip elején látható, ami dalírás folyamatát szimbolizálja, üzen, hogy saját magunknak írjuk, hangszereljük a dalokat és a zenekar a saját producereként működik. Ezek a jelenetek a Talentum Házban készültek, ahol a nagyterem színpadát rendeztük be antik hangulatban, a bontott téglás háttér adott volt. Az imidzs jeleneteket pedig a marcali kultúrházban vettük fel. Egy fejgép világított minket, ezzel értük el a színpadias jelleget. A forgatás egyébként nagyon jó hangulatban telt, november második hetében jön a klipről egy werkfilm, ahol mindenki betekinthet a kulisszák mögé. Érdemes lesz megnézni, rengeteg vicces dolog kerül bele…griffins5

Hol hallhatnak benneteket a rajongóitok a közeljövőben?

Legközelebb november 7-én Szombathelyen játszunk a Pistons Pub-ban 21:00-tól, majd november 27-én Budapesten leszünk a Kuplungban 20:00-tól. Az idei évre nem tervezünk több koncertet. 2015. eleje (tél-tavasz) a ‘Zavar a csend Koncertsorozat’ jegyében telik majd, melynek keretein belül igyekszünk minél több helyre eljutni. Jellemzően évről évre egyre több koncertet adunk, reméljük sok helyen találkozhatunk majd az érdeklődőkkel. A koncertsorozat vidéki és budapesti koncerteket is tartalmazni fog, illetve a nyár is hamarosan szervezés alá kerül. Az érdeklődők mindent megtalálnak rólunk a Facebook oldlunkon: https://www.facebook.com/thegriffinsband illetve az összes dalt ingyen meghallgatható és letölthető a Bandcamp oldalunkról:https://thegriffins.bandcamp.com/
Végezetül szólj pár szót a jövőről!Mit lehet tudni a terveitekről?
A közeli tervek között szerepel, hogy konkrétan ez az új videoklip minél szélesebb körben elterjedjen, sok rádió megkeresett minket, illetve mi is kerestük a rádiókat, remélhetőleg sok helyen pörögni fog rotációban a dal. Ahogy mondtam a ‘Zavar a csend’ koncertsorozat szervezésén dolgozunk, élőben is szeretnénk minél több helyen ott lenni és minél jobb bulikat csinálni, illetve mostantól gyakrabban jelentkezünk új dalokkal. EP és nagylemez mostanában nem lesz, egy-egy dallal jövünk majd, melyekhez videoklip is kapcsolódni fog. Már most összeállt következő klipes nóta zenei alapja, amit februárban rögzítünk és terveink szerint tavasszal felvesszük hozzá a klipet is.De addig is itt a Hangvonalak, mindenki hallgassa szeretettel és a megosztásokat köszönjük!
Köszönöm szépen az interjút!
Széles L. Gábor
2014.10.17.
Mondd el a véleményed

Kandász Andi Best of Ősz

Aktív teljes adás – 2014. 10. 17.