Telt ház a székesfehérvári Hotel Magyar Királyban. Mindez csupán három hét szervezés, és az X-faktor első szériájának győztese, Vastag Csaba személyének köszönhetően.
Vastag Csaba és a Fánk Zenekar. (Full méret: 4000×3000 px)
Szombat délután négy órakor megnyitotta kapuit a közönség előtt a székesfehérvári Hotel Magyar Király Kupolaterme. Vastag Csaba megtöltötte a régió legideálisabb rendezvényhelyszínét. Az élőzenés koncertet a Fánk együttes vezette fel, majd rövid várakozás után megjelent a színpadon Csaba is. Tehetségkutatósként (a jó adag előítéletek végett) nehezebb dolga volt, ám már az első pillanatoktól kezdve profin bánt a közönséggel, amely csupán az első két dal alatt hallgatta ülve a dalokat. A repertoár szintén mesterien lett összeállítva, tekintve, hogy nem egyszerű létrehozni egy egyensúlyt a saját, és feldolgozás számok között. Felcsendült az összes saját nóta (köztük a hetek óta toplistás Már Tudom), emellett volt bőven tere a remekül átvett daloknak is. Például a My Way-t (amit Csabi az X-faktor versenye során szintén előadott) csupán egyetlen gitár, és egy szintetizátor kísérte, amelynek eredménye a megfagyott levegő, mély lélegzetvételek, és könnyektől csillogó szemek voltak. Magasra emelte az élményindexet, hogy egy-egy ismerős dallam után egy teljesen más refrén következett, majd ismét visszatértünk az alapműbe. A dalok összeválogatása mellett, az azokat összekötő szövegek is tökéletesre sikeredtek. A jegyváltók között többen kifejezték: a koncert alatt végig úgy érezték, mintha Csabi és a Fánk személyesen csak nekik zenélt volna, ez pedig ugyancsak felemelő hatással volt rájuk. Csabi meglepetésvendégeként Vastag Tamás lépett fel, akit bátyja: élete legfontosabb embereként szólított a színpadra. A két órás műsort együtt zárta a testvérpár, mégpedig közös slágerükkel, az Őrizd az álmoddal. A rendezvény csupán annyiban különbözött egy igazi profi kivitelezésű, technikai nehézségekbe nem ütköző „nagykoncert”-től, hogy nem voltak táncosok, összerakott koreográfiák, sem pedig háttérben zajló látványtervek. Azonban mindenképpen remek húzás volt az árusítás, amelynek köszönhetően a jelenlévők hozzájuthattak Csabi saját dalait tartalmazó CD-jéhez, fotóiból összeállított posztereihez, naptáraihoz, amelyet a show legvégén dedikáltathattak is az énekessel. Bár csupán három hét állt rendelkezésükre a szervezőknek, azért egy kritikát mégis megengednék magamnak: A jóból a sok is kevés! Az olvasóknak pedig egy jó tanács: ha legközelebb találkoztok a Gyere Velem plakátjával, tartsatok Csabival és a Fánk zenekarral! Gyertek Velük, és megszabadultok a csúnya, nehéz előítélet zsákoktól!
Az élőzene varázsa a fiúkat is elragadta. (Full méret: 4000×3000 px)
Meglepetésvendégként Vastag Tamás is színpadra lépett. (4000×3000 px)
Az árusításon találkozhattunk képekkel a divatikon sorozatából is! (full méret: 4000x3000px)
Írta: Hatos Nikolett. 2012.01.22.
Mondd el a véleményed